A lányregény-irodalom margóján

KritX

Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című regénye kezdetben egy magyar Lolita-történet lélektanát ígéri az olvasónak, de a várt mélység elmarad.

A lányregény-irodalom margóján

Karafiáth Orsolya legfőképp kultúrdémonnak nevezi magát, hiszen szerteágazó tevékenységei között megfér egymás mellett a modellkedés, az éneklés és a forgatókönyvírás, a megjelenés a Nők Lapja és az Elle hasábjain, egy kereskedelmi tévé főzőműsorában való szereplés, valamint a regényírás és a költészet is.

Karafiáth azonban nem elégszik meg ennyivel. A Kicsi Lili című regényéből készült könyvtrailer négy domináns szereplőjének karakterét ő alakítja, és ennek segítségével mi, fantáziátlan olvasók képet alkothatunk arról, hogyan képzeli el a szereplőihez végletekig ragaszkodó szerző megalkotott figuráit.

Az elbeszélő, Lia élete két meghatározó történetét osztja meg velünk, amelyek párhuzamosan futnak egymással. Az egyikben gimnazista éveibe tekinthetünk be, ahol az első szerelemé a főszerep, vagyis Mari, az osztályfőnök iránti érzelmek bemutatása köré szerveződik a visszaemlékezés. A másikban a főnökével folytatott viszonyáról mesél a narrátor.

A két szál fejezetenként váltakozva bontakozik ki, ezzel a módszerrel ugyanis könnyebben összehasonlítható a két kapcsolatban elszenvedett alávetett-szerepkör. Lia voltaképp arra keresi a választ, milyen hatást gyakorolt későbbi életére a tanárnő inkább szellemi, mint testi értelemben vett csábítása. Ezt a régi szerelmet idézi fel a már harmincas Liában Lili, aki a saját cégénél alkalmazza őt.

Az elbeszélő ugyan néhány mondattal, rövid anekdotával példázza a kapcsolatait elvileg állandóan meghatározó aránytalan hatalmi viszonyokat, de hogy Lia hiábavaló önérvényesítési kísérletként élné meg a szerelmet kamaszkora óta, annak nyoma van, kitüntetett szerepe viszont nincs. Már csak azért sem, mivel a két meghatározó élmény közötti kapcsolatainál még az olyan teljesen mellékes mozzanatokról is többet tudunk meg, mint az egykori menzára iratkozása.

Számos széttartó töltelékelem sűrűsödik a könyvben, amelyek leggyakrabban céltalanul mossák el a tulajdonképpeni, szándékolt irányvonalat, hiszen maximum a cselekmény egy-egy mellékszálát magyarázzák. Az utolsó fejezetekben például a végletes hangulatingadozásoktól hisztérikus Lili személyiségét mintegy magyarázatképp a bonyolult családi háttér bemutatásával igazolja. Ugyanis Lili anyja és anyósa szeretők, mindketten viszonyt folytattak az azóta elhunyt Sándorral, Lili régi szerelmével, az alkoholista nevelőapjával. Ha Lia szempontjából volna jelentősége annak, hogy a számára elviselhetetlenné vált nő miért olyan, amilyen, akkor is az maradna a benyomásunk, hogy a hatásvadász kitérők a megformáltság rovására mennek, felsorakoztatásuk helyettesíti a lélektaniságot.

Filó Vera egyik illusztrációja a Kicsi Lilihez (Forrás: Olvassbele)

Mindennek fényében zavarba ejtő Filó Vera klasszikus lányregényeket idéző borítója, valamint a Pimpáré és Vakvarjúcskából ismert rajztechnikája, amelyet a kötet illusztrálásához szembetűnő változtatás nélkül kamatoztatott. A Kicsi Lili valószínűsíthetően nem gyermek- és ifjúsági regénynek készült, így ezt a megoldást szimbolikus értelemben tarthatjuk megalapozottnak, hiszen a könyvben elvileg egy gyermeki világ omlik össze a tanári áltatásától és fölényeskedésétől. Ezt a magyarázatot azonban a fülszöveg olvasásakor elvetjük: „Vajon ki tud-e törni Lia abból a bűvkörből, amely miatt mindig csak lelki hierarchiákban képes gondolkodni, és csak ennek függvényében tud bármiféle kapcsolatot elképzelni? Megtanul-e végre nemet mondani, és felvállalni önmagát?”

Mellőzve a stilisztikai elemzést, ez a pár mondat azért is fontos, mert – Karafiáth meghatározásával – a fejlődésregény-jellegre irányítja a figyelmet. Azazhogy Lia képes lesz egyenrangú társként tekinteni önmagára a kapcsolataiban, nem kiszolgáltatottan és megalázottan tengődni a viszonzottságában is nyomorúságos szerelemben.

Ebben az esetben viszont nyitott kérdés, hogy a szerző miért erre fordítja a legkevesebb figyelmet. Lia öntudatra ébredéssel egybekötött lelki felemelkedése végső soron elmarad, hacsak nem tekinthető annak a bevásárlólista-szerű felsorolással elintézett egyéjszakás kalandok állandósuló szokásrendje. Lia céltalan ide-oda sodródása – és a könyv – azzal a döbbenetes kétértelműséggel zárul, amellyel két hagyma fölött az új kezdet ígéretét is felvillantja: „Vágjunk bele.” Hozzávetőlegesen ez a válasz a fülszövegben olvasható kérdésekre.

Érthető, hogy az ismétlődő forgatókönyvet még tragikusabbá kívánta tenni a szerző a naiv kislány és a tapasztalt nő megszólaltatásával, ezért látványosan nem egyetlen rögzített időpontból olvassuk Lia visszatekintését. Néhol úgy tűnik, a fiatal Lia naplóját olvassuk, máskor mintha a felnőtt emlékidézését, levelét tartanánk a kezünkben. Nehezen lehetne tudatos szerkesztésnek fölfogni ezt, hiszen alkalmanként a narrátor kiszól a szövegből. „Jól állt neki és kész.” – sóhajtozik, mintha épp a jelenről írna: „Vissza-visszatértem a bárba, de sosem volt ott, úgy látszik továbbutazott, lehet, hogy nem is magyar, olyan furán és olyan keveset beszélt, jaj de kár”. Teljesen egyértelmű helyzetet ír le úgy, mint aki (utólag) nem tudja mire vélni azt: „Mari szorosan mellettem feküdt, a lepedő a háta mögé gyűrve, a keze a bikinialsójában matatott, tehát ő szimplán csak bikiniben zuhant be mellém, és valahogyan furcsán nyökögött, mintha szenvedne, vagy nem is lehetett eldönteni igazán, milyen hangokat hallat”. Máskor viszont maradéktalanul kiszámíthatóvá teszi, hogy az életében most fordulat következik: „még akkor sem sejtettem semmit”.

A cselekményvezetés követhető, csak nem következetes: „Késő délután elkezdtük megint az utcákat róni, a tegnapi éttermet próbáltuk megtalálni, de úgy tűnt, hiába.” – írja a már hónapokkal ezelőtt lezajlott utazásról.    

Bár az első fejezet ígéretes nyelvi megoldásokat kínál, a sokatmondó felütés után elvész ez az igényesség. Némelyik  szövegrész egyenesen a hírhedt lányregény-paródiát, a Test angyalát idézi: „Dehogynem Lili, csak nem a primer, nyers érzékiség sugárzik az ajkaidról, amit általában szexinek tartanak, nem az a közönséges buja vágy, hanem valami rebbenő, áttetsző, rejtőzködő nőiesség, valami megfejtendő titok, az van a te ajkadon, szeretem például, amikor gondolkodsz, és kicsit nyitva marad a szád, alig látszanak ki az aprócska gyöngyfogaid, nedves az alsó ajkad, iszonyú vonzó az egész.”

A színpadias párbeszédek a szereplők bámulatos valóságlátásának hangot adva válnak igazán tanulságossá: „Miért van az, hogy neked csak és kizárólag azt jelenti a szerelem, hogy fegyvertelenül állsz, hogy végképp megadod magad?” De idézhetnénk a következő igazságot is: „De te Lili (…) ebben a pokoli szabadságban már odáig jutottál, hogy te magad se számítasz önmagadnak olyan túl sokat, hiszen simán eldobod, vagy eltagadod a vágyaidat, pusztán a kényelmes, komfortos, a társadalomnak tetsző látszatért.”

Ettől függetlenül a többsoros, hömpölygő, igehalmozó mondatok kifejezetten olvasmányossá teszik a huszonhat felületes és túlterhelt fejezetet. Egy közepes lányregény színvonalán nagyjából egy fél élettörténetet tekint át a szerző, de a legáthatóbban Lia és Lili Szex és New Yorkot idéző, életvitelszerű szingliségének természetrajzát nyújtja. Közben olyan kérdéseket, pszichés zavarokat kíván mélységében vizsgálni, amelyek külön-külön is árnyalt és érzékeny megközelítést kívánnának. A jobbára elnagyolt karakterábrázolás és aránytalan felosztású szerkezet sem győzhet meg minket arról, hogy a kötet kiemelkedő helyet foglal el a lektűrirodalomban. Csupán az a bosszantó, hogy a súlyos és valós eseményen alapuló téma feldolgozása ebben a formában bármilyen problémafelvetésnél vagy trauma ábrázolásánál közelebbi kapcsolatban áll a szenzációhajhászással. Ez, persze, teljesen érthető annak az imázsnak a fényében, amely egy kultúrdémonhoz köthető. 

Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili. Scolar, 2012.

Legkedvezőbb internetes ár: 2763 forint

Tóth Tünde