Sofi Oksanen Budapesten - Láthatóvá tenni a láthatatlan ellenállást

A Budapestre látogató Sofi Oksanent lenyűgözte a Lotz-terem és a magyarországi érdeklődés, mi pedig végre közelről is megcsodálhattuk színpompás hajtömegét. Beszámolója az észt és finn kapcsolatokról egykor és ma felért egy élő történelemórával.

Láthatóvá tenni a láthatatlan

ellenállást

Sofi Oksanen Budapesten

A Scolar Kiadó részéről Sugár András mutatta be a szép számú közönségnek a finn írónőt, akit a jelenlévők valószínűleg nagyon is jól ismertek, hiszen a nagy érdeklődést tavaly magyarul is megjelent Tisztogatás című regényének sikere váltotta ki. A műnek, amely eredetileg drámaként íródott, a közeljövőben két hazai bemutatója is lesz: a kaposvári Csiky Gergely Színházban Valló Péter rendezésében láthatják majd, a Budapesti Kamaraszínházban pedig Sopsits Árpád viszi színre.

Látogatásának apropóját azonban az adta,  hogy magyarul most jelent meg első könyve, a Sztálin tehenei című, amellyel néhány éve berobbant az irodalomba. A több generáció életét bemutató családregény színhelye egy finn kisváros, a vasfüggöny túlsó oldalán.

Az írónőhöz intézett kérdések, sajnos, nem vonatkoztak sem szélesebb nemzetközi fogadtatására és jövőbeli terveire, sem magyarországi tapasztalataira, és mégcsak személyes hátterét, élettörténetének legfontosabb momentumait sem érintették. Pedig már meghökkentően karakteres külseje is felkelthetné az érdeklődést alkotói útja iránt, hogy miként lett a nyilván írogatással kezdő pufók arcú kislányból e büszkén és arisztokratikusan zárkózott, imponálóan nagy tudású és tájékozott, világsikert besöprő írónő.

A Réz Anna vezette beszélgetés nagy részét elsősorban annak a boncolgatása tette ki, hogy milyen nehézségek, ellentmondások nehezítik Finnország, illetve a kommunista elnyomás alatt álló Észtország bemutatását. Mivel az írónő apai ágon finn, anyai ágon észt származású, mindkét ország történetéhez személyes szálakkal kapcsolódik. A két ország kapcsolata igen összetett – magyarázta Sofi Oksanen –, Észtországban a legtöbb a finn bevándorló. Igen jelentős az utazások száma is mindkét irányba (a finnek számára elsősorban az olcsó észt alkohol a vonzó), illetve meghatározóak Észtországban a finn befektetések, amelyek segítségével például sikerült legyőzniük a korrupciót. Egészen más volt a helyzet a szovjet időszakban – emlékezett vissza Sofi Oksanen.

A Tisztogatás című regény megjelenése után az írónő több honfitársa is annak a véleményének adott hangot, hogy Szovjet-Észtország korántsem volt annyira borzalmas hely, mint ahogyan a regény ezt ábrázolja. „Minden országban vannak olyanok, akik kiváltságos sorsot élvezhettek” – válaszolta a felvetésre az írónő, és kitért azokra, akik együttműködtek a szovjet rendszerrel. Meghatározó volt továbbá Észtországban, hogy ki melyik régióban élt. Oksanen elmesélte egy érdekes élményét: egy vele egyidős fiatal nővel találkozott, és meghallgatva tapasztalatait, történeteit, kettőjük emlékei teljesen eltértek. A lány ugyanis egy katonai városban, rendkívül zárt közösségben nőtt fel. Egyetlen pozitív vonását tudná kiemelni annak az időszaknak, amely minden volt szocialista országra igaz, – mondta az írónő – és ez az, hogy nem volt munkanélküliség.

A nosztalgiáról szólva – a Sztálin tehenei című regény hőse visszavágyik a szovjet korba – az írónő a világjelenséget emelte ki: e divathullám nem csak a volt szocialista országokra jellemző. A nyugati országokat is elárasztották ugyanis a kommunista éra szuvenírjei, ami hátborzongató, hiszen ha belegondolunk, a Harmadik Birodalomra emlékeztető tárgyakat sehol nem lehet kapni. De az észt és a finn fiatalok, egyetemisták között is tapasztalható egyfajta romantikus-nosztalgikus fellángolás a kommunista ideológia iránt. A Hollywoodból érkező Szovjetunió-kép pedig siralmas: a hajdani SzU területén élő embereket mind igen egyszerű és nevetséges figuraként mutatják be, komikum forrásává téve őket.

Sofi Oksanen a szovjet elbeszélésekben ábrázolt valóság helyett az igazit akarta megírni.  Elkerülve a sztereotípiákat, de nem pusztán áldozatként mutatva be az észteket. Nagyon fontos momentumoknak tartja a kollaborációt és az ellenállást, mert míg az előbbi nélkül egyetlen országot sem lehet sikeresen megszállni, addig az utóbbi jelentősége sem hagyható figyelmen kívül Észtországban. A nyugati országok nem tudják, mennyire jelentős volt az ellenállás a balti államokban – hangsúlyozta Sofi Oksanen –, és ezeknek a csoportoknak a harca nem lett volna lehetséges a körülöttük élő nők, gyerekek és faluközösség nélkül. Ők is a szabadságharc részei tehát, s e passzív ellenállás következménye is éppúgy deportálás, Szibéria volt. A korabeli jelentések brutális kíméletlenséggel, tárgyakként kezelik e nép ellenségeit. „Erről akartam írni: láthatóvá tenni a láthatatlan ellenállást” – mondta az írónő.

A beszélgetés zárótémája a regények női perspektívája volt, s a főszereplők kapcsán gyakran felvetődő „feminista” megjelölés. „Érdekes, hogy ezzel a kérdéssel csak a magyar újságírók álltak eddig elő, sehol máshol nem. Magyarországon viszont mindenki feltette a kérdést” – mélázott el az írónő, aki soha nem döntötte el előre, hogy főhősei nők lesznek, de a téma mindig hozta magával. Ugyan a férfiak is hasonló megpróbáltatásokon mennek át, de „ha az ellenállásban a nem hallható hangokat akarjuk meghallani, azok mind a nőké és a gyerekeké.” A női test kínjai, amelyek markánsan megjelennek regényeiben, úgymint a bulimia és a prostitúció, a lélek testre gyakorolt hatásaiként érdeklik elsősorban. A hisztéria, a táplálkozási rendellenességek és más fogyatékosságok is a lélek zavarai felől érdekesek számára.

A beszélgetést a hőseivel való távolságtartás szükségességének kérdése zárta, majd hosszú sor zárkózott fel a dedikálásra. S bár a tudósítónál nem volt kötet, amelybe aláírást kérhetett volna, azért megleste az egész lapot beborító, óriási vonalakkal alákanyarított „Sofi Oksanen” szignót. Illett hozzá az aláírása.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Kapcsolódó anyag: Recenziónk az írónő Tisztogatás című kötetéről

További képek az eseményről: