Miért játszottál nekem gúnydalt a furulyádon félmeztelenül egy idétlen törölközővel a fejeden, és tapostad meg a farkamat? Ha azt mondtad volna, amit gondoltál, azonnal a barátod lehettem volna.

A nép, az istenatta tengerárja meg óvasta vóna feszt, mán ha tudott vóna óvasni, még szerencse, hogy ez a Hoffmann meséjin nevekedett generácijó mán óvasni se nagyon tudott.

Egy székely mesemondóval beszélgettünk Kapolcson, a Művészetek Völgyében a pálya rejtelmeiről, a pajzánságról és az Irodalmi Jelen által spontán szervezett kötetbemutatóról, amelyen Hargitai Ildikó Likból lött leány című kötetéből olvasott fel.
Hangfelvétellel! Részlet a felolvasásból.

 
A szerelemről a Hold jutott eszébe, a Holdról a csillagok. A csillagok a bársonyfekete égboltról aláhullottak és csilingelni kezdtek egy öregember hajfonatában. A táltos hun táncolt előtte.

 
Mert nem a békét kerested. A kis veszteséggel nem tudtál mit kezdeni, ezért elvették tőled az egészet. A sors karmai megakadnak a likas köpenyben, s letépik. Minden, ami nem tökéletes, szertefoszlik olyan ember keze között, aki az Egészre vágyik.

 A boszorkányok bukott tündérek lennének? Betegesen narancssárgák, nyirkosan terebélyesek, sötétet kedvelő, a zugokat elfoglaló asszonynépség. Kígyót-békát előkotornak, és bevarangyozzák az ember napjait. Tündérek aranyoznak, boszorkák varangyoznak? S neki, igazából, kicsoda ez a bogárszemű lány, aki a félhold fényében villant meg?

A vandálok csendben fosztogatták I. Krepisz királyságát. A böjt bevált, a király köszvényes rohamai ritkultak, mint a fák árnyéka télen. Álmai könnyűvé lettek, valamint a tündérek, akik elhagyták asztalát és éjszaka táncoltak mosolyt az arcára. Euphorbia menyasszonyát a kertben, liliomok között találta. Elköszönőben a július.