Aludni jó; jobb lenni béna bálvány,
a szenny s a romlás esztelen korát
nem látni s így heverni, néma márvány -
ne nyúlj hozzám. Menj csendesen tovább.
(Giovanni Battista Strozzinak)

 

 

 

 

MICHELANGELO DI LODOVICO BUONAROTTI SIMONI

SZONETTEK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉLETEM IMMÁR...

Életem immár lassankint elér,
törékeny bárkán, tenger viharán át,
a közös révébe, ahol számadását
adja jó s rossz tettéről, ki betér.

Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a művészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él.

Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetőn mered rám.

Már nem nyugtat meg véső és ecset,
egyet kivánok; az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.

 

 

 

 

 

 

 

 

GIOVANNI DA PISTOIÁHOZ

A kizsigerlő nehéz munkában
golyvám támadt, akár a kutak poshadt
vizeitől a lombárd parasztoknak
meg macskáknak; tenyészik a szakállam

s az ég felé nő; felsebez az állvány;
mellem, mint hogyha hárpiáé volna;
szemembe festék csöpög, s a kápolna
padlóján ezerszínű tavat táplál;

ágyékom csüggedten tapad hasamra;
tarkóm iga, kútgémnél nehezebb;
semmi sem megy, nem jutok magasabbra;

a bőr feszül és hámlik kezemen;
hátam csomós; szeretnék elrohanni,
s mint görbe íj, csak fekszem mereven.

Jöjj és segíts, Giovanni.
Becsületemnek vége. Elhagyott
a tehetségem. Rossz festő vagyok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZERETLEK, DE NEM...

Szeretlek, de nem szívem szeret téged,
vagy nemcsak szívem , mert ez nem elég:
az öröklét vonz és mindentől félek,
ami múlandó, hazug vagy setét.

Mikor Istenből kiszakadt a lelked,
sok fényt hozott magával, s én merev
szempár vagyok csak, ki a földi terhet
látom rajtad, a húst s a bőrt, de mert

imádatom, mint hő a tűztől, el nem
válik az Örök Szépségtől, s mert benned
is őt nézem, ki ok és okozat -

nincs menekvésem, s mindig visszatérek
s maradok, honnan menekülnöm kéne,
parázsló számmal homlokod alatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KALAPÁCSOM A KŐBŐL...

Kalapácsom a kőből kiszabadítja sorra
a lények benne rejlő formáit: testre testet,
de lendületem Tőle jön, ki százszor nemesebb
s nagyobb énnálam. Markom a szerszámot csak fogja.

Mivel minden az Egytől jön, ki az eget lakja,
az örök mozgató, ki kalapácsot nem másolt,
hanem az ideából faragott kalapácsot,
ki a szépséget adta, s aki mindannyiunk Atyja.

S mert a pöröly csapása attól hatásosabb, ha
a kovács nem csak izmos, de mentől magasabbra
emeli: én nyomorult is, örökké felnézek,

mivel minden munkámmal meddő, befejezetlen
torzó leszek, s magamnak is semmivé kell lennem,
ha nem kapok az égi műhelyből segítséget.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TOMASSO DE CAVALIERIHOZ

Mikor először megláttam szépséged:
ájtatosan csodáltalak és hosszan;
már-már azt képzeltem: sassá változtam,
aki puszta szemmel az égbe nézhet.

Ráébredtem: a gőg hozta rám mindezt,
mert szárny nélkül elérni az egekben
lebegő angyalt éppoly lehetetlen,
mint értelemmel megismerni Istent.

Ha maradhatnék vakító szépséged
mellett, mely roppant fényével betölt:
boldog lennék. Ha nem, mit ér az élet?

Nem szült még oly erős testőrt e föld,
ki tőled meg tud védeni. Elégetsz,
mikor velem vagy; ha elmégy, megölsz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VITTORIA COLONNÁHOZ

Hosszú barátságunk alatt gyakorta
gondoltam s láttam is, hogy nő meg férfi
hegyből-fejtett-kő-képmása túléli
faragóját, ki visszatér a porba.

A természet ez egyszer fejét hajtja
a művészet előtt; győz a vésővel,
ecsettel nyert Szépség, mit az idő nem
zúz szét, s a halál nem vesz erőt rajta.

Két eszközöm szolgál, márvány és festék,
hogy átmentsem kettőnk arcát és testét -
megszédülök, a boldogság elönt,

hogy szépségét mától még ezer évre
is csodálhatják, s megértik, hogy én se
voltam bolond, mert így szerettem Önt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CAVALIERIHOZ

Tudod, hogy tudom, uram, hogy tudod,
mily gyönyör nekem hozzád közelednem,
s tudod, hogy tudom, hogy tudod: a lelkem
a régi, tőlem hát ne vonakodj.

Ha a remény, mit jóságod adott,
s a nagy kívánkozás se csal szívemben,
kettőnk között a fal dőljön le menten,
mert duplán fájnak a titkolt bajok.

Hogy benned, uram, csak azt szeretem,
mit te magadban: - ne is haragudj, ha
szellem szellemért gyúl szerelmi lángra.

Szép arcodon mi oly kedves nekem,
emberi ész fölfogni úgyse tudja;
meg kell előbb halnia, hogy belássa.

(1532-33)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CAVALIERIHOZ

Ha a szemek a szívekbe vezetnek,
lángomról nincs nyilvánvalóbb jelem,
és ez elég is, uram, kedvesem,
hogy tőled könyörületet esengjek.

Talán több szánalommal telve lelked,
mintsem hittem, ha látja nagy hevem,
előbb gyakorol irgalmat velem;
mert ki jól kér, tetézve kap kegyelmet.

Áldott nap, melyen meggyőződöm erről!
Álljon meg akkor az idő s óra nyomban,
s ősi útján a nappal és a nap,

hogy -nem ugyan a saját érdememből-
örökre boldog, méltatlan karomban
tarthassam az én édes uramat.

(1533)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

AMIT SZÉP ARCODON LÁTOK...

Amit szép arcodon látok, uram,
nem lehet elmondani e világban:
általa, még a test burkába zártan,
lelkem már olykor Istenhez suhan.

S bár a köznép rosszindulatúan
s balgán ön-érzelmét gyanítja másban:
nem kevésbé kedves számomra vágyam,
hű szerelmem, feléd vivő utam.

A forráshoz, melyből a földre jöttünk,
minden egyébnél hasonlóbb, melyet
látunk, a szépség, a bölcsek szemében.

A mennyből nincs is más jelünk s gyümölcsünk,
mint ez; és aki téged hűn szeret,
szép halált hal s Istenhez száll az égben.

Rónay György fordításai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Faludy György

Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

(Firenze, 1935)

 

 

A versekhez László Melinda tusrajzait társítottuk, melyek a Sixtus-kápolna freskói alatt készültek