Rimóczi László: Örömtündér (két részlet)
Gábor a tornácon „kismennyiségben” sörözött az éjszakai csillagok alatt, amikor a lány mögé somfordált a kész édességgel. A fiú láthatóan „elmerült” gondolatiban, s a lány a világért sem akarta mindezt szétzavarni, remélve, hogy „árulkodó” szaga sem teszi ezt. Gábor szerette a csillagok konstellációját. Odakint hatalmas ’Planetárium’ borult a tájra, melyet egy fényesen elbúgó „Meteóra” hasított ketté. A fiú úgy tudta, hogy ha kíván valamit, akkor az teljesül, a száguldó égi kődarab nézése közben. Így is tett. Szép hosszú farka volt, ami a „Meteórák” egyik születési sajátossága.
Rimóczi László
Örömtündér
(két részlet)
Gábor útközben beleütközött a Flamand attaséba, aztán egy Dalmát főkonzulba meg egy német szenátorba is, majd azonnal megfogta a kezüket, ahogy „Dzsenkülmenek” közt szokás. Megtudta, hogy a helyszínen van egy nagyon híres mozifilmsztár, egy neves költő, és egy rákellenes divatdiktátor is. Gábor remélte, hogy a ’Star’ a Ben Afflec, mert az volt a „kedvence” minden nap.
Gábor közel ért Ágotához, aki tüntetőleg, zavartan fordult be. A férfi tudta, hogy őt nézte, elég sokáig, de egy jó darabig biztos. A száraz pezsgőt üveg pezsgőspohárban szolgálták fel, s mikor egy sietős női származású, vietnámi pincérnő elinalt mellette, leemelt a tálcájáról két darabot. Illedelmesen krákogott egyet, mire Ágota felfordult.A zavarba esett leány „elhűlve” söprögette, tekergette tincseit hosszú homlokából leányos zavarában. Nem minden nap akad ilyen „szabadfoglalkozás” az életében. Zömében csak festmények, korongok, gyanták, oldószerek, sörték és egyebek mellett álmodozott, ernyedt nyugalomban.
– Szabad egy pohárka bársonyos szárazpezsgőt kézbesítenem ennek a fehér hölgynek? – kérdezte éteri somolygással Gábor, azzal odaadta neki.
Ágota bizalmatlan félénkséggel vette át a felé nyújtott tárgyat a jó termetű embertől, majd Gábor „szemébe” nézett. Azok a „szikrázó”, szép, érett férfi szemek! A kezében lévő poharas folyadék „szinte” remegett bele. Szép zöldeskék szemek. Ilyenekkel élvezet a nézés, s nem utolsó sorban, annak aki, amiért, ahogy ránéz. Mindkettő a paradicsomba repítette, már csak így dióhéjban. Legszívesebben azonnal széket hozott volna a teremtménynek…
– Igen, köszönöm, éppen, izé, hát nem is tudom. Megszomjaztam.
Gábor akceptálta a diszkrét zavart, majd a melléből előhúzott zsebkendőjével lágyan végig simította a lány ajkát, ugyanis néhány pezsgő-csepp kiszabadult Ágota csukott szájából. A lány egyetlen „csehovi” mosollyal köszönte meg a szíves leápolást.
– Magára nézek, és megmondom, hogy Rák – állította magabiztosan az elegáns férfi, a ráeső részét.
– Juj. Nem is tudtam, hogy ért az ascendensekhez. Engem mindig is érdekelt, hogy mit írnak az „Égitestek” a jövőre nézve. Mars, Neptunusz, Plutónium, Uránium – érvelt a lány, majd zavartan az azúrkék faldekoráción felejtette szemeit.
A lány elpirult. Igazából Mérleg volt, de magában tartotta. Az emberi „pszüché” néha korbácsol, néha ád, olykor pedig önnön nyakába veti fonalát. Ki érti ezt?
– Mondja, maga miért ilyen szép? Mindig ilyen szép volt? – ütötte tovább a meleg vasat, amíg lehet, Gábor.
– Igen. Almaecettel kenem a bőröm minden reggel – pihegte a lány, és nem hazudott.
– Nem akarok benyomást kelteni, de: kér egy süteményt? – kérdezte őszintén a másik.
– Szerfelett! – mondta a lány, pedig általában szénsavmentes Hundertwassert szokott fogyasztani.
Gábor odalépett a süteményes pulthoz és egy nagy adag Arany Galuskát kanalazott ki a nőnek. Ágota nagyon örült a visszatérő egyénnek és nekiállt lassan enni az „édesszájú” desszertet. Igazából nem volt étvágya, annyira izgatott volt Gábortól, de lenyelte. Vajon ki okozta ezt a süteményt? – tűnődött magában a lány, mert igen ízletes és finom volt a Magyar Termék. Pont akkora volt, ahogyan szerette. A csecsszopó jámborságával vágott egy szelet pogácsát, elkerülhetetlenül. Majd a szájába kapta szelíden.
Gábor ehhez képest ínyenc volt, és francia csigákat szedett magának. Egymással szemben ettek, mindketten zavart gyerekek módjára irultak-pirultak.
Ekkor váratlan esemény állt be: egy belga Diplomata-Manager véletlenül meglökte Gábor könyökét, így a tányérjára pakolt francia csigák, gyümölcskörettel és Loire-völgyi kaporszósszal a lány blúzára záporoztak. Gábor épp cselekedett volna, mikor közbejöttek.
Valéria érkezett titkárnői hölgykoszorúval, kis-és középvezetők, felsőfokú végzettségű vezérigazgatók és elnökök erdein vágva keresztül. Mikor megpillantotta Gábort, odalépett hozzá, és mindenkinek hangosan elecsetelte a délelőtti kis „incidenst” az irodában, hogy a leleményes Gábor milyen roppant bátran likvidálta a behatoló pondrót, milyen helyzetfelismerő, kezdeményező-kész, lélekjelenléti és briliáns volt. A körülöttük levők mind hangosan nevettek és éljeneztek a kalandon. Valaki kérte, hogy mutasson egy káráté mozdulatot, csak úgy, de Gábor lebeszélte róla, szerénységre hivatkozva.
Gábor udvariasan elköszönt mindenkitől, kezet fogott, akivel tudott, majd elkezdte letakarítani Ágota blúzáról a csigás lerakódást. A lány nagyon szégyellte magát, noha rajta kívül álló okok miatt lett koszos. Gábor nem győzött magyarázkodni a „baleset” miatt, és nem is nézett ez okból a lányra, inkább annak maszatjára koncentrált.
Örömtündér 2.
Gábor a tornácon „kismennyiségben” sörözött az éjszakai csillagok alatt, amikor a lány mögé somfordált a kész édességgel. A fiú láthatóan „elmerült” gondolatiban, s a lány a világért sem akarta mindezt szétzavarni, remélve, hogy „árulkodó” szaga sem teszi ezt. Gábor szerette a csillagok konstellációját. Odakint hatalmas ’Planetárium’ borult a tájra, melyet egy fényesen elbúgó „Meteóra” hasított ketté. A fiú úgy tudta, hogy ha kíván valamit, akkor az teljesül, a száguldó égi kődarab nézése közben. Így is tett. Szép hosszú farka volt, ami a „Meteórák” egyik születési sajátossága. A férfi elszakította a szemét… az égről, és kutatva a „beleesett” lányra gondolt, talán túl túlságosan is sok reménnyel benne.
S ekkor telepedett mellé a lány többrétegű, krémes édességgel szabad kezében. Ránézett Gáborra, szem szemet keresett… és a lány lassan… meg… fogta... a fiú kezét. Oly puha volt, oly gyengéd, ami semmihez sem hasonlítható, de talán a ponty hasához, ahhoz igen…Gábor korábbi, égbeszökő kívánsága teljesült! Van az Isten!
*
A hűvösségre való hivatkozással, pár perc „béna” csend adózását követően a lány felállt, megigazgatta faleveles-motívumokat őrző egyrészes ruháját, s lenézett alul maradt férfipartnerére.
– Hidegre fordult az idő, barátom. Jobb, ha tisztálkodom, s nyugovóra térek, itt nálad, az általad kijelölt hálóhelyiségben.
Gábor a „torta” maszatjával száján állt fel, s bólogatott.
– Me Casa, Su Casa!
Ágota értette a célzást, azzal gyorsan összeszedte a tornácon két irányban lévő tányérokat, s evőeszközöket, melyek segítségével elfogyasztották az ’Édes Mérget’. Gábor szűz törülközőt, s aloés folyószappant adott a lánynak, majd a tisztálkodási lehetőség irányába mutatott, ahol kibontakozhat.
Ágota arca örömbe szaladt, mikor megpillantotta a 2,5 m. belmagasságú, márványlapos, ezüst zuhanyrózsás, kaucsuk gumidugós fürdőhelyiséget, tisztálkodás előtt.
Mikor kitért onnan, visszafogott, illemtudó hálóköntösében, Gábor várakozón süppedt az urbánus, vagy „Palóc” időket idéző, rhusztikus, „lobogó” kandalló előtt terpeszkedő vidéki klubfotölyben. A Férfi nagyot nézett rá:
– Ágota, kérem, üljön ide mellém, egy pár percre, ha megbocsát – szólt neki, megpaskolva maga mellett a lány hamarosi helyét.
A lány érdeklődve megtette. A férfi könnyes torokkal fellélegzett.
– Mint tudja, minden nagy férfinak vannak „kis” titkai. Az enyém most következett el. Azt akarom, hogy tudja, bármennyire is szégyellem. De magának legalább jogában áll. Mielőtt tovább mennénk.
A lány növekvő izgalommal, kibukkanó szemmel leste a fiú ajkára toluló érdekességet.
– Rajta, ne tartsa magában, adjon ki mindent – bíztatta a lány, s kezét kezére rakta, gyógyító Hansaplastként tapadva rája. Az Ágota vigasztalva nyújtotta szemét az egyre összetörtebb fiú felé, bíztatva, hogy ő Megbocsát. Ha bizalmasabb „kapcsolatban” lennének, most még át is ölelte volna – gondolta a lány. Látta, hogy Gábor izgalmas mellkasa ki-be süppedt a lelki megrázkódtatástól, már-már Baudelair-esen. Rossz volt ilyen összetört, bűnbánó Borbálaként viszont látni. De aztán „varázsütésre” tört meg a jég: Ágota a homlokához hajolt, s gyengéd, rózsaszín csókot helyezett a könnyes, gondterhelt férfifőre.
– Egyet se féljen, habár nem sokat tehetek, de teljes testhosszal, max. mellbedobással állok maga mellett, mint a makk! Viszont jó, hogy elmondta. Most már mindketten egyenlők vagyunk, de te talán egyenlőbb.
A nem várt bölcs szavak új életet öntöttek a kisebbrendűségű fiú javára, s kisvártatva öröm terült el, a néhány „Nüansszal” korábban szomorú arcán.
– Jól, csak a szemével láthat az ember. Ami igazán fontos, az tényleg láthatatlan – idézte a Költőt, festő ecsetjére kívánkozva Ágota, s ujjával tréfásan „megfenyegette” az ott jelen levő kajla férfit, aki máris nyugodni látszott, lelkében.
– Tee… Te neked milyen csinosak a szemeid! – bókolt a fiú költőre „hangolódva” ekképpen – De nem, nem is. Neked nem is szemed van, hanem két nagy azúrgyöngy az arcodban!
A lány kacagott a nevetéstől és lelke mélyén azon örült, hogy gyorsan „lapoztak” a korábbi ’fekete levestől’, kedvezőbb vizekre, szavak nélkül.
Gábor illedelmesen beavatta a lányt az emeleti „hálórészen” sorakozó szobák vendégrészlegébe, s nyugodalmas „jójszakát” kívánt neki, amint a lány „diszkréten” becsukta előtte az ajtót.
– Akkor holnap találkozunk – ígérte a lány, s úgy is gondolta.
– Én is így szeretném, ha más terve nincs a holnapi napra vonatkozóan. Én számos színes programra gondoltam – így Gábor, akinek az ilyen gondolatok „könnyen” szöktek a szemébe.
– Úgy? Legyen! – csillámlott a lány éjszakai „arctejtől” fényes orcája.
Gábor a nappaliban húzta meg magát, hogy elalvás előtt a táncoló lángnyelvek ringassák álomba.
Aludj cukrom, szenderegj mézem, istenengem uccsegéljen – gondolta a fent alvó személyre célozva ezekkel a kikívánkozó Rubens-i szavakkal vagy imákkal a szenderedő férfi.
*********
