Fáklyával jön a Fehér Bohóc, az éjjeli önmarcangolókat elkísérő Köztes Lét alakja... – Nedves-viaszos arc-nyomata hajnalra: kéklő szesz-páraként dereng a műterem ablaküvegén…

 

 

 

BARTUS FERENC: FRAGMENTUMOK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NAGY ZOPÁN

Réteges exponálások

…mert végső soron: a kép mögött is „csak” képre akadunk…

 

A hasonlat (itt és most például) olyan, mint „vízjeles stigma”, mint melankolikus pecsét: egy (végső soron megoldatlan) kódex fedelén elmosódott arc, vagy agónia magányára folyva – és ragadva…

Bartus Ferenc ezen kiállítási anyagát (véleményem szerint) hiba lenne konkrét definíciókkal illetni (illetve szétroncsolni)… Beszélhetnénk persze művészetelméleti, bel-kémia, archaikus fotótechnikai utalásokkal elegy tudatosságról; beszélhetnénk például sajátos részecske-boncolgatásos (egyben képlékeny-mámorú) agyalásokról; vagy beszélhetnénk mindezek abszurdba-hajló személyes esetlegességeiről (is)… (Ó: harmón-iák, jaj: inter-Ferenc-iák!)

Nem beszélünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vörös vérlúgsó* tudja a dolgát!

(A vér vak – és domináns – vitalitás, akár a tettek idegvégződéseivel írott, örömteli nyelv-torzítás…)
És miközben nem beszélünk a képek mögötti hétköznapiságról, a máskülönben fontos: favágásról, hajvágásról, gyomlálásról, borospincéről, elődökről, egy közeli barát portréjáról, vagy a szakdolgozat-előétel szenvedélyes felfalásáról = az alkotót (szakmai aggodalmain túl) mások is meglátogatják: fáklyával jön a Fehér Bohóc, az éjjeli önmarcangolókat elkísérő Köztes Lét alakja... – Nedves-viaszos arc-nyomata hajnalra: kéklő szesz-páraként dereng a műterem ablak-üvegén…

 

Intermezzo:

Kirchner (Ernst Ludwig), Nolde (Emil) és Ensor (James) ziláltan megnyúl, maszkos alakjai folynak egymásba az alul- és túlexponált terekben… - A (higanygőz okozta hevenytől is mérgezett) portás, aki az étheri kígyóként kúszó terpentintől folyamatosan kapatos: sötét alagsorban matat, botladozik… - majd zseblámpával hadonászva: a sötétkamrába esik. – Ott, fülledten-vöröses félhomályban: Bacon (Francis) - révületű alak a nyers időt nyúzza éppen, mintegy önnön, végtelen-rétegű szalonnatömb-portréját faragva, sav-marta ecset-késekkel…
Az épület-rengeteg mögötti parkban: a Brómezüst Zselatin pantomim-csoport gyakorol.
(Részecskéik, minden „porcikájuk” együtt rezdül az ébredő földdel – és növényzettel…)
A reggel hideg testéből, mint rejtett szökőkút-csonkból, vagy vágott katéteres-csőből (pulzáló köldökön át): karmazsinszín-maszatos permetek buggyannak a szoborkertben kiterített, még fixálatlan, megdermedt vásznakra… -
Anyagok metamorfózisa: természet-kristályok, ásványok is rezonálnak, morzsolódnak, élet-tereinkbe ivódnak (most éppen: pasztell-színű foltos opál, turmalinos cián, malachit, asztrál-achát, krizolit, füstkvarcos akvamarin, sápadt-kék kalcedon – és holdköves nemes gránát lehel hópehely-obszidián párát)…

Az alkotó(kedv) is fölébred – és jegyet vesz egy (könnyednek ígérkező, ingyenes) előadásra. -

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Intermezzo, no. II.:

Az Apostol padlásszobájában (az Epreskert mögött): A (bizonyos) Hóhér Kötele című minimalista darabot adják. A hóhér portréját (kortárs darabhoz illően) egy lassított, akadozó filmkockáról vetítik rá a nézők arcaira. – Ez, a különben szimpatikus (talán nem is) hóhér: munkaidőben, míves bicskával falatozik. Halálosan higgadt. Enyhén látomásos (de feltűnően fiatalos) arcán: egy egy-pöttyös katica mászik = szinte mozdulatlan… - Rezonáló anyajegy!...

Ó, (a bizonyos) embrionálisra csupaszított (képi) költészet álarcai, átiratai - gondolja egy összegezni próbáló néző, vagy olvasó: hematitosan vonzó-felületű, illetve absztraháltan monochrom sejtés-rezonanciák! – Gondolja, de efféle zagyvaság-metafora-halmozást, szerencsére: nem mond el senkinek… - Tehát: ismét „magunkra” marad(t)unk! -

Maratás - túlhívás - sűrítés - elengedés… Lépcsőfokok… - Hígítás és újragondolás (éveken át)… Megszakító fürdő - univerzális fixír - fixír fürdő - vörös vérlúgsó… Lépcsőfokok…

Rituális fejbelövés (visszatérő álom a Fehér Bohóccal)… -

A „beavatás” keresése: tovább-lépés, tovább – tovább, talán: ugyanoda… -

Íme, a duplex élmények, reflexek, behatások (g)énkutatás-fragmentumai… - -

Ám: Bartus Ferenc (fátyolosan expresszív) ön-maró hatású (atavisztikus gond/olat/okkal is átitatott) alkotásai, még-ha összetett munka-folyamatának darabjaiként is tekintjük őket: mindenképpen többek, mint egyszerű „töredékek”…

Summa summarum, ahogy a költő mondaná, és mondotta is: panyigai, panyigai, panyigai ü!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*a ferrocianhidrogénsavnak H8FeIV2(CN)12 és a ferriciánhidrogénsavnak H8FeVI2(CN)12 káliumsói. 1. Sárga V., káliumferrocianid, ferrociánkálium, K8FeV2(CN)10 +6 H2O nagy, szép citromsárga színű, táblaalakú kristályokból áll. Gyárilag úgy készül, hogy különféle nitrogéntartalmú állati hulladékokat, u. m.: szarut, patát, körmöket, bőrt, szárított vért (innen kapta nevét), talpdarabokat vasedényben hamuzsírral és vasreszelékekkel összeolvasztanak. A kihűlt tömeget vízben feloldják és többször átkristályosítják. A kereskedésbeli sárga V. rendszerint kevés káliumszulfátot is tartalmaz; nem mérges, vízben oldódik; 100°-on kristályvizét elveszti, magasabb hőmérsékleten pedig nitrogén fejlődése közben ciánkálium és vaskarbid (FeC2) képződik belőle. A berlini kék és más festékek, továbbá ciánkálium készítéséhez, a vas keményítéséhez stb. használják.

2. Vörös V., káliumferricianid, ferriciánkálium, K6FeVI2(CN)12, sötét rubin-vörös, rombos piramisokból álló test, melyet az előbbeniből úgy készítenek, hogy annak oldatába addig vezetnek klórgázt, mig a folyadékból kivett próba ferrikloridtól meg nem kékül. Vizben oldódik, oldata ferrosókkal sötét-kék színű csapadékot ad, amelyet Turnbull-féle kék néven festékül használnak

 

Bartus Ferenc képei a Fészek Galéria Hermann Termében láthatók