GYÁSZOLÓ KARNEVÁL – Nagy Zopán versei
az ég ólmos a gépek részegek
a keresztek hártyákat növesztenek
GYÁSZOLÓ KARNEVÁL
NAGY ZOPÁN VERSEI
Látens
(részlet)
Későre jár(ok). Az ég tiszta…
Most át kell nézni magamoon…
Ó: halmozottan gyógyulook… - -
Másnap:
Vízzel ellepett gumi-cellában
az őrült, néma asszony
hét nap alatt szült meg
egy hatalmas nyelvet*
*hatalmas, vergődő, vérdarabos nyelvet –
és egy makulátlanul fekete abroszt =
így ébredtem… - -
A Lány (művészettörténész, pultos) immár otthon olvas. Zavarodott, kimerült. A kocsmában talált szét-szétfolyó alkohol-foltos rajzokkal, rejtjeles, pecsétszerű figurákkal teli naplóból olvas – és a rezignáltan táncoló, sérült testrészeiket el-elhagyó betűket, gesztus-foszlányokat közeli ismerősökként köszönti:
Csillagtalan sötét éjjel… találkoztam hét növénnyel… -
Egyik növény lábat gáncsolt, a második odvakból nőtt, a harmadik durván rám-szólt, a negyedik hurkokat szőtt, az ötödik arcon csapott, a hatodik óriás rém, s a hetedik hatolt belém… - (Közben: magában vonagló férfi zaklatott, hörgő és hisztérikus, majd fuldokló hangja szól Cage: Sixty-Two mesostics Re Mercre Cunningham zenei költeményéből*, egy 1971-es felvételről; a darab hossza 8 perc, 32 másodperc…) –
Kifejtem (olvas tovább, mintegy saját írásképét is felismerve a soknapos vízió-folyam közepette): az első növény kampós csapda, földből mászó nyúlvány-csáp lény; a második színpompás arc, aki sötét mélyből ébredt; a harmadik meg harsogó kürt, olyan mintha torz hangszerként a repedt elme egyik terme érc-falának zuhant volna; a negyedik ötösfonat-nyálkahártyás hurok-gyártó lián-család; az ötödik csúszómászó csalánféle, csattanó maszlagokat is trancsírozó, sokszorozva csapkodó kéz; a hatodik egylábú dög, mázas-ragyás holdra-forgó, sötét morgó, reám-ugró iszonyú fej, aki böffen - s tépve harap; a hetedik, ó: sok-végtagú archaikus, olyan típus, ki csoportosan vérfertőző veszett testvér, testre-kúszva nyúlkál vadul, fojtva visít, nyílást keres, elkábít - és beléd-hasít… - -
*a Cage kompozícióiban megjelenő, a reá oly jellemző rigorózus atonális rendszer, melyet már (Schönberg tanítványaként) a ’30-as években kifejlesztett: itt (a növényi démonok lüktetéseivel) egészen más értelmeket nyer – gondolja (talán „egy” láthatatlan vendég sugallatára) a Lány, s cipőhöz-hajlás közben, ülő-embrionális pózban álomba is merül… - Farzsebében kettőbe-hajtott, bontatlan boríték, benne vízjeles papír, s rajta finomrajzolatú, különösen precíz szépírással, vörös tollal a következők:
Meghívó!
Hétfő: egyiptomi piramisok.
Kedd: efezoszi Artémisz-templom.
Szerda: Szemiramisz függőkertje.
Csütörtök: Pheidiász Zeusz-szobra.
Péntek: halikarnasszoszi mauzóleum.
Szombat: rhodoszi kolosszus.
Vasárnap: alexandriai világítótorony.
De mindezek előtt: meg-kúr-lak!!! - -
Másnap (aznap) a Lány szabadnapos. Mindent kimos. A levelet sohasem olvashatja… - -
A férfi (a leíró ügyeletes alteregója) szintén olvas, fiatalkori füzeteit, napló-töredékeit nyitogatja – hiszen a nem véletlen szimultánok, összefüggések, intuitív, netán pszichikus át-járások… nem csak a (…) filmekben megtörténő (jellemző vagy kötelező) „produktumok”… - Hanem! -
Olvas tehát (úgy tűnik: mi is azt tesszük), s éppen egy hosszabb-folyamú kísérletben találja magát, egy avantgárd montázsban (az előfutárok és előfutárainak finom kavalkádjában, az átírás örömeivel levitálva):
i-ó-á-ü: az isteni tengert düh rándítja
setét legyek vonagló ajk ü-ő-á-é szőrös a szél
tudósok ráncát alkímia
tépi-i-szét a-í-i-a
a-í-i-a aaííiiaa -
viola robban vér heheg
kék foszforban az együgyű
mámorba fúl a vén gyerek
s rohadni készül szép szemed
ú-a-é ú-a é-e-e –
ó, ó: maró mocsárban züll a taccs
míg poéta étke az űr-ragacs
azúr pempős daganat
bohóc-hányás Nap-cafat… -
(Rimbaudtól – Reverdyig, Nervaltól– Nezvalig,
miközben – kissé hátrafelé is táncolva -:
Desnos-Jacob-Aragon, Huidobro-Kassák-Bloc,
Davico-Dehmel-Diarmid, Wolker-Spendel-Kosovel, Simic-Werfel-Brecht-Toller, Palazzeschi-Goll-Varhaeren, Stramm-Heym-Trakl-Arp-Valéry, Lautréamont-Jarc-Jarry, Marinetti-Rilke-Larbaud, Macedonski-Baudelaire-Yeats, Maeterlinck-Cerna-Samain, Merrill-Régnier-Lukovic, Liliencron-Domjanic, Whitman-Wilde-Hofmannsthal, Dario-Cocteau-Bahr…) –
gyászoló karnevál
vakító fehér-neműk
lehalkított lépések
lenyelt kulcsok –
tajték és nyúzott kéz
orchideák hernyók szeszfőzde
gyíkok csatornagáz máj-leves
apokaliptikus reggelik
hárfa-zsír permet kalcedon
kakas szemét parittya
apáca-menet havonta
pacsirta-holdkór lótuszok
fátyol kolomp silány rím
alkony serleg bariton
rubin kutak medencék
rózsafák lángoló állatok
mélabúba fojtott láthatár
mesekönyvek medúzák
megöltem három kislánykát
méreg csorgott arkangyal sziszegett
csillag-csokrok illatok
borostás őz rád-mekeg
bokor vedlik csók csobog
habzó hormon s kényszerek
abroncsok zúgnak csalétek remél
fürdőruhát döf át vad árboc
egy hattyú mellkasa is nyugtalan
s félre-értett papagáj tűzifáról énekel
hideg fények kék a hold
mimóza dermed ínyenc henyél
vérző talpak imádkoznak
a nagy kő-arc meg se rebben
örvényben dühöng a jégeső
halk sírású templom süllyed
kövült szívnek négy barlangját
rohadó avar s lucskos étek árasztja el
gyomor-görcstől zsák vergődik
a közelben züllött kaszák… -
sötét toronyban ezüst haj lebeg
ismeretlen dal terjeng ősidők óta
len-sápadt fiúcska születik
és csigák jajgatnak a sós szélben
bölcsesség legyint
elátkozott nyáj béget
az ünnepek alatt baljós fáklyák
riogatnak vidéket
a jónép zord a jövő üres
mocskos a test s betegek
betegek betegek a távoli zongorák
király ásít kötél lengedez
gyógyteák rohadnak
kürtök feketednek
mandulafa kakál
s az álmokban kihangosított a balta-csattogás
az epét ismét desztillálják
vulgáris gatyák hancúroznak
az öröm-hörgés akadozik
de a mormogás szinte egyenletes
az ég ólmos a gépek részegek
a keresztek hártyákat növesztenek
sáfrány cusscuss datolya
pézsma nárcisz ámbra ánizs
drágább lett az intenzitás
nagy hiány a kátrány s a cián
esszencia záptojás homály sebek ürühús
karból-sav bróm puskatus
pikk-pakk pum-pum pandarin
hónalj-sóhaj cserje kacs
dugattyú-izzadtság borz pamacs
tim-tum pim-pum pandaszín
angyal-punci patyolat
vulva-penész sajt-ragacs
vaságy korbács ispotály
forrás köhög tüdővész
himnusz fetreng szajha szül
téboly röhög bütyök nő
strici nyüszít okádik
bélben kérges üszkös kő
hetyke pitypang pityereg
megroppant férfi kesereg
s „kész a csatára a sereg”… -
de ó-ó: napraforgó lép aknára
langy légből hullnak verebek
piros rongy lobog
szerelvény vesztegel:
vonat csontváza a vashídon
meszes csont-kar integet
gyümölcsfákat robbantgatnak
mákfejből csorgó sötét nedv neszez
édeskés félhomály nyálkás pillanat
ökölbe szorított szorongás
féreg-fiókák a friss havon
idegek egy gömbbe zárva
idő-hangok komponált dadogása
s Te végre felüvöltesz
felüvöltesz végre Te s
belőlem is kiszakad
belőlem is kiszakad
belőlem is… - -
A férfi most abbahagyja az olvasást – s az elmúlt éjszaká(ko)n elmélkedik… - -
„Il me semble u’estre plus qu’a demi” =
„úgy tűnik, hogy valaminek csak a fe-
le vagyok”: korog a falból, gyomorból neszez,
vagy szekrényből csoszog, más-énből rezeg? –
ki tudja ezt… - Ám: „Az elementáris
Erosz az összefűző Hatalom, mely
összetartja az atomokat, kiegyenlí-
ti az ellentéteket. Az elementáris
Erosznak két gyermeke van, az egyik
a szerelem birodalmát kapta, a másik
a barátságét. Ez a két gyermek:
Aphrodité, a szerelem és Philia,
a barátság istennője…” – így írta
egy Hamvas nevű férfiú… – ám jóval előbb,
J. Joubert emígy játszadozott: „ha barát’im
félszeműek, profilból nézem őket.” –
s jártak a hangok keresztül-kasul, egészen másról beszélve:
a férfi kiismerhetetlen járataiból szivárogva,
végeláthatatlanul, enyhülést, vagy megoldás reményét semmiképpen sem nyújtva… -
Ám valljuk be: efféléket „itt” nem is vártunk volna… -
Az oldalt Neide Dias de Sá (1940) brazil költő Poemaos (poema+ maos = A kéz költészete) című vizuális sorozatából származó képekből és a Transzparencia című munkájából készült montázzsal (csík), valamint a Morfológiai költemény című versével (bélyegkép), továbbá (a verstestben) José de Arimathea Vers szöveg nélkül (1970) című kompozíciójának részleteivel illusztráltuk.