Paraba, Kafkabeat, Czinki

Sokan már tudják, merre induljanak, ha Székesfehérváron el akarnak merülni a fiatal irodalomban, zenében, kocsmakultúrában és képzőművészetben. Most Budapesten is találkozhattunk mindezek motorjával, Czinki Ferenccel, akit Krusovszky Dénes kérdezgetett a fehérvári lét napos és olykor árnyas oldalairól.

A „Kötet előttiek” című JAK-sorozat estjén a Roham Bárban legfeljebb az áldatlan dunántúli hóhelyzet miatt panaszkodhatott volna a székesfehérvári vendég, de Czinki Ferenc beszámolóját hallgatva ebből is inkább „vérbeli glosszaíróhoz” méltó szatirikus anekdota kerekedett ki. Például arról, hogy a váratlanul leszakadó hótömegben nagyon sokan ragadtak ott valahol útközben, s ebben a helyzetben életmentő volt Fehérvár egyik éjjel-nappali boltja, ahol rengetegen tolongtak. A „katasztrófahangulatban” az éjszaka közepén hűvös nyugalommal állított be a boltba az Adóhivatal két munkatársa ellenőrzést tartani. Ehhez hasonló kis abszurdokat csíp el Czinki az Élet és Irodalom páratlan oldalán megjelenő néhány soros glosszáiban is.

„Elvetélt politikai újságíró vagyok” – válaszolta Krusovszky kérdésre, hogyan jutott el e rövidműfajhoz. 2002 körül, a politikai kommunikáció eldurvulásakor mindenki oknyomozó riporter szeretett volna lenni – mesélte Czinki, aki a pár soros tömörségben találta meg az adekvát önkifejezést. Igazi terepe emellett a tárcaírás, azon belül is a székesfehérvári kocsmakultúra megörökítése. Ahogy hallgattuk e csipet Krúdyt, Kosztolányit, Örkényt idéző szövegeket, és figyeltük Oláh Gergely Máté háttérben kivetülő fotóit, megelevenedett egy hajdan fényesebb történelmi szereppel büszkélkedő város külterületeinek hangulata, ahol „azok az emberek, akik biciklivel fordulnak a temető felé, mintha már egy másik városban utaznának”.

A fehérvári hatok – Városi levelek című Czinki-sorozat a fehérvári kiskocsmákat énekli meg „álneveken”. Így a reggel nyolctól este nyolcig nyitva tartó Vadalmát, melyben a megfoghatatlan idő szabályozza az életet; a Jolánra átkeresztelt Volánt, mely nevében is azt hirdeti: e helyek a tervgazdaság itt ragadt mementói („amin Budapesten dolgoznak – utalt a szerző a divatos romkocsmákra –, az itt anyagában adott”); a folyton zárva tartó Pálmát, ahová Hamvas Béla és Nietzsche is bejár, és amely azt szimbolizálja: a bezárt kocsmák veszélyesebbek a nyitva tartóknál. Ennek illusztrálására egy történetet is elmesélt Feri: amikor egyik este anyaggyűjtő terepmunkán ismét hiába kereste fel a Pálmát, a vaksötétben egy fékező autóból négy férfi ugrott ki, akikről kiderült: civil ruhás rendőrök. A gyanútlan újságírót meggyőzhetetlenül faggatták arról, hol volt, kivel találkozott volna, mi célból járt itt. Mint kiderült, egy negyed órája betörés volt a környéken, és a személyleírás mindenben illett Czinkire. Még a nála lévő ÉS, meg a kéziratok sem győzték meg a rendőröket, hogy egy ártatlan íróval van dolguk. Sőt. Az Egy lemúr vallomásai kocsmaszínházi próbájának jegyzetei kifejezetten gyanússá tették „szerzőjüket”, mert a szöveg betörésre vonatkozó sorai mellett a Kocsmaszínházhoz beszerzett kellékek is fel voltak sorolva a lapon.

Hogy mi is a Kocsmaszínház? 2009 óta működik a Paraba kocsma kis társulata, amely tavaly a Csapszéki lányokat mutatta be. Ez az előadás egy uniós pályázatnak köszönhetően jött létre – mesélte Czinki -, ahol a pályázati feltételek szerint egy holland irodalmi műsort kellett volna összeállítani. „Amúgy sem vagyunk hívei a statikus irodalmi műsoroknak” – árulta el az előadás megszületésének körülményeiről. A Pompásan buszozunk című Garaczi-műből szerkesztett önálló est, az Egy lemúr vallomásai jelenleg is látható Horváth Gergely előadásában az ország különféle városaiban, legutóbb Szegeden. A Kafkabeat egyébként nem csak a színház neve, hanem annak a zenei stílusnak is, amelyet Czinkiék saját kis kocsmájukban „kevernek”: klasszikus és mai szving, valamint rock and roll ötvözete – tudtuk meg a pultosként, takarítóként, DJ-ként, vagyis mindenesként működő szervezőtől.

Az irodalom, a színház és a zene mellett a képzőművészetről sem feledkeztek meg Fehérváron a kultúrát felrázó fiatalok. Működik a városban egy legendás történetű kortárs gyűjtemény, az Új Magyar Képtár, mely országos színvonalú kiállításokkal büszkélkedhet, de mégsem ismerik a helyiek, sokan még a létezéséről sem tudnak. Ezért találta ki Czinki tavaly az „Új magyar hangok” című sorozatot, melyben a JAK-kal együttműködve kortárs szerzőket invitálnak meg a galériába, hogy felolvassák egy-egy kép ihletésére született szövegeiket és beszélgessenek a képtár anyagáról. A teljesség nélkül néhány alkotó, aki már megfordult itt „új magyar hangként”: Áfra János, Babiczky Tibor, Csobánka Zsuzsa, Magyari Andrea, Nemes Z. Márió, Németh Gábor, Krusovszky Dénes, Peer Krisztián, Sirokai Mátyás és még sokan mások… Az esten Krusovszky fel is idézte az őt megihlető képet, a II. Lajos halálát Kondor Bélától, amely befejezetlenségével is hozzájárul a kép absztraktságához.

Ha kötetet csinálna, abban is műfaji határokon mozogna – vallotta meg Czinki a terveit firtató kérdésre. A publicisztika, a szépirodalom és a szociofotók „keveréke” lenne a könyv, de „nincs kötethiányom” – tette hozzá. A terepmunka, a keresgélés, a könyvtárazás, a gyűjtés az igazi szenvedélye. Most épp régi fehérvári vendéglátóipari hirdetéseket talált, várhatóan ezek lesznek majd alapanyagai az új tárcáknak.

Szöveg és fotók: Laik Eszter