HELYSZÍNI

A harmadik alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok irodalmi, kultúrtörténeti és művészeti programjai a Bulgakov Irodalmi Kávézó és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében idén is változatos kínálatot nyújtottak. Többek között Géczi Jánossal, József Attila-díjas író-költővel ismerkedhettünk meg, ezúttal nemcsak irodalmári, hanem közismert rózsakutatói és képzőművészi minőségében is.

Költő a rózsák nyomában

A Kolozsvári Magyar Napok programsorozata izgalmas páros kiállítással indult, amelyen Bantta Annamária Én, Noé… és Géczi János Címképek című tárlatát láthattuk. Az interaktív festményeket, illetve kollázsokat Orbán János Dénes méltatta, aki szerint ezek a művek nagyon jól mutatnak egy irodalmi kávéház falán. Bantta Annamária képeinek egyik érdekessége, hogy egyes darabjai elmozdíthatók, tépőzárral vannak ráillesztve a falra, így bárki kedvére „beleszólhat” a műbe.  A munkákat a 2010-es romániai árvíz ihlette. Bantta alkotótársával, Molnár Krisztinával együtt eldöntötte: a pusztító ár elől a szivárvány színeit fogja megmenteni. „Minden egyes színhez tartozik egy figura, így a lilához az irodalom, a kis kockákban pedig írók és költők nevei szerepelnek” – derült ki a tárlatmegnyitón.
Géczi János annak kapcsán, hogy miért volt fontos elfogadnia a kolozsvári meghívást, elmondta: Cs. Gyimesi Éva több mint negyven évvel ezelőtt egy monográfiában egy képversével mutatta be őt, amely egy hangyát ábrázoló G betű volt. „Olyan szépeket írt, amit én azóta sem tudok elfelejteni. Talán a legszebb dicséret volt a pályámon. Az ő bevezetése benne tartott és benne tart az európai avantgárd képes kultúrában – a városnak ezt köszönhetem.”  A kiállítás anyagára kitérve kifejtette: olyan kollekciót hozott magával Kolozsvárra, amelyet a Párizsi Magyar Műhelyben állított ki februárban. Az alkotások folyóiratok, újságok szövegeiből kivágott darabkákat tartalmaznak, és egy-egy kultúra fontosabb jellemvonásait mutatják be. A költő szerint egy belga vagy egy kolozsvári folyóirat képes a hely szellemét tartalmazni, ezt a szellemet fel lehet dúsítani, ő ezt kollázs-technikával éri el.  „A művész feladata a világ minden szegmensét megragadni, én nem hiszek abban, hogy valaki csak képzőművész, csak szerkesztő vagy csak egyetemi oktató”.
Mintegy ennek bizonyításaképp a megnyitó után Géczi a rózsa kultúrtörténetéről tartott előadást az Almásy László Kultúrtörténeti Körön. A magyar nyelvterület legnagyobb rózsakutatójaként számon tartott Géczi 1991-ben írta az első tanulmányát, amelyben Baka István Carmen című versének rózsaszimbolikájával foglalkozik. Eddig öt kötetet publikált ebben a témában (Allah rózsái, Rózsahagyományok,  A rózsa kultúrtörténete. Az antik mediterráneum,  A rózsa kultúrtörténete. Keresztény középkor,  A rózsa jelképei a reneszánszban).

Mint mondta, kifejezetten utálta az európai rózsákat, a kispolgárság egyik jelképének tartotta, aztán Umberto Eco egyik kijelentése késztette arra, hogy elkezdjen komolyabban foglalkozni velük. Eco szerint – akivel Géczinek személyesen is volt alkalma találkozni – a rózsának annyi jelentése van, hogy már nincs semmi értelme. „Nagyon felbőszített ez a mondat.  Arra voltam kíváncsi, hogy az írói, esszéírói és biológusi vénámat hogyan tudom párosítani ebben a témában”. A tartalmas előadásból többek között kiderült:  az a rózsa, amelyet a kertjeinkben termesztünk, vagy a virágárustól vásárolunk, nem európai eredetű. A tizenkilencedik század legelején Kínából került Európába egy itt addig ismeretlen rózsafaj. Ennek a virágnak nagyon hosszú a bimbója, majdnem csúcsos, mint egy tulipán, és erős az illata. Az európai rózsák, azok, amelyek Botticelli, Giotto, Shakespeare, Dosztojevszkij műveiben szerepelnek, nem ilyenek, tányér alakúak, illatuk pedig gyengébb volt. Minden rózsa, amely egy évben többször virágzik, és nem fehér vagy rózsaszín, Európán kívüli. Géczi megjegyezte: érdekes, hogy miként vagyunk képesek megőrizni egy könyvet, egy templomot évszázadokon vagy akár évezredeken keresztül, de azokról a rózsafajokról, amelyek Afroditétól, Dionüszosztól, Máriától kezdve jellemzőek voltak a kultúránkra, szinte semmit sem tudunk. A francia művelődéstörténészek szerint az emberi civilizációban kétszáz olyan élőlény van, amely nélkül az ember a mai formájában nem jött volna létre, nevezetesen 120 növény és 80 állat, amelyekre az egész erdei kultúra épül. Egyetlen ilyen növénynek sincs meg a kultúrtörténeti feldolgozása.  A rózsa a civilizációs kultúrák határán mozog. Vannak olyanok, amelyekbe beépült, de olyanok is, ahol egyáltalán nincs jelentősége.

Az Almásy László Kultúrtörténeti Kör érdekfeszítő előadását követő napon Géczi János irodalmárként is bemutatkozott. A csaknem kétórás életút-beszélgetés folyamán Bréda Ferenc esztéta, író, költő és Ladányi István író, költő alkotói életpályája fontosabb állomásairól kérdezték a meghívottat, ugyancsak a Bulgakov kávéházban.  Válaszaiból kiderült, hogy – noha képzőművészként és biológusként is kiváló – mégis inkább költőnek tartja magát. 

Varga Melinda