Irodalmi Jelen

FABULA SMARAGDINA – EUPHORBIA BOLDOG – Tamás Kincső meséje folytatódik

2011. július. 07. - 09:03

A vandálok csendben fosztogatták I. Krepisz királyságát. A böjt bevált, a király köszvényes rohamai ritkultak, mint a fák árnyéka télen. Álmai könnyűvé lettek, valamint a tündérek, akik elhagyták asztalát és éjszaka táncoltak mosolyt az arcára. Euphorbia menyasszonyát a kertben, liliomok között találta. Elköszönőben a július.

FABULA SMARAGDINA

Tamás Kincső meséi

EUPHORBIA BOLDOG

Második két mese, amelyben Euphorbiára ráköszön a nagy boldogság és pompás esküvőre készül. I. Krepisz királyságát háborúk dúlják fel. Stilicho, a római hadvezér, szemet vet a csillagász menyasszonyára és piros lovat hagy ajándékba.

Jegyesség

A hajnalok valóban az istállóban találták Euphorbiát, a csillagászt, amint a bronzpejjel sakkozott. Mulukka volt a fehérrel és legtöbbször nyert. Mondanom sem kell, hogy bravúrosan használta a huszárt és remekül mozgósította a bástyákat. Zizegett alattuk a szalma, mikor valamely oldal figurát vesztett. A csődör igen szívesen heverészett a csillagász mellett, ilyenkor nem törődött a bendőjével, a férfi mély hangjáért és tenyerének melegéért odaadta volna a reggeli abrakját is. De nem kellett. Amikor Euphorbia megköszönte a társaságot és összepakolta tábláját, vigasztalásul tiszta zabot hagyott a fényes szőrű ló nagy feje előtt.

A nyári nap korán kelő sugaraival egyszerre lépett ki az udvarra. A libák nyújtott nyakkal magyarázták, hogy máris indulnak a patakra és milyen jó nekik. Jó, persze, messze még a Márton nap, gondolta a csillagász és kérdezte volna a pásztort, hogy hol vannak a szentjánosbogarak, mert rég nem látta őket. Ezen a reggelen azonban nem kérdezett semmit a szalmakalapos öregtől, kezet rázott vele, röviden dicsérték a kegyes időjárást, majd útjára eresztette. A madarak nyolc oktávon énekelték már, hogy másnap este látogatást tesz a libapásztor kunyhójában, hogy megkérje leánya, Amilda kezét.

Egy egész hónap kellett Euphorbiának, mire megtudhatta, hogy a fényes bogarak, melyek rabul ejtették örökre, leszálltak Amilda szíve alá és ott fészket raktak maguknak.

Teleholdkor végre eljöttek. Megdicsérték a fehérliliom illatú lepedőt, és az egész tündesereg ott töltötte az éjszakát a csillagász ágyában. Percig sem hagyták aludni. Euphorbia a bazaltpadlón ült törökülésben, teát főzött nekik és hallgatta, amint kacarászva mesélik tündérképzős csínytevéseiket. A tündék gyermekkora játékkal és tanulással telik. Mire elvégzik az iskolát, ismerniük kell az összes erdei, mezei és lápi virágokat, a fészeképítésre alkalmas és alkalmatlan fákat, beszélniük a madarak nyelvét. Vizsgát azonban csak Emberi természet tárgyából tesznek. Még soha senki nem bukott meg, nevettek. Dicsérték a teát, és áldásukat adták Amilda és Euphorbia eljövendő frigyére.

Másnapra a küldöncök is befutottak a gyógyszerhez valókkal. A csillagásznak három napjába telt, mire a kenőcsöket elkészítette, ekkor díszes ruhába öltözött és a király elé állt. I. Krepisz király láthatóan zaklatott volt. A futárok rossz hírt is hoztak, Numidiát és a Római Birodalmat vandál hordák támadták meg.
– Felséged családja megannyi százada uralkodik e földön. A vandálok nem Isten igaz törvényei szerint élnek, hatalmuk nem tarthat soká, pusztításuk nem lehet nagyobb egy nyári jégesőnél. Felséged egészsége, ha uralkodik étvágyán és szokásai felett, megengedi majd, hogy legyőzze a kapzsi nomád seregeket. Rekesszétek el a patakot, menten megtelik sebes pisztránggal. Állítsd mellé a libapásztor kisebbik fiát, minden nap három halat vetessél ki ebédre, azt egyed zöld növényekkel. Reggelire gyümölcsöt egyél, vacsorára kecsketejet vagy semmit se. Vasárnapokon tyúkhúsleves lehet, de hogy a marhát felejtsék ki belőle velőscsontostul, magam ellenőrzöm. Ebből a fehérborból, amit Hegyaljáról hozattunk, ihat felséged, amennyit csak akar, de szomjad inkább forrásvízzel oltsad. Amíg ízületeidet kezeltetem. Zöld teára invitállak, annál jobb méregtelenítőt magam sem tudnék kitalálni.

I. Krepisz király megkönnyebbült, hogy gondját levehette az országot fenyegető veszedelemről, és riasztotta a libapásztor kisebbik fiát, Matykót, hogy gátat vessen, göbbennőt rekesszen a patakon odafent, ahol a mókusok tanyáznak.

A zöld lábú paripa

A vandálok csendben fosztogatták I. Krepisz királyságát. A böjt bevált, a király köszvényes rohamai ritkultak, mint a fák árnyéka télen. Álmai könnyűvé lettek, valamint a tündérek, akik elhagyták asztalát és éjszaka táncoltak mosolyt az arcára.

Euphorbia menyasszonyát a kertben, liliomok között találta. Elköszönőben a július. Az áldás hava, töprengett magában, és valami szépet szeretett volna mondani kedvesének és égett a vágytól, hogy átadhassa ajándékát, egy rubinkövet, amit a bal tenyerében szorongatott. Nagynak és forrónak érezte a kristályt. Titkon varázslatot akart végrehajtani: a rubin pirosát kékeszöld sejtelmes fényre változtatni. Kellettek volna neki a szentjánosbogarak. Nem bírt belenyugodni, hogy elköltöztek a lány szeméből.

A fehér virágok bódító illata frissen mosott, bodros alsószoknyaként terült a gyepre. Euphorbia a jerikói lonccal futtatott kapuig jutott el, a lugasba már nem tudott belépni. A csillagász szerette nagyon, ahogy a boltíves sövény érett virágai bimbó fehérükből sárgába öltöznek s hajukat lobogtatják, közszemlére téve mindent, amijük van, s mit oly nehezen fog a hervadás. A buja virágkoszorú alól nézte Amildát, amint liliomok közt ül és a tündékkel beszélget.
– Eljöttek hát hozzád is, hogy fehér habszoknyáidra leimádkozzák a Hold szürke leplét. Így száműzik örökre a bogaraimat. Ez lenne a rend? Hogyan is kavarhatnám fel rubin vörösével...?

Nagyot sóhajtott, mélyen tüdőre szívta a csapzott virágok émelyítő illatát, főleg a sárgákét. Illatuktól ittasan bolyongott hajnalig a forró kristállyal bal öklében.
Másnap vendéget jelentettek. Stilicho, a híres római hadvezér zöld lábú pejparipán érkezett, mikor az égen legmagasabban állott a Nap. A király halért szalasztott egy gyereket és üzente Matykónak, hogy a legnagyobbakat szedje ki azonnal.

Rövidet sétáltak a palotakertben, majd elfogyasztották gyertyafényes, könnyű ebédjüket. Hideg gyümölcsleves meg a málélisztben sült pisztráng jó fehérborral igazán fejedelmi lakomának bizonyult. I. Krepisz a borhoz jeget is hozatott a veremből. Ebéd után forró zöld teát ittak és Stilicho úgy érezte, ilyen jól még nem volt soha. Tetszett neki a tea is, a felszolgáló Amilda is. Sakkot vettek elő, hogy a két hatalom összemérje csapatforgató erejét. A tábla fölött megbeszélték a népek alakulásait minden földeken és eltréfálkoztak azon, hogy ha a vandálok még északon megtanultak volna sakkozni, nem érne ilyen csúfos véget a vándorlásuk. Stilicho vandál ősöktől származtatta magát és itt született, Pannónia területén. A hadvezér megnyugtatta I. Krepisz királyt, hogy a vad hordák támadásai csillapodnak és gyengülnek, mert ariánus hitük okán a pápa segítségére többé nem számíthatnak, ha földet akarnak szerezni s azon sokasodni. A hadvezér maga is az új eszméket vallotta és Arius szavaival érvelt:
– Ha az Isten e világot alkotta, szüksége volt egy közvetítő lényre, mintegy eszközre a teremtésnél. Ez a közvetítő lény az Ige, vagyis a Fiú, kinek lényege ennél fogva nem egyenlő az Atyával, hanem attól egészen különböző. Máskülönben Ő sem hozhatta volna létre a világot.

Euphorbia elméjének ezúttal nem jelentett kihívást részt venni a csendes vitában. Ujjbegyeivel a forrázott tealeveleket tapogatta,s tekintete Amilda fegyelmezett alakját követte. Teát készíteni alig néhány napja tanította meg. A lány minden mozdulata tökéletes volt. Arcát gőzbe temetve, a csillagásznak be kellett látnia, hogy ennél jobb főzetet maga sem tud készíteni.

Sakkban a király nyert. Stilicho gondolataiba mélyedve, gyalog távozott a palotából. I. Krepisz meghatódva nézett régi barátja után, és fájlalta, hogy igen ritkán van ilyen nagyszerű játékoshoz szerencséje.

Euphorbia gyanakodva nézegette a piros paripát, amit a római hadvezér otthagyott neki ajándékba. – Elnevezlek Fabulának, hátha tanulok tőled valamit, te paripák különce. – Aranyozott kantárt rakott rá és finom, drága nyerget. A ló tág orrlikakkal fordult a férfi után, míg az a szerszámot igazgatta rajta. Prüszkölt és kemény patáival kapálta a port mehetnékében. Euphorbia a nyakát lapogatta.
– Szóval ilyen furcsa szerzet vagy, a fekete hajaddal meg piros lábaiddal. Senki sem értheti talán rajtam kívül, miért zöld ez a négy kecses lábvég, holott piros. De hát sokak azt sem tudják, hogy a smaragdzöld bogarak megolvasztják a legkeményebb, férfiökölbe szorult rubint is. Nézd a tenyerem, Fabula, megégett a vágytól tegnap éjszaka. S ezért kérlek, repíts, ahogy csak tudsz, hogy kicsöpögjön szívemből az olvadt nyugtalanság s megérkezésem a nagy napon méltó legyen az áldás szentségéhez.