Magzatpóz – Horváth Veronika versei
Magzatpóz
Horváth Veronika versei
hívásvárakoztatás
rák egye a kis méhedet –
veri vissza a cigány asszony hangját
évekkel később a méhfal.
rák egye meg –
zümmög a vonal, dong
az átkozott kaptár.
tartja a kagylót, benne
a tenger zúgja, búgja:
rák egye.
hasára tapasztja kezét.
mi szúr?
a rák ollója, a méh fullánkja,
vagy a heget rajzoló szike?
tartja a kagylót, nem jön a válasz,
vár, vár. bástyákra gondol, erős falakra,
melyeken fémkarmok szaggatják véresre az eget.
zárt toronyszobára, ahol egy lány
a szelindekfára hurkolja haját.
ugrásra kész.
felzabál
tömlöcöd töréspontjaiból kibúvó rabjaid
éjféli bálba szöknek.
ropja a herkópáter,
lopja a kopanyányimonyók,
hasadról eszik a kását.
minden merítéssel
kikanalaznak belőled valamit,
amit sosem láttál ugyan, de tudod,
hogyha nincs veled, baj ér.
lábaidat törzsed elé húzva, magzatpózban,
ökölbe szorított kézzel alszol el.
