FŰALATT

Az Isten malmai nem csak lassan, hanem olykor láthatatlanul és nem ritkán számunkra érthetetlenül működnek. Az Isten, az Ószövetség szerint, szaporán büntette népét, a zsidóságot. De minden leverést, rabszolgaságot, hazavesztést egy-egy megújulás követett.

Kabdebó Tamás

Auschwitz és az Isten

Conversazione

Avagy egyfelvonásos jelenet
játszódik az Oxfordi Egyetem Diákszövetségének társalgójában

Szereplők:
Braun Berci, magyar zsidó antropológus a Keble College-ból
Steinman Alfred, amerikai zsidó informatikus a Balliol College-ból
Parola Luigi, olasz katolikus teológus a Campion Hallból
Bell Dorian, Sicoal Studies diplomás az All Souls College-ból
Mackenzie Martha, adminisztrátor a Wadham College-ban
Junker Karl, orvostanhallgató a Christ Church College-ból
Salem Mohamed, politológus a Worcester College-ból

Dorian: Új fiú vagyok Oxfordban, mondhatni, öregfiú. Nemrég még egy    kereskedelmi hajó első tisztje voltam az Atlanti-óceánon. Mi vezetett ide? A hajó elsüllyedt, én matróztársaimmal együtt egy mentőcsónakban kimenekültem. Aztán, idejekorán, érkezett egy helikopter, kipecált bennünket, Plymouth-ba vitt. Ott megláttam egy hirdetést, az All Souls College-ban ösztöndíjat osztogatnak öreg diákok számára. Elnyertem egyet szociológiai tanulmányokra. Most itt vagyok, hetedmagammal. Fiatal társaim sportkabátjáról látom, hogy különböző college-okból jöttek. Ki a Campion Hallból, ki a Balliolból, ki a Keble College-ból – ez a Parks Roadon van, ismerem –, ki a Wadhamben dolgozik – a hölgy újdonsült barátnőm –, ki a tornyos, templomszerű Christ Church-ben diák – azt hiszem, valamikor Auden, a költő is itt tanyázott –, egy arab férfi meg, megfigyeltem mellén a büszke posztó címert, a Worcester College lakója ő. Hivatásomhoz tartozik, hogy a dolgokat észlelnem kell. Még a diákszövetség épülete is, ahol vagyunk, pöffeszkedik a jóléttől. Baj ez? Hogy minden csillog-villog?

Luigi: Nem tudom, hol kezdődik a baj. A gazdagsággal? Én itt mindnyájatokat ismerem, Blackwellék könyvkiárusításán találkoztunk először, aztán meghívtalak benneteket professzor Müller előadására. Most azt szeretném megbeszélni vagy megvitatni veletek.

Alfred: Hohó! Te ismersz bennünket, mondjuk úgy: szegről-végről, de mi aligha ismerjük még egymást. Heten vagyunk itt, az Oxfordi Diákszövetség társalgójában, mint a gonoszok.

Dorian: Helyes. Helyes a bőgés, oroszlán! Lévén most megint enyém a szó, azzal kezdem, hogy a mellettem ülő bájos, szőke, enyhén szeplős, kék szemű, mosolygós lány, Martha Mackenzie, ír barátnőm. Én angol vagyok, ő ír, és a kettőnk kapcsolata élő ellentéte a szokásos angol–ír ellentéteknek.

Martha: Persze lehet, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Látom, ti csaknem valamennyien fiatal diákok vagytok, én pediglen adminisztrátor; nem mai csirke a Wadham College-ben, a professzor mellett dolgozom.

Berci: Szép college a Wadham.  És főleg a virágoskertje. A maga irodájában is olyan kényelmes bőrfotelek vannak, mint itt a diákszövetségben?

Mohamed:  Félrebeszélsz, kisöcsém A nevedet mondd meg, ne a gazdag oxfordiak kényelmét ecseteld.

Berci: Jól van na, szakállas uram. A nevem Braun Berci, a foglalkozásom antropológus. Végzős diák vagyok, a tágas Keble College-ban lakom, ahol Oxford magyar diákjai időről időre összejönnek. Talán még hozzátenném: zsidó vagyok. Luigi, miért most, közel hetven évvel Auschwitz után célozod meg újra a témát?

Luigi: Azért, mert a dolgon egy fél életen át töprengtem. És azért, mert a közelmúltban neonácik gyilkoltak le két zsidót, akiket ismertem. Azért, mert a gazság örökéletű, Shakespeare is úgy tudja, a jó az, ami hamarabb elenyészik. Azért, mert Auschwitz erkölcsi és teológiai hátterének rejtélyeit nem oldotta meg még senki. Azért, mert most nyílt először alkalmam, hogy a tények szakemberét meghivathassam.
 

Karl: Nem vágnánk végre a témába magába, mint én a felboncolandó holttest hasába? Auschwitz, uraim, Auschwitz. Egyébként Karl Junker vagyok a Christ Church-ből, mellékesen orvostanhallgató. Csak egy órám van számotokra, bár a témára végtelen időt szánhatnánk, amit megérdemelne.

Mohamed: Miért nem a Gaza Stripben élők nyomorúságos helyzetét, illetve legyilkolt honfitársaim érdemtelen halálát vitatjuk? Ez mai téma. Mellesleg Mohamed Salem vagyok, a Worcester College-ban lakom, politológiát tanítok.
 

Luigi: College-a válogatja. Én a jezsuitáknál lakom a Campion Hallban. Teológus vagyok, kezdő. Persze katolikus. Hívő ember vagyok, és mégsem tudtam összeegyeztetni Auschwitz rémségét Isten jóságával. Ezért egy teozófust hívtam meg a diákszövetség platformjára, hogy erről a témáról beszéljen. A teozófus nem tételekkel leterhelt, mint mi, katolikusok.
 

Dorian: Mármint hogy a haláltáborról és Istenről akarsz egyszerre tudni. A kettő hogyan fér össze?

Alfréd: Sehogyan. Mert nincs Isten. A jó és a rossz harcol bennünk, emberekben. Ha a rossz győz, gyilkolunk. Az Isten csak egy kifogás, ha pechünk van, azt hisszük, Ő felelős mindenért.

Martha: Nincs Isten? Akkor én kihez imádkozom minden este?

Mohamed: Badarság. Van Isten, Allah a neve. Ő intézi mindannyiunk sorsát. Ő rendezte el, hogy pár millió izraelita a gázkamrában pusztuljon el. Biztos megvolt az oka rá. A zsidók diktálni kezdték a világgazdaságot.  Kirobbantották a második világháborút. Ritkításuk bőven megérdemelt.

Dorian: Én nem kérem ki Isten létezését, de jóságának állandó pozitív működését sem. Hátha az Isten se nem jó, se nem rossz. Csak olyan, mint a természet, melyben fizikai okok fizikai okozatokat követnek. Én panteista vagyok, és azonosítom az Istent a természettel.

Luigi: Szerintem nem így van, hanem úgy, hogy Isten egyenlő esélyeket adott az embereknek. De Isten, a Biblia tanúság erre, nem tiltja le az ördög működését. A haláltábor eszméje és megvalósítása a Sátán műve. A gonosz léleké.

Karl: Mondod: a léleké. Hát hol van ez a lélek? Mert boncolóorvosként még a nyomát sem találtam az emberi testben.

Berci: Persze, hogy nem. Mivel a halál beálltával a lélek eltávozik az emberi testből. Hová? A világmindenség melyik sarkába vagy dimenziójába, nem tudom. De végítéletkor visszatér, és az új vagy a megújult testbe költözik.
 

Karl: Mesének ez szép, föltételezésnek még szebb. A végítélet előtt – ha ilyen van – elhaltak milliárdjai szétporladnak. Ugyancsak ügyeskednie kell egy Istennek – ha ilyen létezik –, hogy a quarkokat, atomokat, molekulákat összeillessze, hogy a tömegesen elégetett testekből az egyedeket kiválogassa.
 

Luigi: Úgy érzem, messze kalandoztunk a tárgytól, habár – Isten hatalmát számba véve – rokon dolgokról beszéltek mindannyian. Tehát mi volt Müller professzor előadásának lényege? Azt ugye elmondta, hogy minden gyilkossággal kezdődött. Káin lebunkózta Ábelt.

Dorian: Én följegyeztem a tényeket. Müller elsősorban számba vette a náci Németország koncentrációs és haláltáborait. Eleinte a kettő között volt némi különbség, később a kettő jobbára egybeolvadt. Tehát volt  Bergen-Belsen,  Szászországban, ami fogolytábornak indult, és a foglyokat, fokozatosan, agyonlőtték, felakasztották, éhen halni hagyták. Még a felszabadulása után is meghaltak 20 000-en, különböző betegségekben. Aztán ott volt Treblinka, mely főleg 1942 és 1943 között virágzott, itt az embereket zsákmányul ejtett szovjet tankok kipufogógázával fojtották meg, köztük háromnegyed millió zsidót, 50 000 romát és szovjet hadifoglyokat. München mellett van Dachau, ma bájos kisváros, negyvenöt előtt koncentrációs tábor, ahol a fogoly országok mindegyikéből vettek áldozatot. A kigyűjtött aranyfogakból dombok emelkedtek.

Luigi: 3000 katolikus pap is elpusztult ott, ha jól tudom. Köztük sok jezsuita – mint Kolb atya.
 

Dorian:  Müller számba vette még a kisebb, de a nagyobb táborokkal összekötött helyeket, Majdaneket, Neuengamnét és Kaiserwaldot, Rigához közel, ahol főleg az északi elfoglalt területek zsidóival végeztek, valamint Stutthofot...

Alfred: Ahol gázkamrák is voltak, 100 000 zsidóból 80% meghalt, az emberi zsíranyagból szappant főztek.

Mohamed: Nem eleget.
 

Alfred: Fogd be a pofád, Mohamed. Stutthofból menekült el az öregapám egy üzlettársa. Német SS-nek öltözött. Hatan voltak, ötöt agyonlőttek.
 

Mohamed: Mindnek vesznie kellett volna, írmagostól. Öregapádnak is.

Luigi: Barátaim! Ne személyeskedjünk. Úgy tudom, valamelyiktek magnetofonra vette Müller prof auschwitzi adatait.

Berci: Én voltam az. Auschwitzot nem úgy kell felfogni, mint egyetlen haláltábort, hanem mint három összefüggő helyet, mely az Arbeit Macht Frei felírással fogadta a napi tízezerszámra rúgó foglyokat. Tehát a helyesebb kifejezés Auschwitz-Birkenau, nem csupán haláltábor, ahol már a cellájukban is megfullasztották a zsidókat, hanem kísérleti állomás is olyan elvetemült doktorok számára, mint Mengele. Persze akit a kísérlet mentett meg. Ismerek egy idős asszonyt, Trudinak hívják, aki akkor tizenhárom  éves  volt. Az  orvos beoltotta himlővel, amiből  felépült. Aztán felszabadították.

Martha: Már kavarog a gyomrom, de ki kell bírnom, ha már itt vagyok. Gondolatban anya vagyok, aki két napot utazott étlen-szomjan egy marhavagonban, síró gyerekek, vinnyogó öregek, haldokló betegek között, aztán kivagoníroznak, bevezényelnek a hodályba, levetetik rólam ruhámat, lányomról, fiamról, apámról, anyámról is. Zuhanyról és egészségről papolnak, aztán megnyitják a gázcsapokat. Hány ember pusztult el ott velem? És voltak olyanok, akik megmenekültek?
 

Berci: A kissé eltérő statisztikák szerint közel 4 millió lelte ott halálát, ebből 2½ millió gázkamrákban, a többi egyéb módon, a felszabadulás utáni betegségekben is. Ismerek egy festőt, Korcsmáros Mihálynak hívják, Firenzében él. Ő hálószobája falára festette Auschwitz felszabadulását. A kerítésnél álló élő csontváz kadáverek majd oly iszonyatosak, mint a halottak.

Karl: Úgy tudom, ezrek túlélték a tábort, látták azt feloszolni. Persze az odakerültek kis hányada lehetett ez. Volt-e olyan, akinek még a tábor felállításakor sikerült megszöknie?
 

Alfred: Én olvastam egy beszámolót, melyet egy Vrba nevű szláv zsidó orvos írt. Ezt 1943-ban sokszorosították, példányok Amerikába is elkerültek. Nagyszüleimnek is volt egy gépelt példányuk. Anglián keresztül menekültek Amerikába.

Berci: Állítólag mások is megszöktek a táborból. Egy tucatnyi ember. De hol van azoknak a tesztimóniája? Volt, aki nem jutott el Auschwitzba. Dédanyámat egy SS-őrnagy lehúzta a vonatról, szeretőjévé tette. Nagyanyám is vele menekült. De dédapám, nagybátyáim mind a gázkamrában végezték.

Luigi: Most azt kérdem: ki felelős mindezekért a borzalmakért? A nácik? Csak a nácik? Vagy a mindennemű németek? Hisz például Dachau ott volt München határában, az ottani városi és falusi lakosoknak látniuk kellett a munkára hajtott foglyokat. Vagy befogták a szemüket?
 

Karl: Talán látták is a munkára hajtottakat. Talán csak hadifoglyoknak vélték őket. Én német vagyok, és valamiképp szégyellem, mi történt. De hát tudom, a népemből is sok százezret kinyírtak a nácik. Nagyapám Wehrmacht-katona volt, Voronyezsnél megsérült, valahogy átvészelte, hazakerült, otthon, lesántulva, összekucorodva töltötte a háború maradékát. A nácizmus járvány volt, aki elkapta, felelős volt, harcolt vagy békésen gyilkolt, aki egészséges maradt, az a diktatúra présfeje alatt élt.

Dorian: Bár ez az Auschwitz-méretű öldöklés kegyetlenségét tekintve egyedülálló a történelemben, ne feledkezzünk el az örmények irtásáról az első háború idejében, az ibók lemészárlásáról a hatvanas évek végén, Pol Pot népirtó tevékenységéről, sorolhatnám még...

Alfred: Ne sorold. Az ibók aranyfogaiból nem csináltak öntött aranyat a hauzák, az örményeket nem vagonokban hurcolták el, Kambodzsában nem voltak gázkamrák. Nem mindegy, hogyan halnak meg az emberek emberi méltóságukat megőrizve, vagy teljesen megfosztva attól. Én ebben a nem jelentéktelen mozzanatban látom Isten kezének hiányát. Én akkor vesztettem el korai, gyermekes istenhitemet, amikor szüleim, nagyszüleim gyötrelmes elbeszéléseiből rádöbbentem minden idők legnagyobb bűnére. Aztán megnéztem Dachaut. Mindenkinek meg kell egyszer halnia, de nem mindegy, hogyan. Nincs az az Isten, aki valakit, mondhatnám, a zsidóság felét, auschwitzi sorsra kárhoztatná. Tehát Isten nincsen.

Luigi: Minősítésed a velőmbe vág. Azt mondanád – azt mondanátok –, hogy végső fokon ezért is felelős volt az Isten? Már ha az emberek sorsa csakugyan Isten kezében van.

Martha: Én úgy tanultam, hogy az Isten szabad akaratot adott az embernek. Ezzel vissza is lehet élni. Szabad akaratból kárhozatba küldeni az embereket, azután elkárhozni. Aki kárhoztat, az kárhozik.

Kari: OK. A nácik a föld egy sarkából poklot csináltak. A túlélők ezt megbánták. A mai Némethon Európa vezető állama; a világ talán legbiztosabb gazdaságával rendelkezik. Megbántuk, ami történt, akár apáink tették azt, akár mentesek voltak a bűnözéstől, csak végignézték, mi történik.

Mohamed: Bűnök?! Felfogás kérdése. Szerintem a zsidók, nem személyileg, hanem mint nép, jobbára megérdemelték, amit kaptak. Csaltak, loptak, kufárkodtak a próféta Jézus ideje óta. A cionizmus egy bűnszövetkezet. Maffiább a maffiánál. Véletlen az, hogy már a középkorban is üldözték, kiszorították őket egyes államokból, tevékenységeiket másutt korlátozták vagy megvonták tőlük? Véletlen az, hogy nagy elődöm, Mohamed csatákban legyőzte őket? Auschwitz a történelem törvényszerűsége volt. Allah akarata. Nem készült elég szappan a zsírjukból, hogy azzal tisztára lehessen mosni hitsorsosaik lelkiismeretét.

Luigi: Lesújtó dolgokat mondasz, Mohamed, és nem osztom véleményedet. Ezzel együtt továbbra sem értem, hogy engedte meg Isten Auschwitzot, hiszen róla azt tanultuk: a bűnösöket bünteti, a jókat jutalmazza.

Mohamed: Nem kétséges. Az emberek rosszak, jók, vegyesen. Egy emberben kétféle minősítés is elfér. De a zsidók főleg rosszak. Voltak és most is azok. Még ez a két büdös zsidó is, aki itt vitatkozik velünk.
 

Luigi: Ezt vond vissza, mert lám, Alfred már ugorkodik, ha nem fogom le, neked esik. Angliában törvényes fajvédelem van. Itt nem lehet különben ártatlan emberektől számon kérni a fajukat.
 

Berci: Van még egy gondolatom. Az Isten malmai nem csak lassan, hanem olykor láthatatlanul és nem ritkán számunkra érthetetlenül működnek. Az Isten, az Ószövetség szerint, szaporán büntette népét, a zsidóságot. De minden leverést, rabszolgaságot, hazavesztést egy-egy megújulás követett. A nép talpra állt. Talán ilyesmi történt a huszadik század közepén is. Az izraeliták egyik fele haláltáborban végezte, és ennek a szörnyű sorsnak tudata, lélekbeni átélése képesítette a zsidóság másik felét arra, hogy Izrael államát létrehozza. Jók vagy rosszak, illetve mindkettők, az ott élő zsidók szabadok. Az Isten tehát egy számunkra érthetetlen szörnyűség nyomán képessé tette a maradék népet arra, hogy megújuljon, hazát keressen, az egykori szétdúlt haza helyén új hazát alkosson magának.