Ugrás a tartalomra

„Inkább egy jó kötélmászó, mint egy rossz szerző”

INTERJÚ


Egyes kritikák dilettáns, mások fontos és szórakoztató alkotásnak nevezik. Vádakról, írói öntudatról, harcról és egy perelni akaró múzsáról beszélgettünk Murányi Sándor Olivérrel a Zordok, a székely szamuráj című regénye ellentmondásos fogadtatása kapcsán.

 

 

„Inkább egy jó kötélmászó, mint egy rossz

szerző”

 

„A XX-XXI. század fordulópontjának könyve, egy céltalanul cél felé tartó ifjúság pittoreszk elemekkel gazdag regénye” – állapítja meg legújabb könyvedről Fried István. A főhős, bár nagyon emlékeztet a romantikus kalandregények szereplőire, korunkat testesíteni meg…

Zordok egyformán jól érzi magát az erdőben, medveles közben és a plázában, a művízesésnél. A huszonegyedik század embere, aki mind a hegyi faluban, mind a nagyvárosban megfordul és fogadja a nők Facebook-flörtölését.

Murányi Sándor Olivér, a lovas

Vitaregény, nevelődési regény – olvashatjuk ugyancsak Fried Istvántól. A kiadód (Kalligram) szerint pedig az új kötet műfaja kéjpróza. Te mégsem határolod be műfajilag a könyvet, sőt, saját magad segédíró-helyettesnek nevezed. Miért?

A kritika nevezze regénynek a művet, ne a szerző. Kedvenc íróm, Hermann Hesse Dichtungnak, vagyis költeménynek nevezte regényét. Nem annyira a műfaj a fontos. Én magában a történetben hiszek. Az írói titulust pedig sokan előszeretettel használják anélkül, hogy megérdemelnék, és elismerésre, dicsőségre áhítoznak ahelyett, hogy átütő alkotást tennének le az asztalra. Ezzel szemben nem álszerénység segédíró-helyettesjelölti mivoltom, csupán azt szeretném kifejezni vele: bár a szakma írónak tart, száz év múlva derül ki, hogy az voltam vagy sem. Az író ugyanis nem popsztár, nem a Csillag születik felfedezettje. Neki nem feltétlenül életében kell „befutni”. Gondoljunk például Kafkára, aki halálos ágyán kéziratai elégetését kérte Max Brodtól, és jómaga már a sírban pihent, amikor fontosabb kötetei sikerré váltak.

A címben miért érezted szükségesnek kiemelni, hogy Zordok egy székely szamuráj? Nem lett volna elegendő csak a Zordok?

A Kalligram Kiadó főszerkesztője, Mészáros Sándor tanácsolta az alcímet a következő kijelentéssel: „Tolsztoj írhat olyat, hogy Anna Karenina, de Murányi Zordokot még nem.” Igaza volt.

Demény Péter a Népszabadságban megjelent, Dilettáns éj című kritikájában felrója neked és a kiadónak a címválasztást. Félrevezetheti a cím az olvasót? Vagy rosszul látja a kritikus?

Pontosítanék: Demény Péter nem kritikát írt a Népszabadságban, hanem egy pocskondiázó gyűlöletbeszédet, amely a pamflet szintjét sem üti meg. Ő a kortárs erdélyi irodalom groteszk figurája, jó példa rá, hogy az erdőből induló művészet szikráját olvasással, tudománnyal kiegészíteni lehet, pótolni nem. Számomra mindegy, hogy írással, karatéval vagy néptánccal fejezem ki magam, amíg ő görcsösen kapaszkodik élete egyetlen értelmébe: hogy íróként fogadtassa el magát a társadalommal. Húsz év alatt nem ment neki az, ami ment Esterházynak, Nádasnak és Bodor Ádámnak. Innen a gyűlölet, amely mit sem ér, ha nem kíséri hatalom.

Murányi Sándor Olivér, a néptáncos

Erős váddal illet. Kertelés nélkül azt mondja, dilettáns a mű. Miért gondolhatja ő ezt, és más kritikusok az ellenkezőjét?

Mást dilettánsozni csak a vérbeli dilettáns szokott. Sajnálom Deményt, inkább egy dilettáns, mint egy közepes profi… Közben a Magyar Narancsban Urfi Péter egyenesen a Kalligram Kiadó mélypontjának nevezi Zordokot, de elképzeléseimbe a magukat kritikusnak nevező szenzációhajhász újságírók véleménye is bőven belefér, amíg Fried István és Márton László kedvenc olvasmányáról van szó… Hatásvadászat nélkül írtam, mégis örülök, hogy könyvem megosztó jellegű.  Jobb, mintha hallgatnának róla… Az AIDS-szakértők jól tudják: a negatív inkább életben tart, mint a pozitív…

Nem ez az első negatív kritika, amely olyan szerző művét vesézi ki, akinek első kötete az Erdélyi Híradónál jelent meg. Személyes sértettség is motiválhatja a kritikust?

Tíz éve az volt a baja Deménynek, hogy nem ő Orbán János Dénes. Most éppen velem van baja. Meg tudom érteni, mivel én sem lennék a bőrében. Közepes szerzőnek lenni olyan lelki teher, amit nem szívesen vállal egy életen át az ember. Személyes boldogsága érdekében, jó szándékkal ajánlom neki, hogy cserélje horgászatra a literatúrát, bár ő csak az irodalmi nagyhalakat tudja fárasztani, mivel futottak még-kategória, mint a gang bang-ben a felállító lányok.

Talán az is bánthatta, hogy a köteted egyik nem túl pozitív szereplője…

Két oka is van: Dömény Peti néven szerepel a kötetemben, ugyanakkor az én kéziratommal szemben az övét visszadobta Mészáros Sándor a Kalligram Kiadótól. Nyugodtan fröcsögjön rólam tovább, addig se a verseit meg a prózáját kell olvasnunk.

Vannak-e még egyáltalán hiteles kritikaírók vagy halálán van a műfaj?

Nem minden esetben tartom szerencsésnek, ha a kritikus költő is. Több ilyen ismerősöm van, aki kritika címen ír laudációkat a pályatársainak. Nem rád értem, mivel te a rosszat is megírtad könyvemről a másik véglettel szemben, amely kimerül az érzelmi alapon írt gyűlöletbeszédben. Mindezek ellenére optimista vagyok: léteznie kell az arany középútnak, amelyet mi a harcművészetben do-nak nevezünk. Az igazság nem odaát van.

Murányi Sándor Olivér, mester és harcos

A Zordok önéletrajzi regény. Az utolsó formagyakorlat alátámasztja ezt: „Mindig is gyengeségem volt a fikció”. Minden benne van, ami téged jellemez, csupán az íróságot hiányolom kissé. Arról túl keveset beszélsz…

Ha majd írok húsz unalmas regényt a nemzeti kisebbségek sanyarú sorsáról, akkor én is jönni fogok hozzád hetvenes éveimben sértődötten, hogy miért nem tudja a világ, hogy én milyen nagy író vagyok, s miért nem hozzák ki hozzám személyesen Székelyszentistenhátamögöttre a mindenki által áhított irodalmi Nobel-díjat, hogy nevemre maszturbáljon a nemzet.

A múzsafik között Zordok, a harcos csak megfigyelő. A Tanár úr, az író írja meg a harcművész történetét. Szándékosan választod őket külön? A harcművész, a kalandor, a táncos és a kéjprózaíró szerepe ilyen élesen szétválik Murányi Sándor Olivér életében is?

Harc és ferences eszme, tánc és medveles, teológia és kéjpróza – e látszólag egymásnak ellentmondó területek számomra az írással váltak eggyé. Amint már említettem, a karate és a néptánc segítenek, hogy ne legyek görcsös az irodalomban. Ha fáraszt az irodalompolitika, kimegyek egy szép fenyvesbe és ott végzem el a napi edzésem. Nem véletlenül mondja Zordok: „A literatúra az erdők mélyén zizzenő falevélből és az útszéli fogadókban összekoccanó borospoharak hangjából indul elvétve az egyetemi tanszékek felé – és nem fordítva.”

Orbán János Dénes a könyvben Andrásként szerepel. Ha nem is bárki, de a baráti köre, na meg a szakma bizonyára ráismer. Nem bántó szándékú, mégis ironikus hangot üt meg a tizenkilencedik formagyakorlat, amelyben András megtéréséről értekezel. Számítasz-e revansra?

OJD-vel baráti módon szurkáljuk néha egymást. Ő a felfedezőm, ezért gyújtózsinóromnak nevezem. Emellett nagyon közel áll egymáshoz a művészi koncepciónk, ezért is lépünk fel kettesben. Nem tetszett neki az András név, de időszakos megtérését hallgatva hasát fogta a budapesti Márton Áron Kollégiumban rendezett OJD-MSO SHOW-n. Régóta ismerem: visszavágója nem marad el. Így van ez rendjén, ő is harcos, sőt, nem akármilyen: üt, ha ütni kell.

A többi múzsafi, például Márkus András olvasta már a Zordokot?

Nem tudok róla, de biztosan jelzik majd, mivel meg vagyok győződve: többen magukra ismernek benne. A múzsafiakról szóló részt róluk írtam, de nem csak számukra. Az olvasónak is érdekes arra gondolnia, hogy a poéták egy halrajhoz hasonlítanak, amit Zordok gyerekként látott a folyó szélében. Három milliméter hosszúságú kishalak voltak. Vajon melyikükből lesz a tíz kilós harcsa? Mert lenni csak annak érdemes… Lehet, tájékozatlan vagyok. Demény Péterről már hallottam, Márkus András nevével azonban még nem találkoztam a kortárs szépirodalomban.

Úgy hírlik, az egyik nőszereplő perrel fenyeget. De Te azt állítottad egy korábbi interjúnkban, hogy a hősnők kizárólag megalkotott figurák. Mégis hogyan lehet az, hogy egy kéjprózában pont a nőalakok fiktív szereplők?

A könyvtárról szóló részben magára ismert a könyvtárosnő és valóban perrel fenyegetett. Az erotikus történetek kizárólag fikció tárgyát képezik. Ezt irodalmi esteken is elmondom. Pláne, ha a párom velem van…

Könyved olvasása közben Lasse Hallström Casanova életéről készül filmje ugrott be. Főhősöd, a modern, huszonegyedik századi figura keresi a nem létező, tökéletes nőt és apró részletekből próbálja összerakni. Egy korábbi interjúban azt mondod, hogy múzsa nélkül nem érdemes. Pontosíthatunk úgy, hogy múzsák nélkül nem érdemes?

Az emberiség jelenleg fejlettebb része monogámiában él. Nyithatunk vitát arról, hogy maga az ember eredendően poligám, ezzel szemben jómagam a tolerancia híve maradok: egyes férfiak egy nővel, mások több nővel haladnak útjukon. Mindenki úgy intézi, ahogy neki testhez álló. A lényeg, hogy ne a mások szája íze szerint éljünk. Mert akkor nem férfiak vagyunk, hanem pasik. Múzsák nélkül pedig meddő a literatúra, mint a szőkefalvi javasasszony.

Murányi Sándor Olivér, a horgász

Az irodalmi élettel sem bánsz kesztyűs kézzel. Elmondod, hogy bár vicces célzattal és rossz szándék nélkül, de mindig kibeszélik a múzsafik a távollévőt, és hát időnként mindenki távollévő… A harcművészhez képest az irodalmár nem annyira nemes lelkű, bár elvileg annak kellene lennie.

Lassan nyolc éve forgok literátus emberek között, és csak kevesükkel tudtam Cervantes-ről és Maupassant-ról beszélni. Emberi reflex: aki él, de nincs jelen a társaságban, azonnal szóba kerül. Ha három napig nem szidnak tudtodon kívül, nagy baj van: dicsér a pap a ravatalozóban.

Mindkét testvéred zenész. Merítesz-e a zenéből írásaidhoz? Milyen a viszonyod a többi társművészethez?

Nem ragadok le egyik művészeti ágnál sem. Az alkotás vagy megáll a lábán vagy sem. A legkeményebb kritikákat családon belül kapom, és evvel a két öcsém is így van. Nem kegyelmezünk egymásnak, amikor egy műről véleményt kell formálni. Fried tanár úr szokta mondani: a jobb a jónak ellenfele. Ezt az elvet alkalmazzuk. A művészetek találkozásának nagy híve vagyok: több irodalmi estem kötöttem és kötöm egybe karate-, valamint néptáncbemutatóval. Nem érdekel, hogy egyesek cirkuszistának tartanak emiatt. Mert cirkusz és cirkusz közötti különbség: a minőség. Inkább egy jó kötélmászó, mint egy rossz szerző.

Zordok, és megkockáztatom azt, hogy Murányi Sándor Olivér is vendég a kocsmában, az irodalomban, a harctéren, a ferences reverendában, a fenyőerdőben, a plázában, halastónál. De talán harcművészként mozog a legotthonosabban. Jól érzem ezt?

A legjobban. A főhősöm több személyből gyúrtam össze, ennek ellenére hozzá hasonlóan harcos vagyok elsősorban. Utam vereségek és győzelmek mentén vezet. Meg kell tanulnunk veszíteni, hogy győzzünk. Éjszakai válaszok ezek, és vigyáznom kell, hogy ne váljak túl okoskodóvá, mert Jung szerint harmincas bölcsek nincsenek. Ezért a kötetben szereplő kardkészítő Jocót említem példaként, aki egy esztendőnél tovább tudott aggályosan csiszolni egyetlen kardot.  Nem érdekelte, hogy felesége alkoholista lesz mellette, és lányán végigmennek a kisvárosi pehelysúlyú zsenik. A kardra figyelt, kezeit-lábait kardként használta a küzdelemben. Meg volt győződve: fegyver nem árthat jobban a fehérnép szájánál…

Valamiért ragaszkodsz a tőmondatokhoz. Semmiképpen sem lehet rólad azt állítani, hogy szövegirodalmat művelnél, ami manapság a kortárs prózában igencsak divatossá vált.

Egy harcos nem beszél sokat. Az irodalomban szerintem nagyobb kihívás tőmondatokkal mesélni el a történetet, mintsem oldalakon keresztül ömlengeni, unalmas leírásokkal fárasztani az olvasót. Egyik barátom neves író könyvét áztatta be a fürdőkádban, mert elaludt olvasás közben. Nem szeretnék az író sorsára jutni…

„Házimacskává válhat-e a hiúz”? – kérdezi főhősöd. Mikor kapunk erre választ? Talán a következő könyvedben?

Egyesek szerint a hiúz házimacskává válhat, ha kasztrálják, mások ebben az esetben katanával vágnák le a csúcsragadozó fejét. Aki a vadonban él, annak a ketrecben is tekintetében az erdő. A szabadságról van itt szó, amely ópium: aki megkóstolja, többé nem tud létezni nélküle. Szeretem nyitva hagyni a történeteim, hogy az olvasó gondolataival írja őket tovább. Éppen ezért nem derül ki a kötet végén, hogy Zordok meghal vagy nem. Ennél sokkal fontosabb, hogy az utolsó oldalig nem él úgy, mint a kutya, amelynek gazdája adja a megszokott napi betevőt – hűségéért cserébe. A farkas ezzel szemben jóval ritkábban jut zsákmányhoz, de akkor olyan ünnepet ül, amilyet kutya meg nem érhet…

Varga Melinda

A Murányi Sándor Olivérhez kapcsolódó anyagok az Irodalmi Jelenen.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.