Hagyaték 5.
A Tisza másik partja szovjet felségterület volt. Akkor még nem tudtam, de nem is értettem volna, hogy a két világháború között Csehszlovák, előtte egy évezredig magyar, majd rövid időre megint magyar a második világháború idején, aztán szovjet, végül meg ukrán. Ami igazán zavart, hogy odaátról magyarul kiabáltak át hozzánk, s éreztem, bár még nem tudtam, hogy itt valami baj történhetett egykor, hiszen a túloldalon azok ott magyar falvak a mai napig. Zavarbaejtő volt gyerek számára a helyzet, nem emlékszem olyan felnőttre, aki ezt a valóságnak megfelelően képes lett volna elmagyarázni, bár olyan is alig akadt, aki érdemben válaszolt.
Prosenszky Róbert
Hagyaték 5.
Vadászgépek a szatmári égen
A Tisza másik partja szovjet felségterület volt. Akkor még nem tudtam, de nem is értettem volna, hogy a két világháború között Csehszlovák, előtte egy évezredig magyar, majd rövid időre megint magyar a második világháború idején, aztán szovjet, végül 
meg ukrán. Ami igazán zavart, hogy odaátról magyarul kiabáltak át hozzánk, s éreztem, bár még nem tudtam, hogy itt valami baj történhetett egykor, hiszen a túloldalon azok ott magyar falvak a mai napig. Zavarbaejtő volt gyerek számára a helyzet, nem emlékszem olyan felnőttre, aki ezt a valóságnak megfelelően képes lett volna elmagyarázni, bár olyan is alig akadt, aki érdemben válaszolt. Ugyanakkor az is zavart, sőt, inkább dühített, hogy nem vették észre, hogy mi gyerekek ismerjük a válasz nélküli válaszokat, s ösztönösen érezzük, tudjuk, hogy a válasz nélküli válaszok is válaszok.
meg ukrán. Ami igazán zavart, hogy odaátról magyarul kiabáltak át hozzánk, s éreztem, bár még nem tudtam, hogy itt valami baj történhetett egykor, hiszen a túloldalon azok ott magyar falvak a mai napig. Zavarbaejtő volt gyerek számára a helyzet, nem emlékszem olyan felnőttre, aki ezt a valóságnak megfelelően képes lett volna elmagyarázni, bár olyan is alig akadt, aki érdemben válaszolt. Ugyanakkor az is zavart, sőt, inkább dühített, hogy nem vették észre, hogy mi gyerekek ismerjük a válasz nélküli válaszokat, s ösztönösen érezzük, tudjuk, hogy a válasz nélküli válaszok is válaszok. Hamar rájöttem, a tartalmas válaszok után jobb lesz magam utána néznem, s nem kérdezni a felnőtteket, így megúsztam a semmitmondó válaszokat. Mivel az üresjárat, az üres válasz, s egyáltalán minden tartalmi, stílusbeli tesze-toszaság dühített, kópésággal válaszoltam.
Tizenkété vesen tanultam meg úszni, de azon a nyáron a gáternél nem is kellett úsznom, mert olyan meleg volt, s olyan kevés csapadék esett, hogy át tudtam gyalogolni a Tiszán a túlsó partra, csak az erős sodrásra kellett vigyáznom. Hírlett közöttünk, hogy egy nagyfiú, Kópis Zoli, átúszott az azelőtti nyáron, s nagy betűkkel a homokba véste, hogy EDDA. Nem az óskandináv eposzokra gondolt, de mi sem. Álmodtam egy világot magamnak, Kínoz egy ének, Kölyköd voltam, s a többi ’83 előtti termést hallgattuk a parton, már jó néhány évvel a miskolci búcsúkoncert után, amiről sokat meséltek a nagyfiúk, akik ott lehettek. Úgy gondoltuk, mi is megcsináljuk. Végül mégis elálltunk tőle, mert mire a túlsópartra értünk, hangokat hallottunk, s jól sejtettük, mert láttuk, mikorra visszaértünk, hogy két szovjet határőr az, géppisztollyal. Akkoriban még, bár nem az ötvenes és hatvanas években jártunk, a keleti határszélen lőttek a határsértőkre. Jóllehet, a nyolcvanas években konkrét esetről nem hallottunk, azért mégis nagyon megijedtünk saját kópéságunktól, s hálát adtunk, hogy időben elhúztuk a csíkot a másik oldalról.
Máskor, ámuldozva és ujjongva figyeltük a szovjet és magyar vadászgépeket, amik éppen Kóród fölött szálltak el négyesével-ötösével V alakban, mint a vadlibák.
Később tudtam meg, már tizenhét évesen, amikor idősebb, oroszul beszélő barátommal Munkácsra utaztam megnézni a 17. század végén Zrínyi Ilona védte várat, hogy ezek a gépek a munkácsi támaszpontról szálltak fel, vagy oda szálltak le, a debreceni vagy a kecskeméti támaszpontokról jövet-menet. A nagy szocialista baráti Top Gun projektben gyermekkorunkra annyi jutott, hogy lelkesen számolgathattuk a MIG 27-es és 29-es vadászgépeket, lévén és logikusan feltételezhetően, hogy ez a határszéli falu valamiféle katonai légifolyosó alatt feküdt. Mondtuk is a pestieknek, hogy ti se láttok ilyet Pesten, mi meg hetente, többet is, csoportosan, fegyelmezetten, V alakban, hangsebesség fölött, hogy elől mennek a gépek, utána meg megy a hangjuk.
oroszul beszélő barátommal Munkácsra utaztam megnézni a 17. század végén Zrínyi Ilona védte várat, hogy ezek a gépek a munkácsi támaszpontról szálltak fel, vagy oda szálltak le, a debreceni vagy a kecskeméti támaszpontokról jövet-menet. A nagy szocialista baráti Top Gun projektben gyermekkorunkra annyi jutott, hogy lelkesen számolgathattuk a MIG 27-es és 29-es vadászgépeket, lévén és logikusan feltételezhetően, hogy ez a határszéli falu valamiféle katonai légifolyosó alatt feküdt. Mondtuk is a pestieknek, hogy ti se láttok ilyet Pesten, mi meg hetente, többet is, csoportosan, fegyelmezetten, V alakban, hangsebesség fölött, hogy elől mennek a gépek, utána meg megy a hangjuk. – Ezt kapjátok ki! Hát melyik a jobb, Pest vagy Kóród?
Meg is kaptuk a választ.
– Ott az Országház, a Duna, ami szélesebb és mélyebb a Tiszánál, az a sok nagy híd, ami átível azon a hatalmas folyón, rengeteg autó, s nem csak Ladák, Wartburgok, Skodák és Trabantok, de Mercedesek, BMW-k, Volvók, Opelek, amilyeneket errefelé tutira nem láttok, maximum az Autó-Motorban nézegethetitek, ha nagy néhanap megveszi a faterotok. Vidámpark, állatkert, nagycirkusz, csúszdás strandok, stadionok – mondjuk még?
– Hát, ja, oda mi is elmennénk – vallottuk be.
Nem vitáztunk sokat ilyesmin, nem akartuk mindenáron meggyőzni egymást. Sokkal nehezebb volt eldönteni, hogy ki menjen a kocsmába cigit venni, s utána kinek a feladata elrejteni, hogyha lebukik, ne az egész banda vigye el a balhét. Mi azt mondtuk, titeket nem ismernek itt annyira, jobban adnak cigit, tőlünk megkérdezi a boltos is meg a kocsmáros is, hogy mi a pálya, bagózunk, s onnantól kezdve lebuktunk. Ők azt mondták, oké, de őket meg hazaküldi a nagyijuk, ha kiderül, aztán már nem jöhetnek a nyáron, s még tán jövőre se, nekünk viszont a legrosszabb esetben is, na meg végül is, csak egy-két apai pofon, a szokásos, de komolyan nem veendő anyai rikácsolással megtoldva. Ekképpen érveltünk egymásnak, amikor nagy döntéseket kellett hozni. Pálcikát sosem húztunk, meggyeztünk, hogy a nélkül döntünk. Nagyfiúktól kéregetni nem érte meg, mert a sarcon kívül duplán levették, amikor egyikük-másikjuk belement, hogy megveszi nekünk a cigit. Ez annyit tett, hogy odaadtuk a pénzt, de a húsz szálból lejött még két szál sarc, továbbá duplája annak, amit addig időközben tőlük kértünk. Nem érte meg, úgyhogy utóbb inkább vállaltuk a kockázatot.
