Ugrás a tartalomra

 

„A traumáimat egészítem ki sok-sok fantáziával”

INTERJÚ


Sopotnik Zoltánnal leveleztünk Saját perzsa című kötetének apropóján. Hitről, alkotásmódról, szabadidőről, celebekről, kultúrpolitikáról, slamről és politikai költészetről.

 

„A traumáimat egészítem ki

sok-sok fantáziával”

 

Kortárs költőként, íróként hogyan fogalmaznád meg küldetésedet, feladatodat?

A feladatom? Túlélni, azt hiszem. Küldetésem nincs, vagy nem tudok róla.

A Saját perzsa pszichológiailag is kemény, erős írás. Mennyire tudatos ez nálad? Hol húzódik a determinizmus és az írói szabadság határa?

Az előző kötetem (Futóalbum, Kalligram, 2009) is erősen pszichologizáló, mentálisan „kemény” verseket tartalmazott. Alkatilag ez határoz meg, úgy látszik. Az írói szabadságba minden bele kell, hogy férjen, de persze mindenkinek máshol húzódnak a határai, és sokan nem az én személyiségem útmutatásai alapján karcolják a sajátjukat, ez így természetes, és ez látszik az óvatosan, szelíden kritikus kérdésed mögött is. A szövegeknek erős téteket kell mozgatniuk, én ezt próbálom megoldani a magam sajátos módján, általában azért sikerülni szokott. A traumáimat egészítem ki sok-sok fantáziával, ez kerül be a szövegekbe, és örülök, hogy sok esetben ez provokál embereket. Találjanak csak be az ízek, a hangulatok, cipeljék kicsit magukkal, dolgozzanak rajta ők is, így lesz értelme szétszedni magam.

Írásaidban mintha küzdenél a transzcendenssel.

Küzdök, igen, minden költő vívja csatáját a transzcendenssel, attól költő többek között. Hiszek Istenben, ezt olyan két éve ismertem fel, de a hívő részem állandó dialógust folytat az ateistával: vitáznak, veszekednek, néha még a birkózásig is eljutnak, mondjuk, leginkább ez írás közben jön elő. Ma már úgy gondolom, lehetne bennem sokkal több szakrális tartalék, tudás vagy mit tudom én.

Mikor jönnek a legjobb ötletek? Ajándéknak tekinted az írást, vagy tehernek?

Úgy dolgozom, hogy szól a zene, ülök a  gép előtt, leírok egy sort, nézem a monitort egy órát kábé, utána kitörlöm, amit leírtam. Felállok, főzök egy kávét, visszaülök írni, elkezdem újra az egészet, és így tovább. A tizedik kávét már nem iszom meg.

Ha egyik gyermeked később írói pályára adná a fejét, milyen tanácsokkal látnád el?

Eszter lányom egy fajsúlyos komolyzenei pálya elején tart, Sárából valószínűleg balett-táncos lesz. De ha írásra adnák a fejüket, talán azt mondanám, vigyázzanak, ne veszítsék el az egyéniségüket, valószínűleg megpróbálja majd ezt velük a közeg, de ne hagyják. Meg, hogy az írók önimádók, nem kíváncsiak a másikra, bármit is próbálnak elhitetni az emberrel. És még csúnyábbakat is, de az maradjon a mi titkunk.

Mennyire befolyásolt a Saját perzsa darabjainak születésénél a politikai költészet iránti megnövekedett érdeklődés?

Egyáltalán nem befolyásolt. Én már az emlékezetes Radnóti–Bán-levélváltás előtt is írtam ilyen jellegű verseket. És félreértés ne essék, a politikai költészet mindig is létezett a kortárs fiatal lírában, például Pollágh Péter barátom Fogalom című, 2005-ben megjelent kötetében van egy Haza ciklus, abban pedig több Haza címet viselő vers.

Mivel tölti az idejét Sopotnik Zoltán „civilben”, amikor éppen nem ír? Szerinted milyen mértékben kell egy irodalmárnak beengednie magánéletébe a sajtót, médiát?

Azt gondolom, sosem vagyok „civil”, a költő mindig dolgozik bennem. Írás mellett még JAK- füzeteket szerkesztek Orcsik Roland kollégával, meg a Prae prózarovatát, azt már egyedül. Ahogy említettem, van két gyönyörű, okos lányom, őket próbálom nevelni, bár a kedvesem sikeresebb ebben a harcban, ilyenek.  Ja, és imádkozom, hogy a magyar politika, kultúrpolitika másszon ki a járókából végre. Most olyan bölcsis, maximum ovis szintű dolgokat látok mindkét oldalon. A második kérdésedre nem nagyon tudom a választ, sajnos az irodalom képviselőit nem nagyon fenyegeti a veszély, hogy a média bemászik a lakásukba, netán hálószobák mélyére. Az írók, költők mindig is alul voltak reprezentálva a médiában.

Sopotnik Zoltán mint szerkesztő és reklámarc (Forrás: Facebook)

Ha egy író jó barátod „felcsapna” celebnek, mit mondanál neki? Mi a véleményed a „celeb-jelenségről”?

Hogy mit mondanék? Gratulálnék, meg jól ki is röhögném, és belül irigykednék egy picit. Sokféle celeb van, például a kultúra-celebeket sokkal jobban tolerálom, mint a valóságshow-szereplőket, vagy a tehetségkutató sztárjait. A jelenség, már amit a többségi társadalom celebnek gondol, szörnyen leegyszerűsítő, leépítő és iszonyatosan irritáló. Az egész fogalmat ki kellene dobnia a társadalomnak a francba.

A Néma gyerek együttes kíséretében slammerekkel együtt léptél fel. Milyen a viszonyod a slamhez?

A slam a szabadság, nem sokat tudok róla egyébként.  A Néma gyerek egy JAK-os projekt, nem együttes, ami együttes benne, az a zseniális Elefánt zenekar, szerintem egy év, és meghatározó szereplői lesznek az alternatív zenei életnek. Követik minden rezdülésedet, mikor mondod, vagy kántálod a szöveged, szóval profik. A slammel visszarepülök kamaszkoromba, mikor volt egy olyan nejlon punk zenekarunk, és csűrtük az őszintét a színpadon, ráadásul még közönségünk is volt. Jó érzés kiállni és várni, hogyan hat rád az adott nap, a közeg, és hogy ott helyben másodpercek alatt dől el, éppen mit fogok kezdeni az adott szöveggel. Nem lehet sumákolni: vagy működik, vagy nem.

Sopotnik Zoltán Sziveri János versét adja elő az Elefánt együttessel

A Facebookon többször megnyilvánultál kultúrpolitikai kérdésekben. A köteted egyes darabjaira tekintve jót tett verseidnek a politikai környezet gerjesztette hév. Lehetséges, hogy ilyen pozitívan hat a magyar lírára az erősen támadott kultúrpolitika?

Örülök, ha így látod. A lírára bármi pozitívan (is) tud hatni, és nem is a támadott kultúrpolitika tett jót neki, hanem a figyelem, hogy egyre többen kapták, kapják fel a fejüket elképesztő mechanizmusokra, dinamikákra, amelyek a politika, kultúrpolitika mentén történnek, zúgnak-búgnak. Ennek ellenére én nem tudok azonosulni egyetlen oldallal sem, sőt kimondhatatlanul elegem van belőlük, és a hozzájuk kötődő megmondó emberekből is. Frusztráció csorog jobbról és balról egyaránt, és ez nem tesz jót a gondolkodásnak. Talán épp ezért én nem politikai, inkább történelmi alapú verseket írtam a könyvemben, kis emlékszilánkokat ragasztottam össze fantáziával, mesével. A mesében tudok most a legjobban hinni.

 

Csepcsányi Éva


 

A leadben Bach Máté Vagány históriák című sorozatából használtuk fel a Sopotnik Zoltánról készült kompozíció egy részletét.


 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.