ki vagyok?
ki voltam?
ki leszek?

szakállam vízesés
a múltam kitárulkozó sík mező
a jövőm nyitott könyv és vándorbot

Jász Attila ezzel a művével elnyerte az idei Quasimodo Emlékdíjat

 

 

 

 

JÁSZ ATTILA

NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN

Csontváry Kosztka Tivadar útján

versregény, 4., befejező rész

 

 

 

 

 

 

 

MAGÁNYOS CÉDRUS. 1907

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

magányos cédrus hatezer éves énem
szívósan kapaszkodom a hegy sima hátába
lábam körül gomolygó mélység a ködtenger

hegycsúcsszigetek dugják ki orrukat
a kristálytiszta levegőégbe

évezredek viharai és háborúi tépáztak
a gyökér az alap szilárdan tart
egyenesen mered fölfelé törzsem

megtört és lemeztelenedett ágaimmal
erősen kapaszkodom az égbe
megtart

hatalmas legyező szárnyaimmal felhőként lebegek
színes felhőrongyok törlik maszálják alattam egymást

magányos vagyok
ember a holdon
cédrus a Libanon tetején

 

teveháton foglalok hont újra lárvaarcú népem közt utolsó vázlatomon, nincs más megoldás, meg kell váltanom őket, az egész világot

 

     RÉSZLET (MAGÁNYOS CÉDRUS)
     meztelen ágak
     nyúlnak a penészzöld ég
     végtelenébe

 

hatvanhat éves vagyok, abbahagytam a festést, megírtam életrajzaimat, egyetlen festményt sem adtam el, igényeim egyre csekélyebbek

 

 

 

A TAORMINAI GÖRÖG SZÍNHÁZ ROMJAI. 1904-1905

 

 

 

 

 

 

 

 

 

lakást béreltem egy évre
hogy a rendkívüli világító erőt
tanulmányozva kivárhassam
a megfelelő pillanatot

megalomániámtól űzetve több mint húsz
négyzetméteres vásznat készítettem elő

hóval borított Etna
az ógörög színház vörösen és folyton izzó romjai
a 250 méter mélységű tenger nyugtalan kékje

először abban a naplementében állt össze minden
törekvésem látvánnyá

egyetlen aranysárga hasíték az ég

 

mindent meglehet szokni, mindent

 

     RÉSZLET (TAORMINA)
     minden csak részlet
     szemlélődöm még mindig
     látni tanulok

     RÉSZLET 2 (TAORMINA)
     hajó hullámzik
     távolban az időn és
     a romokon túl

 

az idő, akárhogyan nézem is, nem lineáris, egyhelyben jár, körbe-körbe

 

 

 

ZARÁNDOKLÁS A CÉDRUSOKHOZ LIBANONBAN. 1907

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egy látomás lebeg
a kobaltkék égbolt alatt
rózsaszín hegyvonulat előtt
a föld meleg barnásvörös

hármas fatörzs osztódik sokezeréves
megtört megviselt vagy éppen
legyezőszerűen szétterülő
levelekkel teli ágak

az élet karneváli vonulása
minden földi valószínűséggel
angyali egyértelműséggel
megjelenítődik a cédrus oltalmában

talán még én is
csak látomás vagyok

 

beutaztam a világot, hatalmas festményeket cipeltem magammal, éheztem, szomjaztam a sivatagban, aztán hozzászoktam, bérbeadott patikám épp annyit jövedelmezett, amennyiből csatlakozhattam a karavánokhoz és éppen nem haltam éhen, komolyan vettem a jóslatot, a láthatatlan kinevezését, hatvan forint havi jövedelemből beutaztam a világot

 

     RÉSZLET (ZARÁNDOKLÁS)
    a cédrusból szól
    a zene a hangszeres
    alak csak kísér

 

     RÉSZLET 2 (ZARÁNDOKLÁS)
     fehér szakálla
     szárnyként verdes a lovon
     kétfejű angyal

 

     RÉSZLET 3 (ZARÁNDOKLÁS)
     mozdulatlanul
     táncol a cédrus a föld
     angyalaival

 

a festést abba kell hagynom, semmi értelme, megcsináltam, megpróbáltam a lehetetlent, most írni fogok, megírok mindent, amiért festeni kezdtem, hogy megértsék majd pontosan, mit miért csináltam

 

 

BAALBEK. 1906

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kiterítem síkba a tájat
végigaraszolok rajta rétegenként
ahogy az élet
a házak között fölött mögött

mindez csak felszín felület
a romok belelógnak a lehetetlen
zöldbe és pirosba

fölöttük a hóhatáron túli ég
már végképp emberen túli
semmit se tudunk róla
így megfesteni se lehet

ez az igazi álomnagy téma
amit csak a megfelelő méretben
szabad készíteni

 

amikor megindul bennem az energia, akkor kezdek festeni, ezt ki kell várni, amikor elérkezik az a pillanat, amikor már nem bírom visszatartani, ez a természet energiája, amit visszavezetek a művészeten keresztül az életbe, csak ez a dolgom, nem több

 

     RÉSZLET (BAALBEK)
     már ott a cédrus
     a romok előtt teve
     háton egy festő

 

     RÉSZLET 2 (BAALBEK)
     ilyen közel a
     lényeghez nem látszik más
     csak a hétköznap

     RÉSZLET 3 (BAALBEK)
     három fekete
     angyal ül teveháton
     már fel se tűnik

 

     RÉSZLET 4 (BAALBEK)
     már fel se tűnik
     a házak közt az élet
     alig látható

 

Párizsban kibéreltem egy nagy kristálypalotát, e festmény mellé tettem még harminckilenc másikat, úgy állítottam ki, egyszer, egyetlen egyszer muszáj azért megmutatni a világnak

 

 

ÁLDOZATI KŐ BAALBEKBEN. 1906-1907

 

 

 

 

 

 

 

 

miféle áldozatot mutathatnék be
napimádó őseink előtt fejet hajtva?

odahelyezem a vásznon a kőbányából
az áldozókövet a romtemplom tövébe
ahol lennie kéne valójában

mögé egy tisztelgő píneasort képzelek
ragadozó madarakkal Attila turulját
idézve meg

 

ez a világ legnagyobb plein air festménye, de senki sem ismeri rajtam kívül, eldugtam, elrejtettem a világ elől, úgysem értenék meg

 

 

MÁRIA KÚTJA NÁZÁRETBEN. 1908

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az élet vizét hordják törékeny korsókban
ritmikusan lebegő nőalakok
mindenki merítene vinné

az anya gyermekével úgy van középpontban
mintha ott se lenne
pedig örvénylik körülöttük minden

szakállas alakom figyel ad inni
szomjas állatoknak
szolgálatban vagyok mindig

megtaláltam megint a témát
Mária kútja Jézussal
világmodell

 

a világot látni eleve trauma, dülledt szemeimet a látvány hipnotizálja, ha lehet, lehántom a látvány kérgét, traumáimat képekben oldom fel

 

    RÉSZLET (MÁRIA KÚTJA)
    az anya ahogy
    szárnykezeivel óvja
    védi gyermekét

 

    RÉSZLET 2 (MÁRIA KÚTJA)
    szellemalakok
    korsóval a fejükön
    egyensúlyoznak

 

    RÉSZLET 3 (MÁRIA KÚTJA)
    állatok vagyunk
    szomjazunk vizet iszunk
    hosszú fülünk lóg

 

mindenfelé kerestem a nyomát, egészen Betlehemig elmentem, de jászolnak még hűlt helyét se leltem

 

 

RÓKA ÉS HATTYÚ (RÉSZLETRAJZ). 1913

 

 

 

 

 

 

 

végre rajzot is készítek terveket vázlatokat
elrajzolt mesét
hogyan kerül egymás mellé
az óriáshattyú és a kisróka de kérem

a mesében minden lehetséges és
egyáltalán nem véletlenül
keressék és figyeljék
a lélekszimbólumokat

másként nem tudtam kifejezni magam
csupán áttételekkel
kedves kultúremberek nem tudok segíteni
egymás mellé kerülünk végül éppen így

 

nem tehettem mást, abbahagytam a festést, hisz jól láthatóan nem értem célt vele, ám a kudarc nem ingathatja meg önbizalmamat, be kell látni, hogy csupán rossz eszközt választottam a közvetítésre, képeimet eladni nem voltam hajlandó ekkortól, hadd gúnyolódjanak csak rajtam a Japán kávéházban is

 

 

ÖNARCKÉP RIGÓVAL (RÉSZLETRAJZ). 1913

 

 

 

 

 

 

 

 

szakállas angyal vigyázzon rád
kicsi rigó mert

semmi sem az ami
nek látszik

 

legnagyobb méretű munkám mind közül, ebben mutattam meg legjobban szándékaimat

 

 

MAROKKÓI TANÍTÓ. 1908

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ki vagyok?
ki voltam?
ki leszek?

szakállam vízesés
a múltam kitárulkozó sík mező
a jövőm nyitott könyv és vándorbot

megtettem mindent

 

konzumbohócok között így lettem kényszerű álbohóc

 

 

ALLEGORIKUS JELENET (VÁZLATRAJZ). 1913

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyértelmű akartam lenni
akár egy allegorikus jelenet

amit szétszabdalva egyre
talányosabb a motívumok

rétegzettsége pedig
semmi sem véletlen

 

hatvanhat éves múltam, eddig egyetlen képet sem adtam el, igényeim alacsonyak, krumpli, alma, savanyú káposzta, legfeljebb vizet iszom, nagy ritkán teát csinálok magamnak, pénzt takarítok meg, nem adok el képet, mert nem akarok

 

    RÉSZLET (TENGERPARTI SÉTALOVAGLÁS)
    lovak lovasok
    nincs már jelentősége
    időnek térnek

    RÉSZLET2 (TENGERPARTI SÉTALOVAGLÁS)
    magukat nézve
    az idő lovairól
    forrás tükrében

 

a világ ócska ponyva, nem festek rá többet

 

 

TENGERPARTI SÉTALOVAGLÁS. 1909

 

 

 

 

 

 

 

nincs már jelentősége
nappalnak és éjszakának

a lovasok megérkeztek
a fantázia valóságbirodalmába

éppúgy otthon vannak a tengernél
ahogy otthon vannak a forrásnál is

ezt a helyet kerestem mindig
ezt az öblöt végre megvan itt

maradok örökre
nem festek többet

 

lassan tényleg meglátják, hogy nagyobb vagyok Raffaellónál, egy aszott lábszár lóg ki a pokróc alól, csontvázam vasággyal együtt ötven kiló, már nem beszélek, csak szemhunyással intek a kedves nővérnek, minden rendben, indulnom kell

 

 

A MAGYAROK BEJÖVETELE. 1914 ÉS 1919 KÖZÖTT

 

 

 

 

 

 

 

 

 

amikor halálom után bejutnak majd hónapok óta érintetlen
műtermembe szemben találják magukat velem ahogy élet
nagyságban ott ülök teveháton szmokingban dicsőséges
megszállottságom tökéletes tudatában feszítve a vásznon

összehúzott szemöldökkel hátraszegett fejjel tekintetem
az égre szegezve a legyezőszárnyú óriás turulra ahogy
karddal karmai között bevezeti a dombról alázuhogó
lovasokat az új hazába

itt lesz mindenki egy álomszerű tó partján díszes pávák
és kecses kócsagok között a meztelen szeretők arcukat
egymás bűntudatába rejtve hisz becsaptak és most
elnyerik büntetésüket a sürgő-forgó ördögök között

míg a másik oldalon tomboló tömeg éljenez tudják már
hogy nagyobb lettem Rafaelnél és túlszárnyaltam a világot

minden megtörténik végre amit megjövendölt a hang
a fejem fölött a cédrusmagból óriási magányos fa nőtt
még a barna burnuszát szétnyitó fehérbőrű telt keblű
nő is felém kínálja rózsaszín bimbóját de már késő

elküldtem a sürgönyt
a menny-ország-házba:
„Jövök Tivadar angyal”

 

 

NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN - Csontváry útján, első rész

NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN - második rész

NAPTEMPLOM VILLANYFÉNYBEN - harmadik rész

 

 

Az illusztrációkat a TerminArtors oldalairól kölcsönöztük