OTTLIK GÉZA: HATÁRTALAN ISKOLA
Amikor Kolozsváron összefutottam veled, már nem voltam ennyire kívánós. A város romokban állt. Legyünk pontosak, majdnem lángokban hevert.
Egy teleírt kéziratlapokba csomagolt összekötözött Medvét kaptam a napokban.
Először kitettem a teraszra, de aztán megéreztem, micsoda emlék. Onnan. Túl.
– Betegek voltunk – mondta Medve. Százszor, ezerszer elmondta, azóta sem felejtettem el. A kora őszi katonaiskola aranyló levelei ma is előttem vannak. Amint a parancskihirdetésnél megláttam azt a szőke hölgyet, akiről aztán teljesen megfeledkeztem. Kedd volt, írja naplójában Medve. Vagy hétfő, mert az ilyet nagyon pontosan kell felidézni.
Persze nem voltunk betegek. Ezt Medve nem tudhatja. Csak én vagyok tanú rá, aki akkoriban tejbegríz után mindig kakaószóratot tettem a lábzsákomba.
– Ló! – mondta Schulcze tiszthelyettes.
De ez már később volt. Előbb Medve. Aztán Ló, és végül Szeredy. De ő különösen. Igaz, az időnek akkor egészen más értelme volt számunkra. Nem volt értelme. És idő sem volt. Csak a napok, az ébresztő, a felkelés, a fürdő, a vizelde oldala, meg a lépcsőház, amelynek köveit kivájta az idő vasfoga a lábunk alatt. Keményen és határozottan. De észrevétlenül.
Ekkor történt, írja naplójában Medve, hogy megszöktünk. Közel volt a határ. A fegyelemnek nem volt határa. De mi akkor nem örültünk ennek. És nem is szöktünk meg. Nem sikerülhetett volna. Aztán megérkezett az anyám, mondja Medve. Egy igazi, fővárosi, parfümös Anyamedve. Éreztem, nekem is ilyen lesz egyszer.
Amikor aztán Kolozsvárott összefutottam veled, már nem voltam ennyire kívánós. A város romokban állt. Legyünk pontosak, majdnem lángokban hevert. De a verseit ideadta. Rossz versek voltak, én mégis reménykedtem, hogy ebből az egészből még lehet valami. Hiába, a téliszalámis zsemlét mindig tusolni küldték előre. Nem is illett volna másként. Sajnos a kézirat itt megszakad.
– És én biztosan tudom, hogy a folytatás is jó – mondja Esterházy Péter, aki a saját kezével írta ezt a könyvet.
Mert írni, azt tud.
De amit írt, már akkor se lehetett elolvasni.
Bárdos József
