Irodalmi Jelen

„Mindenki viszi át a Szerelmet” – Tudósítás a Tizenkét legszebb magyar vers programsorozathoz kötődő Nagy László-konferenciáról

2010. szeptember. 28. - 13:45

Néhány percre mindenki elhihette, hogy a magyaróra frázisa a vers közösségalkotó erejéről nemcsak a reformkorra vonatkozik, hanem a jelen néhány ünneppé szelídített pillanatára is. Amikor pedig a sok száz tizenéves együtt kérdezte, hogy „ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra”, csak remélhettük, hogy pontosan tudják: ki más, ha nem ők. - Boldog Zoltán tudósítása

„Mindenki viszi át a Szerelmet”

– Tudósítás a Tizenkét legszebb magyar vers programsorozathoz kötődő Nagy László-konferenciáról

„Intésre kezdődik a létem” – vezényelte a hét-nyolcszáz fős diákságot Jordán Tamás az ajkai Templom-dombon, ahol 2010. szeptember 24-én a déli harangszó után Nagy Lászlónak a Ki viszi át a Szerelmet című verséből épült hangkatedrális a Tizenkét legszebb magyar vers programsorozat hetedik állomásán. Néhány percre mindenki elhihette, hogy a magyaróra frázisa a vers közösségalkotó erejéről nemcsak a reformkorra vonatkozik, hanem a jelen néhány ünneppé szelídített pillanatára is. Amikor pedig a sok száz tizenéves együtt kérdezte, hogy „ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra”, csak remélhettük, hogy pontosan tudják: ki más, ha nem ők.

Az esti programon viszont láthattuk, hogy Nagy László helyett inkább a 30Y kacérkodott a kis- és nagybetűs S/szerelemmel félig-meddig hazai pályán, hiszen az együttes frontembere (Beck Zoltán) és dobosa (Beck László) szülővárosukba tértek vissza. Nem volt szükség táblákra és gondos instruálásra, hogy mindenki egyszerre skandálja: „fák leszünk majd, és hogy Te fogsz törődni a kerttel”. A lírai sorok ellenére Beck Zoli a koncert után készített interjúban óva intett attól, hogy összekeverjük egymással az irodalmat és a könnyűzenét, bármennyire is poétikus az utóbbi [az interjú hamarosan olvasható lesz - Szerk.]. Pedig sokak szerint a rocksztár ma olyan, akár korábban a népköltő.

Tarján Tamás a káromkodásról Széchenyi István előtt

A háromnapos konferencián az előadók nem finomkodtak, és legtöbben azt érzékeltették: talán nincs is helye a tizenkét legszebb magyar vers között a megidézett szövegnek. Az lehetett az érzésünk Nagy J. Endre előadása után, mintha ez a néhány sor „nem hagyná magát értelmezni”, ha pedig tényleg így van, akkor Susan Sonntag szerint egy jó alkotás, amely az általa keltett asszociációkban él. Ezekből pedig nincs hiány, hiszen a „lemerűl” ige olvasata is a vallásos és a térbeli megközelítés széles skáláján mozgott, ráadásul a „végleg” szó tovább bonyolította a helyzetet. Lett volna korábban is lemerülés? – kérdezte Fűzfa Balázs, a konferencia szervezője. És hol van a túlsó part? – szőtte tovább a gondolatot, rátapintva – talán – a lényegre. De végül az innenső parton maradtunk, és gyakran merültünk el Kálmán C. Györgynek, Nyilasy Balázsnak és Odorics Ferencnek a verssel kapcsolatban korábban megfogalmazott kritikus észrevételeiben. Amíg Tarján Tamás a káromkodás szerepét elemezte, a későbbi előadásokban eltávolodtunk a szövegtől, először csak Dsida Jenő Nagycsütörtökéhez (Nyilasy Balázs gondolatain keresztül), majd a második napon Roland Barthes fogalmai támasztották a repedező jelentéskatedrális falát (Barták Balázs kőművesmunkájának köszönhetően).

Molnár H. Magor esszéje előtérben Petrivel, háttérben Nagy Lászlóval

A szoros olvasás és az összehasonlító megközelítések után a kortárs recepcióra irányult a figyelem. Toldi Éva a verset és a Szerelmet tovább éltető héroszoknak a szöveg könnyűzenei megszólaltatóit tartotta, melynek során eljutottunk a Beatrice egyik legmerészebb Nagy László-feldolgozásáig. Mégiscsak a könnyűzene viszi át – gondolhatunk vissza a 30Y koncertre. A vers utóéletének egyik legszélesebb megközelítését Molnár H. Magor esszéje nyújtotta, amely Petri György egyik bagetelljét állítva a középpontba végigsuhant a kortárs magyar lírán, és meg sem állt egy-egy Tankcsapda- és Kispál-számig. A konferencia pedig a következő helyszínig, az iszkázi Nagy László-emlékházig, ahol Nagy András, a költő fia osztotta meg a résztvevőkkel a ház életéhez és az édesapjához kapcsolódó anekdotákat, hogy a falak között néhány iszkázi kisdiák szájából elhangozzék pár fontosnak tartott szövegtöredék, a vers Jordán Tamás-féle hangzó értelmezése és a Bozsodi Quartett komolyzenei összeállítása. A szellemidézést segítették a kiváló somlai borok, melyek Antonio Donato Sciacovelli Translatio erotica című olasz fordítását is könnyebben átérezhetővé tették.

A zárónap szokás szerint a vers taníthatóságának kérdéseit érintette, melynek tétje az volt, hogy a magyartanár képes-e átvinni ezt a néhány sort a túlsó partra. Veress Zsuzsa, Gera Csilla, Kapiller Sarolta és Fűzfa Balázs is azt bizonyította, hogy ehhez az úszáshoz, alámerüléshez mentőmellényre van szükség. Legyen ez néhány jó tanári kérdés, a drámapedagógia, az élményközpontú irodalomtanításra épülő tankönyv vagy éppen a nagy vitát kiváltó palimszeszt, Mezei Péter Ki viszi le a szemetet? című verse.

Gera Csilla éppen Mezei Péter kérdését továbbítja

Mezei Péter: Ki viszi le a szemetet?

Az elem, ha végleg lemerült,
Biztos, hogy a kukába került?
Mi van a tejfölöspohárban?
A galacsint idedobáljam?
A kezem nem lesz tőle tiszta,
Vigyem le csak a harmadikra?
S ha találok benne egeret,
Nézzem át az egész szemetet?
"Büdös szemét"-Ilona ásít.
Kidobtátok tán a fetát is?
Az elem, ha végleg kimerült,
Szelektív gyűjtőbe került?
S ki viszi le ujja közt tartva
A szemetet a hátsó udvarra?

Fűzfa Balázs tankönyvsorozata talán átviszi

A hozzászólások alapján a legfájóbb tapasztalat talán az lehetett a jelen lévő irodalomtörténészeknek, hogy a Nagy László-vers önmagát nem képes átvinni, ezért „el kell adni a gyerekeknek”. (Fűzfa Balázs) Akár abban a formában, ahogy Sirató Ildikó szerint a költő előadásában talán egyedül autentikusan elhangzik, akár a YouTube segítségével, ahol a felhasználók leginkább egymásnak adják át giccses vagy kevésbé giccses szerelmüket. Dreff János pedig saját, első regényének, Az utolsó magyartanár feljegyzéseinek problémáit továbbgondolva a jelen irodalomtanításához is szkeptikusan viszonyul.

A konferencia zárásaként a szombathelyi Mesebolt Bábszínház adott sajátos választ a „Ki viszi át”-kérdésre, amikor különböző helyzeteket felvonultatva mutatta be Szerelem-variációit. Kissé talán utalva arra is, hogy az irodalom nincs egyedül az értékmentés terén, legyenek olyan kiváló és elszánt harcosai, prófétái és kritikusai, mint akik három napot Nagy Lászlónak szenteltek. És talán megnyugtathatták a résztvevőket, hogy a festészet, a zene, de még a film- és fotóművészet is átviheti. Ha pedig még ennél is bátrabbak vagyunk, azt mondhatjuk: akár mindenki.