Köves Viktória: A szerető üzenete
Anyám azt mesélte, egyszer egy nő beállított nagyanyámhoz, hogy van egy gyereke nagyapámtól. De nagyanyám lerendezte. Adja oda neki a gyereket, felneveli a három sajátjával együtt. Többé nem látták a nőt. Van előzmény. Mégsem tudom, hogyan viselkedjek. Edittel. A férjemmel. Mit kellene mondanom? Anyám megcsalta apámat, apám disszidált. Mindennek van oka. A férjemnek is. Biztosan. Nem akarok arra gondolni, hogy valamit rosszul csináltam. Talán a gének. De kinek a génjei?
Köves Viktória
A szerető üzenete
Az sms szűkszavú volt és pengeéles: „Holnap nem jó, hiányzol. Edit.” A küldő neve: Edit. Gyűlöltem ezt a nevet, ezét az Editét. Nem szoktam elolvasni a férjem üzeneteit. Aznap a töltőn felejtette a telefonját, azt hittem, fontos, munka, ilyesmi, hát megnéztem, hogy ha kell, felhívjam a benti telefonon. Nem kellett.
Este kérdeztem, milyen napja volt. Mosolygott, fáradtan. Kerestem rajta a nő illatát, de nem éreztem semmit. Editnek nem volt illata. Még. Nem mondtam neki az sms-t. Mit mondtam volna? Fáztam. Másnap figyelmeztettem, hogy ne hagyja otthon a mobilt. Köszi, felelte és elment. Edittel a telefonjában.
Nem kutattam végig a fiókjait, pedig szerettem volna. Nagyon. Hátha találok valamit, ami segít. Nagyanyám mindig azt mondta, az asszony köténye mindent eltakar. Nagyanyám nem volt éppen egy filigrán alkat, nem nagyon fért már mellé senki, ha a konyhában tett-vett. De engem beengedett. Kicsi lány voltam még, vékonyka, kuporognom se kellett, hogy elférjek a padon. Kék pad, valójában láda, csak fel kellett hajtani az ülőkét. Nagyanyám ott tartotta a valamire egyszer jó lesz dolgokat. Nagyapám meg a cipős dobozt. Amiből aztán hetente egyszer elővarázsolta a cipőpasztákat, meg a cipőkefét, meg a rongyot, amelynek eredeti színét már sose fogom megtudni, s akkurátusan kipucolta velük az összes cipőt. Néha orrom alá dugta:
– Érzed, milyen fokhagymaszaga van?
– Igen, papa – feleltem, pedig nem éreztem semmit.
Éreznem kellett volna valamit? Valami szagot? Milyet? Fokhagymáét? Parfümét? Éreznem kellett volna Edit szagát?
Anyám azt mesélte, egyszer egy nő beállított nagyanyámhoz, hogy van egy gyereke nagyapámtól. De nagyanyám lerendezte. Adja oda neki a gyereket, felneveli a három sajátjával együtt. Többé nem látták a nőt. Van előzmény. Mégsem tudom, hogyan viselkedjek. Edittel. A férjemmel. Mit kellene mondanom? Anyám megcsalta apámat, apám disszidált. Mindennek van oka. A férjemnek is. Biztosan. Nem akarok arra gondolni, hogy valamit rosszul csináltam. Talán a gének. De kinek a génjei?
Edit magas, barna és nagy melle van. Láttam őt a vállalati bulin. Mosolygott rám. De ahhoz nem jött elég közel, hogy tudjam az illatát. A férjemét tudom. Szeretem. Kijön a fürdőből, átölel, cicázik velem. Telefonjában egy sms-sel. Edittől. Editet meg kellene fojtani. Lassan, alaposan. Egy nyakkendővel. A férjem nyakkendőjével. Azzal a feketével, amelyen halvány, épp csak látható arany csíkok futnak rézsút. Stílusos lenne.
A férjemet is meg kellene fojtani. Lehet stílustalan is. Csak legyen halott. Akkor nem tud telefonálni. Sem sms-ezni. Sem kefélni. Más nővel. Edittel. Feküdnének egymás mellett. Két fekete nyakkendő kellene. Halvány arany csíkokkal rézsút, jobbról balra.
Nem tudom, nagyanyám veszekedett-e aztán nagyapámmal, arról nem mesélt nekem senki. Azt sem tudom, honnan volt benne mindehhez erő. Bennem nincs. Nagyapám a fokhagymaszagú cipőivel megcsalta nagyanyámat. Vagy nem. Akkoriban sokan maradtak egyedül, a háború után. És akkor jön egy ilyen jó svádájú férfiember a jó svádájú, biztos munkájával. Remek lehetőség. Anyám boldogtalan volt apám mellett. A férjem boldogtalan? Számít ez?
Már összepakoltam. Hat körül szokott hazaérni, ötre hívtam taxit. Még nem tudom, hová megyek. Anyámhoz egyszerű lenne és kézenfekvő. Nagyanyámhoz mennék, ha nem lenne halott. Megkérdezném. Mama, és a kötényt honnan vegyem? És pontosan mekkora kell? Hogy ne fájjon ennyire. Egyelőre jó lesz egy motelszoba is. A városon kívül. Csak ne látnám a férjem arcát. Magam fölött. Edit fölött.
