„A szó és a tett embere”
A Fekete Gyula életében meghatározó szerepet játszó Magyar Írószövetség adott otthont annak a konferenciának, amelyen felelevenítették az író-szociográfus emlékét.
„A szó és a tett embere”
Az előadók részben személyes emlékek alapján, részben a Fekete Gyula munkásságához kapcsolódó tudományos kitekintések során emlékeztek a 2010-ben elhunyt íróra. Ifj. Fekete Gyula, Jókai Anna, Maróti István, N. Pál József, Pomogáts Béla, Spéder Zsolt, Szakonyi Károly, Szíjártó István, Tóbiás Áron és Vasy Géza számos nézőpontból közelítettek a hagyatékhoz. Az Írószövetség mellett a konferencián közreműködtek a társszervező egyesületek képviselői is: a Magyar Művészeti Akadémia részéről Ács Margit, az Anyanyelvápolók Szövetségétől Maróti István.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnökének köszöntő szavai után L. Simon László, a Parlament Kulturális- és Sajtóbizottságának elnöke nyitotta meg az emlékülést, és hosszan taglalta azokat a tanulságokat, amelyek olvasatában Fekete Gyula életművéből a jelenre vonatkoztathatók. Beszédének kiindulópontja a Hitel folyóiratban 2003-ban megjelent, Megmarad-e a magyarság? című esszé volt, alkalmat szolgáltatva aktuális politikai következtetések levonásához. Mint a politikus elmondta, ha valamit sajnál, amit nem fogadott meg Fekete Gyula tanácsaiból, tanulmányaiban is megfogalmazott intéseiből, az az, hogy nem vállalt több gyereket. Mert bár többet nevelnek, mint a hazai átlag, de kétszer ennyire lenne lehetőségük, és ezt a küldetést minden magyar családnak be kellene töltenie. Beszéde végén pedig felidézte Fekete Gyula figyelmeztetését annak a veszélyére, hogy mi történik, ha egy ország életében a távlati érdekek és a jövő háttérbe szorulnak.
Vasy Géza, az ülés elnöke visszaterelte a szálat a konferencia irodalmi vonatkozásaira is, és hangsúlyozta, hogy Fekete Gyula mindvégig
következetesen töltötte be a szépíró szerepét, és a közösség ügyéért cselekedni kész szolgálóét. Az irodalomtörténész – az író életművének egyik legalaposabb feldolgozója – a konferencia második részében tartotta meg előadását Egy orvos halhatatlansága címmel – utalva az író legismertebb regényének címére, amelyet többször, többen is emlegettek az est során.
Pomogáts Béla, aki 1993 és 2004 között töltötte be a Magyar Írószövetség elnöki posztját, tág történelmi tablót felvázolva közelített Fekete Gyula életművének jelentőségéhez. Beszéde középpontjában a reformpolitikus állt – mint az életművön következetesen végigvonuló fő szál. Pomogáts kiemelte a magyar történelem és az Írószövetség szempontjából meghatározó történelmi dátumokat – 1945, 1956, 1967, 1971–72, 1986 és 1989 –, és rámutatott, hogy Fekete Gyulának mindegyiknél kiemelkedő szerepe volt. Az 1987-es lakiteleki találkozónak is ő volt az elnöke, s ez utóbbit azért hangsúlyozta az előadó, mert véleménye szerint erre az útra kell visszatérni, ha Fekete Gyula szellemében kívánunk a jövőről gondolkodni.
A legszemélyesebb, a „robosztus életerejű” író-szociográfus alakját valóban elevenné tévő előadással Jókai Anna szolgált, aki több ponton vont párhuzamot Fekete Gyula és saját életútja között. 1986-ban Fekete Gyula biztatására vállalta el az Írószövetség alelnökségét, mielőtt a szervezet elnöke lett. Kapcsolatukat inkább a kölcsönös tisztelet, mintsem a barátság szóval jellemezné, mondta az írónő, és ez a tisztelet minden tekintetben kijárt „a szó és tett emberének”. Fekete Gyula mindig meg is cselekedte, amiről beszélt, a politikában nem ismert konspirációt, megalkuvást, inkább „fejjel ment a falnak”. Nyers bátorsága szinte Veres Péter-i figurává emelte. Jókai Anna meglátása szerint aktivitásával inkább a nyolcvanas évek végén tudott többet tenni az országért és az írókért, például ő volt a Tokaji Írótábor lelke – képes volt összehozni a nemzet sorsán javítani akaró ellenzéket. Volt benne valami „kiscserkészes lelkesedés” – emlékezett az írónő, aki a közelmúltat felidézve már csak szomorúbb sorsot tudott felvázolni. Fekete Gyula a saját eszmetársaitól nem kapta meg azt az elismerést, ami járt volna neki. Jókai Anna maga is az írót Kossuth-díjra felterjesztők között volt, de az elismerés végül nem érkezett meg. Vannak azonban olyan életművek – zárta előadását sokkal derűsebben Jókai Anna –, amelyek hosszú idő után kezdenek újra virágozni, mint a földből kisarjadó növény, és Fekete Gyula munkássága erre példa.
L. E.
Fotók: nol.hu (1.), iroszovetseg.hu (2., 3.), metropolita.hu (4.)
