Az antiszemitázás gyakorlata
Az ország egyik legismertebb történészét, Romsics Ignácot egyik kollégája az antiszemitizmus vádjával illette. Cikkünkben összefoglaltuk röviden a vitát, és néhány észrevételünket is mellékeltük a jelenlegi helyzetképhez.
A hazai történészeket megdöbbentette Gerő Andrásnak az a 2012. június 30-án publikált álláspontja, amely szerint kollégája, Romsics Ignác antiszemita módon mutatja be a 20. század történelmének bizonyos mozzanatait. Ezt az állítását egyrészt a Tanácsköztársaságról írt Romsics-értelmezésre építi, amely szerint a rövid életű kommunista rendszer vezetői közt „a zsidó származású népbiztosok és népbiztoshelyettesek aránya elérte a 60, sőt valószínűsíthetően a 70-75 százalékot”. Másrészt Romsics az 1947 utáni történetírással kapcsolatban jegyzi meg az alábbiakat: „A Moszkvából hazatért emigránsokkal, a korábban sérelmeket szenvedett fiatal zsidó származású történészekkel és a mindenkori karrieristákkal megerősödött kommunista történész csoport a kezdet kezdetétől támadta az úgynevezett polgári történészeket”.
Gerő András az idézett részeket megvizsgálva a következőképpen fakadt ki: „Mi más ez, mint színtiszta antiszemita értelmezési konstrukció? Mi más ez, mint a magyar antiszemita intellektuális hagyomány rehabilitálása? Mi más ez, mint maga az antiszemitizmus?” Véleményének egyik érdekessége az igencsak megkésett reagálás, ugyanis Romsics Ignác Magyarország története a XX. században (Osiris) című könyvének 1999-es első kiadása már tartalmazza a Tanácsköztársaságról írottakat. Az egyetemi jegyzetként használt tankönyvből történészek, levéltárosok, középiskolai generációk számos, sikerrel végzett évfolyama tanult. A Magyarország különböző egyetemeinek történelem tanszékein tanító kollégák egyike sem talált kifogásolnivalót a leírtakban több mint egy évtized alatt. Miért éppen most jött el az ideje a sokáig érlelt leleplezésének?
Ennek egyik oka lehet a politikailag korrekt (PC) beszéd diadalmenete a rendszerváltás után. Ha valaki ma kimondja és megfontolatlan pillanataiban nyomdafestékkel kinyomtatja, hogy nevezett személy cigány származású vagy zsidó származású, akkor a legdurvább megbélyegzésre számíthat. A PC ugyanis nem tűri az ilyeneket, hiszen angyalnyelven a problémák minimalizálására törekszik. Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja – amint Illyés Gyulától tudjuk. Ennél egyszerűbb azonban, ha nem mondjuk ki. Ezzel ugyanis úgy tűnik, hogy a probléma sem létezik. Valójában beleivódik a nemzet elfojtásai közé, az eddig felgyülemlett frusztrációk részévé válik, és ez az elhallgatás a szélsőségeseknek kedvez. Azoknak, akik feszegetik a nyelvi tabukat, és tőkét kovácsolnak egy-egy jelenség megnevezéséből. A túlzott, mindenre farkast kiáltó politikai korrektség tehát az ő esélyeiket növeli. A valódi antiszemitákét.
Mit tesz tulajdonképpen Romsics Ignác a Tanácsköztársaság vezetőivel kapcsolatban? Megfigyeli azt, hogy bár ők maguk nem hithű zsidó vallásúak, de felmenőik azok. Ezért használja a zsidó származású kifejezést. Nem minősíti az esetet, csak megfigyeléseit rögzíti, és problematizál egy helyzetet. Azzal, hogy Gerő András rosszhiszeműen használja fel ezt a megállapítást, csakis róla árulkodik, és általánosságban arról is, hogy kezd divattá válni politikai korrektségre hivatkozva az etikumra épülő személyes tőke kialakítása. „Romsics zsidózik, tessék vigyázni! Én nem.” – társíthatjuk saját rosszhiszemű értelmezésünket Gerő András megközelítéséhez.
Az antiszemitázás pedig a politikai korrektség köpönyegébe bújva szintén teret hódít manapság. De mi a különbség a zsidózás és az antiszemitázás között? Tulajdonképpen semmi. Az elsőnek rendkívül nagy hagyománya van, az utóbbi pedig most kezd igazán szárnyra kapni hazánkban.
Érdekes azonban, hogy egy 2003-as vitában hasonló váddal illették Gerő Andrást is. Gerő ugyanis megvédte Ernst Nolte azon álláspontját, amely szerint a náci haláltáborok gázkamráiban alkalmazott eljárások kíméletesek lettek volna, hiszen mindössze negyven másodpercnyi szenvedést kellett átélniük az oda irányítottaknak. Most pedig a fenti véleményt megvédő ember kér számon pályatársától egy hasonló, a retorika szintjén sokkal kevésbé félreérthető kijelentést (ennek részleteit lásd Kovács Zoltán: Mi más. ÉS 2012. július 13.). Ebből a szempontból is pálfordulásnak lehetünk tanúi.
Mi motiválhatta tehát Gerő Andrást, hogy tetemre hívja az ország egyik legelismertebb történészét? Talán a szakmai féltékenység? Az uborkaszezon? Vagy csak a politikai korrektségről alkotott fogalma formálódott át a hazai és európai tendenciák miatt? Az biztos, hogy Gerő András cikkéből jól látszik: megítélése szerint vannak baloldali és jobboldali antiszemiták. Romsics Ignácot is besorolja az egyik kategóriába, és antiszemitizmusa mellett felvonultatja a legfrissebb érvet is: a történész a Horthy-rendszernek legutóbb (Rubicon 2012/ 1–2.) közepes minősítést adott. Az 1920 és 1944 közötti időszakról azonban éppen most kezdődtek el az érdemi viták, és ezek lehetőséget biztosíthattak volna arra, hogy antiszemitázás nélkül bármely történész elmondja erről az időszakról a tudományos kutatásokra támaszkodó véleményét. Úgy látszik, ez Magyarországon nem fog menni.
A történész szakma viszont meglepően jól viseli a Romsicsot ért „durva inszinuációt”. Gyáni Gábor, Rainer M. János, Tamás Gáspár Miklós, Ungváry Krisztián és számos elismert történész egy emberként áll ki az antiszemitizmus vádjával illetett kollégája mellett. Mondhatni: az eset összekovácsolta a szakmát. Ezzel talán azt is érzékeltetik, hogy a politikailag korrekt beszédbe vetett feltétlen hit paranoiát szül. Ez pedig bármely tudomány művelőjének és a szakmának is jelentős hátráltató tényező. A vádak ugyanis csak szétzilálják egy tudományos közösség életét – ahogy egy ország lelki egészségét az oda-vissza zsidózások és antiszemitázások.
Kapcsolódó anyagok:
