PETŐFI SÁNDOR: KÁPOSZTA TÉLEN
Nincs a belsejében, igaz, kukac ottan,
Sem káposztalepkék nem lepik rakottan,
De akár a citrom,
Ami már picit rom,
S zöldes penészgombák foltjától deresül
Lenn a hűtő alján, bűzhödik jelesül.
Petőfi Sándor
KÁPOSZTA TÉLEN
(konyhaművészeti szakköltemény)
Hej, mostan káposzta tényleg a káposzta!
Mert a szakácsnéra a frászt jól ráhozta,
Pár külső levelet,
Amiket leszedett,
És nagy könnyelműen betett a levesbe,
Mind kukacok rágták hosszába-keresztbe.
Nincs a belsejében, igaz, kukac ottan,
Sem káposztalepkék nem lepik rakottan,
De akár a citrom,
Ami már picit rom,
S zöldes penészgombák foltjától deresül
Lenn a hűtő alján, bűzhödik jelesül.
De üres a hűtő, üres kamra és spájz,
Romlott joghurtokból maradt némi csuszpájz,
Két csírázott krumpli:
Azt is ki kell dobni.
Vagy leves vagy semmi! Ahogy mondta Caesar.
Főzni ma már luxus, oly magas a gázár.
Mert akkor lenne csak bú s jajveszékelés,
Akkor nőne orrunk- s fülünkre nagy kelés,
Ha a káposztából,
Annak is nagyjából
Székely módra főznénk bográcsos eledelt,
s mondhatnánk, hogy bendőnk bőséggel vele telt.
Majd uralkodnának szelek és viharok,
Egyik gyomor táján magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Mennydörgése rémes ágyúk bömbölése,
Hasonlatot jobbat nem tudnék rá én se.
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillantunk még a leves végétől
Mérges tekintettel:
Mindent ő cseszett el!
S mire elrothad a káposzta torzsája,
Lehervad szakácsnénk mosolyának bája.
Bárdos József
