Sándor vagyok, nem Sarolta – Rakovszky Zsuzsa VS című regényéről
„Izgalmas kérdés, hogy ki beszél Rakovszky Zsuzsa új regényében, Vay Sándor, Vay Sarolta, netán VS, de ennél jóval izgalmasabb az, amit a regény és a történet magáról az írás mibenlétéről állít” – Török Zsuzsa kritikája
Sándor vagyok, nem Sarolta
– Rakovszky Zsuzsa VS című regényéről
Vajon a Rakovszky Zsuzsa új regénye mellé osztogatott kitűző (amelyet nyilvánvalóan marketingfogásként alkalmaz a Magvető kiadó) kit, vagy mit is jelöl? A piros mezőben látható két fekete iniciálé, a VS, megegyezik a regény címével, de a kitűző esetében mintha még élesebben tevődne fel az imént megfogalmazott kérdés. Hiszen a kitűző viselése nemcsak az azonosulás gesztusát, hanem a nyilvánosság előtt jelzett közösségvállalás mozzanatát is tartalmazhatja. De kivel? Vay Saroltával? Vay Sándorral? VS-sel? Magával a történettel? Izgalmas kérdés, hogy ki beszél Rakovszky Zsuzsa új regényében, Vay Sándor, Vay Sarolta, netán VS, de ennél jóval izgalmasabb az, amit a regény és a történet magáról az írás mibenlétéről állít: hogy ti. olyan kulturális kódrendszerről van szó, amelynek a neme is elsajátítható, tanulható. De mindezek előtt néhány szót még a történet valós alapjáról.
Vay Sarolta/Sándor (1859–1918) a 19. század második felében, illetve a századfordulón élő transzszexuális író, újságíró volt. 1859-ben született Gyónon, arisztokrata családban. Nőként látta meg a napvilágot, de fiúként nevelkedett, és felnőttkorában is a korabeli férfi életmódnak megfelelő életet élt. Egyes források szerint az apjának volt tulajdonítható az a szándék, hogy elsőszülött lánygyermekét fiúnak nevelje. Férfi nevelőt fogadott melléje, lovagolni, vívni taníttatta, majd, a korabeli lányneveléshez képest rendhagyó módon, egyetemre küldte továbbtanulni. Mivel később a család elvesztette vagyona jelentős részét, VS-nek gondoskodnia kellett megélhetéséről, ezért író, újságíró lett. Kezdetben Vay Sarolta néven publikált verseket, novellákat, majd később számos korabeli lap munkatársa lett, újságíróként dolgozott és publikációinál immár a Vay Sándor álnevet használta. Az újságírói pályát megszakítva rövid ideig kávéimport-ügynökként dolgozott Fiuméban, később azonban visszatért az íráshoz. 1918-ban halt meg tüdőgyulladásban, Zürichben.
Vay Sándor névválasztásával, életmódjával, öltözködésével egyaránt a hagyományos külsőségeket betartó korabeli férfiidentitással kívánt azonosulni. Ez megmutatkozott mozgalmas életvitelében, gyakori utazásaiban, párbajaiban és lányszöktetéseiben is. Szexuális orientációja is maszkulin identitást jelzett: számos nővel volt kapcsolata, melyek közül kettővel házasságot is kötött. Második házasságában egy klagenfurti család leányát vette feleségül, házasságuk azonban rövid lefolyású volt. Vay ugyanis eladósodott, apósától kért kölcsön nagyobb összeget egy majdani titkári állás kauciójához, mivel azonban nem tudta visszafizetni a kölcsönt, apósa nyomozni kezdett az ügyben, kiderítette a csalást és feljelentette Vayt. Jogi eljárás indult ellene, majd orvosi vizsgálat, mely során fény derült női nemére. A vizsgálatot dr. Birnbacher törvényszéki orvos végezte, aki részletes leírást készített az esetről. Az orvosi szakvélemény betegként diagnosztizálta Vayt, és így felmentették a vádak alól. Továbbra is Vay Sándorként élte az életét, nőügyeiről azonban több információ már nem áll rendelkezésre.
Vay Sarolta/Sándor esete bekerült Richard von Krafft-Ebing német-osztrák szexológus, pszichiáter híres Psychopathia sexualis című művébe is. Krafft-Ebing könyvében a 166. számú megfigyelés alatt tárgyalta az esetet a nőknél jelentkező veleszületett rendellenes nemi jelenségekről szóló fejezetben. Adatait saját állítása szerint részben dr. Birnbacher megfigyeléseire alapozta, megállapításaiban azonban nagy szerepet játszott VS önéletírása is. Rakovszky Zsuzsa regénye ezen a ponton kapcsolódik rendkívül izgalmasan a történet valós alapjaihoz, hiszen Rakovszky a valaha létező önéletírást írja tulajdonképpen meg.
A regény időkerete az 1889 novembere és 1901 októbere közötti időszak, az események nagy része azonban 1889 utolsó két hónapjában játszódik le, VS vizsgálati fogságának idején. Formailag a napló műfaja keveredik a levéllel, VS betűzdelt verseivel, dr. Birnbacher feljegyzéseivel és jelentéseivel, illetve a regény nagy részét kitevő önéletírással. A vizsgálati fogság ideje alatti történések bemutatásában és értelmezésében két szempont uralkodó: egyrészt VS-é, másrészt pedig a törvényszéki orvosé, dr. Birnbacheré, aki beszélgetéseik során rendre szembesíti VS-t a korabeli orvosi diskurzus összes kliséjével. A vizsgálat célja, hogy az orvosi szakvélemény megállapítsa, VS felelős-e a tetteiért, vagy sem. Amennyiben a szabad elhatározás képességének birtokában, tehát egészséges elmével, tudatosan cselekedett, büntetendő, ha viszont kóros szenvedély hatása alatt, elhomályosult elmével, tehát betegen vitte véghez tetteit, felmenthető.
Dr. Birnbacher hipotézise az orvosi vizsgálat után (melyet a hivatalból kirendelt bábaasszony végzett, és amelynek során fény derült VS női nemére) és VS önéletírásának elolvasása előtt, hogy hazug, ám egészséges vizsgálati alannyal áll szemben. „– Az Ön lelke igencsak törékeny anyagból lehet, ha egy közönséges orvosi vizsgálat elegendő az összezúzásához! – mondtam [dr. Birnbacher] szárazon. – Talán mert egy hazugság ingatag talajára épült… az igazságnak elég volt rálehelnie, és összedőlt, akár egy kártyavár…” (80.) VS a hazugság vádjával szemben a „belső, lélek szerinti igazság” érvével védekezik, és ekkor dönt az orvos sugallatára úgy, hogy írásban meséli el életútját. Nem véletlenül választja az írást a szóbeli, szemtől szembe való beszélgetés helyett, hiszen foglalkozását tekintve író, tudatában van az írott szöveg retorikai alakíthatóságának és birtokában az ehhez szükséges készségeknek. Az Életem története címmel a regény mintegy kétharmadát kitevő önéletírásnak kulcsszerepe van a vizsgálat kimenetelében. Az élettörténet tétje ugyanis, hogy igazolja narrátorának tetteit és a törvényszéki orvost meggyőzze hitelességéről. A történetmondás során tehát egyáltalán nem véletlen, hogy Vay Sándor vagy pedig Vay Sarolta beszél az önéletírásban. Amennyiben Vay Sarolta beszél, a történet narrátora biológiailag azonos a vizsgálati fogságban lévő személlyel, amennyiben Vay Sándor beszél, az azonosság nem áll fenn, a diszkrepancia pedig értelmezendő.
A fiktív önéletrajz egy határozottan maszkulin identitáshoz és az ezzel járó életvitelhez ragaszkodó narrátor elbeszélésére épül. Még azok a szólamok is (a nagyanyáé és Marié, a meg nem hódított színésznőé), amelyek VS-t nyíltan szembesítik a valósággal, a választott és meggyőződéssel vallott identitás melletti állásfoglalás határozottságát erősítik. Az apáról, a nevelőről és a „feleségekről” már nem is beszélve, akik maguk is férfiként tekintenek a történet főszereplőjére. Az elbeszélés, VS írói meggyőző ereje annyira hiteles, hogy magával, a törvényszéki orvossal is elhiteti végül, hogy a „vaskos paksamétában” leírtak beszélője férfi. „Ma elbeszélgettem V.-vel. Végre sikerült áttanulmányoznom a vaskos paksamétát, amelyet még a múlt héten nyomott a kezembe, azzal, hogy abból mindent megtudhatok, amit csak esetéről tudnom kell. Hét éjszakám ráment – valóságos románt írt össze, s kézírása is vélhetőleg feldúlt lelkiállapotát tükrözte, mert csak nagy nehezen sikerült kusza sorait kisilabizálnom. Megvallom, vegyes érzésekkel olvastam: a személyt, kitől a paksamétát átvettem, sehogyan sem sikerült képzeletemben eggyé olvasztanom azzal a másikkal, kinek képmása az írásokból bontakozott ki – vannak a szemnek bizonyos betegségei, amikor a beteg nem képes egyesíteni a jobb s a bal szeme által közvetített képet, hanem két külön s egymástól némileg eltérő képmás káprázik előtte: így voltam én is, csakhogy e két képmás sokkal több ponton eltért egymástól, mint azok a képek szoktak, amelyeknek különbségét csak a két szem enyhén eltérő látószöge és látóélessége idézi elő. Beszélgetésünk során azután a két kép közelíteni látszott egymáshoz, olyanannyira, hogy végül már-már egybeestek, míg a physikai vizsgálatok során tapasztaltak megerősítettek abban, hogy az volt a helyes kép, amelyet a név s a rendelkezésemre álló adatok alapján alkottam magamnak, a másik pedig puszta káprázat, fata morgana, melyet a páciens szuggesztív egyénisége s jelentékeny írói tehetsége idézett elém.” (284–285.) Az orvos tehát végül a narrátori, szóbeli és írásbeli elbeszélői hang és a vizsgálati alany biológiai neme közötti különbség tanulságaként hozza meg döntését. A tapasztalt eltérés, az elbeszélt maszkulin identitás és az orvosi vizsgálat eredményeként felfedett női nem különbségét betegségként értelmezi, a grófnőt gyengeelméjűnek diagnosztizálja, minek következtében felmentik az ellene felhozott vádak alól.
Rakovszky Zsuzsa mosolya a 82. Ünnepi Könyvhéten (Fotó: Szőcs Tekla)
A dr. Birnbacher által is jól érzékelt, az elbeszélő nemi identitása és a szöveget létrehozó személy valóságos biológiai neme között feszülő különbség a társadalmi nem és a biológiai nem fogalompárral is jól érzékeltethető. A gender studies által meghonosított társadalmi nem fogalma ugyanis azon a tételen alapszik, mely szerint a nemek közötti különbségek nem csupán, sőt, elsősorban nem biológiai, hanem kulturális, társadalmi alapon dőlnek el. A társadalom, a kultúra dönti el tehát, hogy adott időben és térben mi tekinthető nőiesnek és férfiasnak, vagyis a társadalmi elvárások írnak elő bizonyos nőies vagy férfias szerepeket. VS a társadalmi nem fogalma értelmében férfi, hiszen életvitele és magatartása a férfiasság korabeli előírásainak felel meg. A megállapítás egyáltalán nem zavarba ejtő a férfiasság fogalmának konstrukcióként, tehát tanulható kitalációként való értelmezése kontextusában. Már Krafft-Ebing is említi a valaha létező tényleges autobiográfia férfias vonásait, és nem tudok eltekinteni a történet tényleges, 19. század végi környezetétől sem. Hiszen ebben a kontextusban a férfi álnévvel publikáló VS esete egyáltalán nem kivételes. Ilyen szempontból ugyanis több „transzszexuális” írónőről is beszélhetünk a 19. században, nemzetközi és magyar vonatkozásban is. Amikor ugyanis professzionális íróként, aránylag későn színre lépnek, szerzőként való megjelenésük ellenszegül azzal az általános vélekedéssel, mely szerint a hivatásszerűen végzett írói szerepkör ellenkezik a nőknek a társadalomban elfoglalt hagyományos szerepével. Ezért, hogy a negatív publicitást elkerüljék, sokan férfi álnéven publikálnak. És mivel a korabeli olvasók legtöbbje számára fel sem merült kérdésként, hogy a szöveget létrehozó személy neme különbözik a szerző nemétől, a jelenség egyszerű bizonyítéka annak, hogy a szöveg neme tanulható, elsajátítható fikció és ez a korabeli nőírói érvényesülési stratégiáknak általánosan alkalmazott módszere. A nemi, identitásbeli határátlépések célja pedig a sikeres karrierépítés (és ezáltal kulturális hatalomhoz jutás) egy olyan történelmi időpontban, amikor igazán kevés lehetőség kínálkozott a nők szakmai önmegvalósítására. VS önéletírása tehát a regény kontextusában írói karrierjének talán legnagyobb sikereként is értelmezhető, hiszen olyannyira meggyőzi az orvost férfiasságának mivoltáról, hogy a vizsgálati alany tényleges nemét ismerő dr. Birnbacher a diszkrepanciát csak betegségként tudja értelmezni, diagnózisa pedig VS szabadlábra helyezésének feltétele. Más kérdés ugyan, hogy VS nemcsak írói identitása vonatkozásában tekint férfiként önmagára, ez a tény viszont mitsem változtat a férfinéven publikálás korabeli jelenségén és azon, hogy a regényben végső soron az önéletírás érvelésén fordul meg minden.
Rakovszky Zsuzsa könyve ezért az írói/írónői státus különbségeinek is izgalmas példája a 19. századtól napjainkig. Hiszen a másik nem bőrébe bújásnak fordított, 20. századi és kortárs példái is jól ismertek Weöres Sándortól Esterházy Péteren át egészen Parti Nagy Lajosig. A nemváltásnak az említett esetekben azonban nyilvánvalóan nem írói érvényesülési céljai voltak (és fordított esetben sem lennének már ma azok), inkább az irodalmi szerepjáték kedvéért íródtak bizonyítandó, hogy a szöveg neme nem törvényszerűen azonos a tényleges szerző nemével, és a jelenség nem devianciákról, hanem kulturálisan elsajátítható, tanulható jelenségekről szól. Adott írás tehát elrendezhető úgy a kulturális rendszeren belül, hogy hitelét nem tényleges írójának a neme, hanem magáé a szövegé biztosítja. VS története ilyenként igencsak elgondolkodtató módon játszik rá arra, a regény 111. oldalán a nagyanya szájából elhangzó kijelentésre is, mely szerint „Minden dolog az, ami.”.
Ha így lenne, talán Rakovszky állásfoglalása (VS!!!) is határozottabb címet öltött volna.
Rakovszky Zsuzsa: VS. Budapest, Magvető, 2011.
Török Zsuzsa
Kapcsolódó anyag:
