SZIVERI JÁNOS: ZALÁN T. FUTÁSA – Kiadatlan vers a hagyatékból

Ennek felül
bárki más aki
hab és nem
habozik megmarad
fehéren legfelül

A vers elképzelhető megírási ideje táján kezdhetett el Sziveri János leszámolni azokkal az illúziókkal, amelyeket a megváltozó, megváltoztatható társadalomról táplált. (Z.T.)

"A nemzeti prés kinyomja verseink"

Kiadatlan vers a Sziveri-hagyatékból

Egy kézzel írott füzetben találtam meg a verset, nem emlékszem, Jancsi  mikor írta, játékosan, szókimondóan...sziverisen. Tibornak kéne emlékeznie, a sok átbeszélgetett éjszakán miről is vitatkoztak... Néhány napot együtt voltak - talán Zalaegerszegen, nagyon fájt már a gyomra. Rimaszombat azért lehet benne, mert Tiboréknál többször találkoztak egy felvidéki barátjukkal... (Utasi Erzsébet)

Miről vitatkoztunk? Elsősorban arról, hogy egy írónak részt kell-e vennie a közéletben, vagy sem. Sziveri az aláhúzott igent képviselte, én az ellenkezőjét, bennem már a közéletből való teljes kivonulás gondolata kezdett körvonalazódni. Ezt megfutamodásnak tekintette. (Zalán Tibor)

SZIVERI JÁNOS

ZALÁN T. FUTÁSA

A nemzeti prés
kinyomja verseink
kinyomja szemünk
s marad a helyén
jókora rés

Ennek felül
bárki más aki
hab és nem
habozik megmarad
fehéren legfelül

A csatorna zsuborog nyafog
megvilágít csak arra

Nő a szőrzet! Ma:
pinaszombat van.
Majd jön a Rimavásár
papja.
Szalaggal átkötött átkokat
rázogat.

A vers elképzelhető megírási ideje táján még nem tudtuk, Sziveri sem tudta, hogy gyomrában már a halál virágzik. Zajosan éltünk, erősnek és harapósan fiatalnak éreztük magunkat, akiknek mindent szabad volt, rengeteget inni, bagózni, botrányokat csapni, éjjel fölzörgetni a barátainkat, ismerőseinket, ha elfogyott a pálinkánk, napokra elcsavarogni, utcakövön ülve a porban megvirradni folyamatos vitatkozások és hangoskodások közepette.

Miről vitatkoztunk? Elsősorban arról, hogy egy írónak részt kell-e vennie a közéletben, vagy sem. Sziveri az aláhúzott igent képviselte, én az ellenkezőjét, bennem már a közéletből való teljes kivonulás gondolata kezdett körvonalazódni. Ezt megfutamodásnak tekintette, amin nem lehet csodálkozni, hiszen ő volt, aki átpolitizálta az új sypmosion addigi tisztán avantgarde-hangszerelését, akit végül a nagypolitika morzsolt szét, s okozta, igaz, csak közvetetten, a halálát is - ami máig, igazolhatatlan, meggyőződésem.

Meg költészetről vitatkoztunk, arról, kell-e képviseljen valakit a költő a művében. Miből áll a költői habitus, kell-e több legyen a költői jelenlét allűrök, manírok jól megkomponált esztétikákra és hagyományos költői viselkedéslegendákra visszahajazó sorozatánál.

A vers elképzelhető megírási ideje táján utaztunk együtt Zalaegerszegre, a Nyílt Fórumra, ahol vagy neki, vagy nekem, vagy mindkettőnknek volt bemutatott darabja éppen. Ez se volt igazán fontos számunkra. A vonatot végigvodkáztuk és végigvitatkoztuk, amit a színészházban folytattunk Merő Béla társaságában, akit akkor még nem ítélt kinyírásra az ottani hatalom oltalmazott és fölöslegesen eltartott senkijein keresztül. Sziveri nagy hangulatban volt, élvezte, ahogy körülvettek bennünket a színházi emberek, hogy megsüvegelnek minket. Aztán valami mégis eltört benne egy-két nap múlva, még akkor, ott, először a testében, aztán, érezhetően, a lelkében is. Hazafelé már csak tejet ivott, szenvedett fizikailag, mentálisan is, alig lehetett szavát venni.

A vers elképzelhető megírási ideje táján kezdhetett el Sziveri János legjobb, és legjobban hiányzó, barátaim egyike leszámolni azokkal az illúziókkal, amelyeket a megváltozó, megváltoztatható társadalomról táplált. Az élet élhetőségébe vetett bizalom elvesztésének is lehetett az időszaka. A kettő összefügghetett, de párhuzamosan is roncsolhatta romló állapotában az idegrendszerét.

A hetykén keserű, jellegzetesen, sziverisen ironikus vers csak most került elő az özvegy és hajdani társ, Utasi Erzsi jóvoltából, aki a hagyaték - ki tudja hányadik - rendezése során bukkant rá. Hogy miért nem adta ide a maga idejében, még az ő idejében, szemérmességből, vagy a hirtelen felgyorsult vég felé haladás tolta félre a kéziratot, ma már nem lehet kifürkészni. Maradjon is az ő titka. Ahogy már az is marad. Mindegy. Az idő, végül, mégiscsak ideadta. Most köszönöm meg, János. Hozzákoccintom ónpoharadhoz a pálinkás üvegemet...

Zalán Tibor

Az oldal szerkesztésekor Dormán László, Grencsó István és Lábass Endre képeinek részleteit használtuk illusztrációkként