Eláll a lélegzetem ekkora pofátlanság hallatán. Nem baloldali vagy jobboldali emberek ilyenek, nem köthető oldalak szerint. Ismerünk ma jobboldali embert, aki baloldali besúgó volt. Ezt mivel kellene elosztani, hogy elfogadható eredmény szülessen?
Valójában kíváncsi vagyok rá, hogy élte túl. Én beledöglöttem volna. Talán ezért nem lettem besúgó.

Onagy Zoltán

Zsámboki szerető

(Részletek)

Vas, Rákosi, Gerő, pince

Délután bejelentkezik a besúgóm. Az egyik. A dagadt, nagyvalagú, szakállas, népnemzeti. A kultúrember. Érthetetlen.
– Dolgozom. Nincs időm rád.
– Nem baj.
Csak beugrik, és már ugrik is el.
Eláll a lélegzetem ekkora pofátlanság hallatán. Nem baloldali vagy jobboldali emberek ilyenek, nem köthető oldalak szerint. Ismerünk ma jobboldali embert, aki baloldali besúgó volt. Ezt mivel kellene elosztani, hogy elfogadható eredmény szülessen?
Valójában kíváncsi vagyok rá, hogy élte túl. Én beledöglöttem volna. Talán ezért nem lettem besúgó.
Lehet, nem is tudja, hogy én tudom. Biztos nem tudja, különben miért jönne? Vagy éppen ez benne az izgató? A besúgó újra körbejárja a besúgottakat?
*
Csak este nyitok az outlookba. A modem olyan hangosan szirénázik, hogy előbb vagy utóbb hangszigetelem néhány kispárnával, de lehet, berakom egy fóliázott ládába.
„Hívtalak kétszer. A hangod akartam hallani, nagyon régen nem hallottam. Mióta mélezünk, nem hallom a hangod, csak látom. (De azért hallom. Most is hallom, mit morransz a nem engedélyezett telefonra.)
De nem találtalak. Hol dolgozol? A pincében?”
Azannya. Tudja, hogy a pincében.

Ne hagyj el

Zsibbadok. Sok a négy nap.
Keresztrejtvények. 85-ös rongyos Fülesek a szekrény tetejéről, Ká megkért, pakoljam le a szekrénytetőt. Normális dolog az, hogy valaki, akinek rendesen dolga volna, haszontalan vegyjeleken túrja az agyát, mert nem jön ki a megfejtés?
Hajnalban elmondom a délutáni rossz hírt. Kötelező. Kettőnk ügye. Ha már elsején Szentendre, jövő péntek az utolsó utam ide. Áthelyeznek.
– Azért járt itt a főnök?
– Igen.
– Nem volt választási lehetőséged?
– Nem. Halasztást kértem.
– Ennyi?
– Kirúgják a szentendrei kollégát, és ide vesznek fel helyette új embert. Nem oda.
– Ennyi az egész?
– Semmi több.
Kát, a telefont nem mondom. Nem mondhatom. Magamnak sem árulnám el, ha a képletet a végletekig egyszerűsíti is. Ha mondanám, túlbonyolítaná.
– Jaj – mondja.
Fekszünk. A laticel másik végén, a lábnál a fejünk. Így alakult, így maradtunk. Elhúzva a nagyablak két függönye, a fehér és a sötétítő. Nézzük a cifra eget. Könnyű felhők. Néha összeállnak, eltakarják a holdat, akkor a csillagok is láthatók. Ha nem takarják, akkor a felhőszéleket, a holdat látjuk.
– És ez mit jelent?
– Fogalmam nincs. Holnap megtudom.
Hallgatunk. Ijesztő gyors ez így.
– Ne hagyj el – mondja hosszú percek után. 

Kapcsolódó:
Megkérdeztük...