Az egyetlen madár

Acsai Roland Hajnali kút című verseskötete a 82. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. „Egy keskeny, kavicsos ösvény. Norvégiába vezet, és nem nagyon néz vissza.” – Danyi Zoltán recenzióját olvashatják

Kapcsolódó anyag: Acsai Roland versei

Az egyetlen madár

   A Hajnali kút látszólag verseskönyv. Valójában egy keskeny, kavicsos ösvény. Norvégiába vezet, és nem nagyon néz vissza. Mintha nem lenne hova. A fejünkben lassú számolás: Norvégia – vajon a hányadik hazánk?

   (Próbálom megbecsülni, mekkora lehet a távolság Bácska és Norvégia között. Bácska: a disznóhúst kiklopfolják, tekercset formálnak belőle, megtömik sonkával, sajttal, gombával. Forró zsírban kisütik, szerbsalátával és sültkrumplival tálalják. Norvégia: minden fjordnak megvan a külön, csak rá jellemző színe. ‒ Ez nem az említett távolság lemérésére tett kísérlet.)

   Kerülgetem, körbejárom, figyelek. Körözök, mint egy sirály a part nem létező vonala felett. Szavakat keresek, mérlegelek, törlök. Tovább keresek. Nem jó a mérlegem. Egy faág kellene inkább: a mérleg nyelvénél az ágon billegő madár pontosabb.

   A Hajnali kút verseiben minden a helyén van, precízen kimérve.

   Egy grammal sincs több szó a kelleténél.

   Sétára, hegymászásra, erdőkbe visznek a versek, meg egy északi templomkertbe. Tavak színét látjuk, sirályok ívét. Fenyőket, nyírfákat, madarakat. Az egyik vers egyetlen madárban az egész erdőt megmutatja; végzetes száguldással az ablaknak ‒ „a halmazállapotát váltott levegőnek” ‒ ütődik, az egész erdő egy pillanat alatt belesűrűsödik a testébe:

A fej hamuszürke tolla alatt
Utolsót pislant a szem

Parazsa. Tollak tűlevelét
Szél borzolja. Ha egészen közel

Hajolnál, egy miniatűr
Erdő zúgását hallanád.

A csőr tátva. Gyanta szivárog
Belőle vér helyett.

   Figyelem, ahogy a költő érzékel és érez. A testét figyelem.

   Vannak ujjai, letapogatja a norvég domborzatot.

   (Nem, nem így van, rosszul fogalmazok. Lehet-e norvég a domborzat, lehet-e norvég az erdő? És ha itt tartunk: horvát-e a tenger, a kagyló, a sziklákon a moha? ‒ Maradjunk inkább a versek ösvényén, ne térjünk le.)

    A költőnek füle is van. Hallja, ahogy érik a málna, és ahogy a sirályok átrepülnek az égen. (A norvég hegyek közt mélyen eldörgő vadászrepülőket is hallja. Norvég, dán, svéd, szerb, magyar, horvát, ez a bombázók terepe, igen. ‒ A költészet atlasza mást mutat: „Mert a fjord mélyebb a szívnél.”)

   Orra is van, egy fenyőgyantából készült szappant szagolgat: „Mintha benyitnék / Az erdő szobájába, / Amit a hó tisztára meszelt.”

   A Hajnali kút költője előbb a részleteket látja meg, ezekből néz azután az egészre. De nem áll meg a látványnál, a hangnál, a szagoknál, továbbhatol. A látható mögé néz, a hegy hófoltjai vagy a nyírfák mögé pillant, ahol a kör teljessé válik. A látvány átminősül látomássá. Eső után a hegytető fölötti szivárvány „nem ér véget / A szikláknál, a víznél, folytatódik bennünk is, / A föld alatt is: átszelve bazaltot, sötét ásványt.” És nem áll meg itt sem, tovább merül a szem, az ásványok mélyére, a mélyben zajló átváltozásokig. A fából sas lesz, a sasból zsákmány, a zsákmányból ismét fa, és „törzsének belsejében / Tovább gyűrűzik a fjord vize, évszázadig.”

    Tiszta beszéd. Mint amikor viharok, zivatarok után kitisztul a levegő, az eső kimossa belőle a porszemeket, és a színek, a szagok a maguk valóságában érzékelhetők. Nem illatok, hanem szagok, kellemesek vagy kellemetlenek, mindegy. Nincs ítélkezés a költészetben. Valami más van. Rejtély, például egy többször is megidézett bálna képében, vagy Wittgenstein ugyancsak többször megidézett alakjában.

    És mit jelenthet vajon a kislány, aki a pestist egyedüliként túlélte? Vagy a hajó, amelyet róla elneveztek? És mire utalhat a gleccsertó, amelyen ez a hajó közlekedik, és amelynek a tükre semmit sem tükröz: „Elnyel minden fényt, képet, / Mind az elmúlt és az eljövendő éveket.”

   Aki megfejti, ajándékot kap.

   Aki nem, az is.

(Acsai Roland: Hajnali kút. Könyvpont ‒ L’Harmattan, Budapest, 2011)

Danyi Zoltán
 

Kapcsolódó anyag:

Acsai Roland versei