Helyreállt az érzékek időszámítása. Egész testükkel beszéltek. Tanulták és tanították egymást. Gyújtogattak és csitítottak. Viaskodtak és vigasztaltak. Szemük nyitásában, orrcimpáik rezgésében, ajkuk meg-megránduló vörösében viszontlátták saját félelmüket.

 

 

TURCZI ISTVÁN

MINT KANCSÓT PÁRÁVAL A VÍZ*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tényleg nincs új a nap alatt. „pina fasz együtt basz" A gimnáziumi fiúvécé ajtajának belső oldalán ugyanez az örökbecsű biológiai axióma díszelgett, mint most, a kastélyszálló személyzete részére fenntartott budi piszoárja fölött. Csak azt belevésték a fába, nehogy lemossa a takarítónő, vagy elmossa a feledés.

Azrael belenevetett a tükörbe.

Leírjuk, amit nem merünk kimondani.

Elindult a mosókonyha felé, és eszébe jutott, hogy egyszer az egyik felsős srác, valami kültag egy belvárosi tinibandából, vastag filccel felírt egy rigmust az alagsori budi ajtajára belülről. Azután elterjesztette, hogy versenyt hirdet: aki jobbat tud írni az övénél, az teli tankkal egy hétre megkapja a majdnem új, ezüstmetál chopperét. Egész versírási láz tört ki, soha annyian nem próbálkoztak, mint azokban a napokban. Amikor a dirihelyettes hírét vette, még büszke is volt, hogy nem hiába nevezték el az iskolát egy híres, mártírhalált halt költőről. Az alagsori vécé olyan lett, akár egy irodalmi önképzőkör; a nagyszünetben például tízen-tizenöten tolongtak itt, egy idő után csak sorszám alapján engedtek be bárkit is. Kultuszhellyé vált; a cigizők, a nőgyűlölők és a krónikus önmegvalósítók találkozási pontja. A takarítónő nem mosta le az óránként szaporodó rigmusokat, hanem vihogva, hangosan olvasta fel az opusokat, sőt szólt a férjének, a csatornázási művek lánglelkű diszpécserének, hogy most aztán kiélheti a versírási mániáit, ha a munkaidő végeztével érte megy az iskolába, és meglátogatja az alagsori fiúvécét.

A felsős srác rigmusa így hangzott, Azrael pontosan fel tudta idézni: 
„Az életem nagyon durva, a fél gimi picsa kurva.”

Fel kellett kötnie a nadrágot annak, aki ennél jobbat akart írni.

A memória olyan kütyü, hogy fordított srófra jár; az ember a legtöbb fontos dolgot azonnal elfelejti, miközben lényegtelen, sőt haszontalan és fölösleges, vagy annak látszó adatok, szavak, számok és emlékfoszlányok rögződnek. Miközben Azrael szétválogatta a mosásra szánt ruhaneműket, több, azóta közszájon forgó régi rigmus is felrémlett benne. Segítsünk neki, íme:
„Majd meglátod, ki az úr, jön Józsi, és jól megkúr.”
„Nincs itt semmi lacafaca, Andi csak egy szopósmaca.”
„Élvezhetnél már egy nagyot, megbaszlak én, hogyha hagyod.”
„Én vagyok a Borsos Elek, szopok, nyalok, fenekelek.”
„Erik a hegyről – beveri egyből!”

És beugrott még egy, akkor ez volt a kedvence:
„Elkészült a töri leci, a füzetem csupa geci.”

Azrael még most is somolygott, és a fejét ingatta. 

Leírjuk a szavakat, amelyeket szégyellünk kimondani, gondolta, és begyömöszölte szennyese maradékát a mosóautomatába.

A gép firgett-forgott, köpködött és nyeldekelt. Azrael úgy elmerült a különös látványban, hogy észre sem vette Maxi érkezését.

Jó, hogy látlak, beszélnünk kell.

Még senki nem kapott infarktust tőled, kérdezte Azrael, de a  mosógép ütemes kattogása összefüggéstelen szótagokra szabdalta a kérdését. Amikor felnézett, akkor látta csak, hogy az úszómester és válási olimpikon egyik szeme alatt jókora véraláfutás éktelenkedik.

Te jó ég, rossz oldalról előztél, kérdezte túlkiabálva a mosógép-szörnyet.

Maxi legyintett, és megeresztett egy frontérzékeny vigyort. 

Ugyan, szót sem érdemel. Nekiestem a mentőládának.

Azrael próbálta felidézni, hol is van az a fránya mentőláda, aminek úgy neki lehet esni, hogy az ember bőre felszakad a szeme alatt, és kék-zöld lesz a fél arca, de nem jött rá. A mentőládát utoljára az úszómesteri kabin szekrénye alatt látta, porosan, árván. Meglehet, az egyik fürdővendég kisebb balesetet szenvedett, megvágta magát, ilyesmi, és szükség volt rá, ezért felkerült az asztalra, de akkor is. Valami itt nem stimmel.

Ezt le kell ápolni, mondta, a Muternak jó kenőcsei vannak. Nem maradhat így, még szennyeződés éri, és elmérgesedik. Aztán majd elmondod, mi történt.

Már mondtam. Nekiestem a mentőládának. Kibírtam már fájdalmasabbat is. Engem a fene se esz meg, már ismersz, tudhatnád.

Maxi szájából szokatlanul ernyedten szivárogtak kifelé a szavak.

Más baj is van: Azrael hangsúlya egyszerre volt kérdő és felkiáltó. Maxi azonnal rábólintott.

Rudyt nem találják. Nem találjuk.

Nem értem, mi az, hogy nem találjátok. A bulimon még ott ugrált a Százados vendégei körül.

Éppen ez az. Akkor látták őt utoljára. Chloé szerint hajnalban még ott rodeózott az Armand nevű nyüzüge bájgúnár fölött, spanglit szívott, és a kezében tartott bugyiját szagoltatta a férfiakkal. Chloé azt mondja, ő elvonult kis időre a mosdóba, és mire visszament, ők már nem voltak sehol.

Ki az az ők, az istenért.

A nyüzüge, meg a politikus haverja. Kocsival mentek dacára annak, hogy Chloé szerint piszkosul be voltak állítva. És szívtak is, mind.

Azrael még soha nem látta az úszómestert ennyire bepánikolva. A szeme összeszűkült, arcizmai meg- megrándultak, idegesen rágcsálta a szája szélét. Mintha egy rajzfilmet látna az arc vetítővásznán, Azraelnek most ez jutott róla az eszébe.

Nem lesz semmi baj. Nem lehet semmi baj. Rudy tud magára vigyázni.

Ebben tévedsz. Ha elveszíti a kontrollt, és elszáll, bármilyen hülyeségre képes.

Jelenteni kell a Vezérnek, vagy Sárának.

Már tudnak róla. Külföldön tárgyalnak. Együtt mentek, neked illene tudnod.

Tényleg. Említettek valamit. Mi van, ha ezek is fogták magukat, és Rudyval együtt elutaztak. Pár napos kaland egy eldugott helyen, ahol senki nem ismeri őket, aztán csendben visszatérnek.

Nem tudom. Rosszat sejtek.

Ne vészmadárkodj.

Sok mindent nem tudsz te erről a helyről.

Sára is ezt mondta.

Talán jobb is. Neked biztosan jobb.

Még csak három nap telt el azóta.

Úgy legyen. A lányok mindenesetre nagyon kiborultak. Maya is velük sírt, ami szerintem csecsemőkora óta nem fordult elő vele. És elkeseredésében megtaposott egy egész karton rágógumit. Érzelmi cunami. Aggódom.

Te hol voltál, amikor Rudyék eltűntek, kérdezte látszólag semleges hangon Azrael.

Magánügy, válaszolta Maxi, és úgy nézett rá, mintha az az orra alá fingott volna. Egyébként Zsuzsit döngettem az úszómesteri kabinban. Azé a nő, aki megműveli. Már megtanulhattad volna ennyi idő alatt.

Akkor szerezted a sérülésedet, kérdezett tovább Azrael, akire lassan átragadt az úszómester idegessége. Nem kímélhettétek egymást, annyi szent.

Ha most azt hiszed, jól áll, amikor Sherlock Holmes-t játszol, nagyon tévedsz. Nem én szerveztem meg fondorlatos módon a háttérből az elrablását, vagy mit. És ha éppen tudni akarod, a lány egész éjjel miattad nyavalygott. Hogy rá se baszol, pedig ő hajlandó lett volna bármire.

Kint a hangosbeszélőn bemondták, hogy az úszómester azonnal menjen a szolgálati helyére.

Most húznom kell, fejezte be Maxi, de este ne kóborolj el, a lányoknak szükségük van ránk. Hülye pöcs. Nem értesz te semmit.

Azrael hallotta magát, amint olyasvalamit mond, hogy oké, és hogy reméli, azért minden a legnagyobb rendben lesz. A falnak beszélt; Maxi ugyanolyan hirtelen tűnt el, ahogyan megjelent.

Nem értesz te semmit.

Ilyen mondatok korábban elkerülték a figyelmét, s emiatt most egy kicsit szégyenkezett. Sára, igen, Sára volt az első, akitől megkapta, azután a Muter, de ebben nem volt biztos. És most Maxi, a testnedvek balekja, többek szerint egy igazi pöcs, vagy inkább fasz, még ő is a szemére hányja.

Próbált befelé mosolyogni, régebben mindig sikerült, ha úgy érezte, igazságtalanul bántak vele, de csak vicsorgás lett belőle.

Ugyan mit tudsz te az életről, az apja sokat szajkózott szavai tolakodtak hirtelen elő: szinte belülről szurkálták a gégéjét, annyira, hogy a legszívesebben kiöklendte volna őket, szótagról szótagra, hangról hangra, hogy elég ideje legyen azonosítani a szájából előbuggyanó szavak azóta is keserű mellékízét.

Méghogy ő nem ért semmit. Méghogy ő. Nem ért. Semmit. Zakatolássá erősödött agyában a hang, előbb az apjáé, vagy Maxié, majd egy monoton belső gépi hang, talán a sajátja, talán a mosógépé, mindegy is.

Az ember aligha tud védekezni a saját emlékei ellen.

Grétát sem látta napok óta.

Erősen bízott benne, hogy egyszercsak megjelenik, ott lesz, ránevet, és történik valami, amitől minden megváltozik. Hívni fogja, vagy nem is, egyszerűen betoppan, és megnézi, viseli-e a tőle kapott delfines medált.

Bizonyosságként élte meg a lány jövetelét. 

Bizonyosságként, holott tudta, Gréta nem az a könnyen kiszámítható nő. És a váratlanra való várakozás alaposan kimerítette Azraelt.

Szinte rá kellett magát vennie, hogy bízzon az ösztöneiben, és ne azzal foglalkozzon, amit gondol és érez. Tudta jól, a felizgatott fantáziája viszi a gondolatait az erdőbe. Az örökös szorongása pedig, akár az erdőtűz, feléget mindent maga körül. És ennek most nem eshet áldozatul. Le kell győznie magában két nagy ellenfelét, a mindent elfojtó szorongást és a túlcsorduló képzeletét.

Rosszabb pillanataiban, és ilyenekből volt néhány az elmúlt napokban, azt kívánta, bárcsak Gréta ne is jönne el hozzá, megkímélné őt is, magát is a bizonyosan bekövetkező csalódástól. 

 

Gréta már aznap kora este kopogtatott az ajtaján.

A nyár végi csöndbe öltözött erdő minden illatát maga előtt tolva lépett be hozzá, amikor meglepett nyekkenéssel kitárult az ajtó.

Azt mondta a lány, itt vagyok, és a szabad kezével mutatta, hogy ő az, és tényleg ott van. A másik kezében pezsgő volt, gyöngyöző.

Azrael ádámcsutkája kitartóan föl-alá liftezett.

Nem számítottam rád. Nem ma. Nem rád.

Igazság szerint azt hitte, valamelyik lány az a brancsból, érte jöttek, hogy a Bólogató egyik csöndes zugában megvitassák a történteket. Nem ment ki a fejéből Rudy eltűnése.

Megígértem, hogy meglátogatlak.

Azrael ámulattal állapította meg magában, hogy Gréta szeméhez ez a napszak illik a legjobban, amikor sötétedni kezd. Még sohasem látott ilyen szép nőt, ebben bizonyos volt, sokadszor.

Izgatottsága felett érzett szégyenében, Azrael a szétdobált ruhadarabjaival kezdett foglalatoskodni. Reménytelen vállalkozás, jól tudta, de feladatot kellett adnia a kezeinek és a lábainak. Közben le nem vette szemét a lányról.

Mennyi időt szánsz rám, kérdezte Gréta, és derűs élvezettel figyelte a fiú vergődését.

Ez tőled függ.

Nem vagyok könnyű préda.

Nem is mondtam.

De szeretted volna gondolni.

Miután Azrael kipislogta az izgalmat a szemhéjából, elvette a lánytól a pezsgőt, és bontani kezdte. Ha nem jön Gréta, ma este biztosan ivott volna valami szíverősítőt. A pezsgőnél persze jóval erősebbet.

Igyunk a nagy ijedtségre, mondta kedélyeskedve, és hozott két pezsgőspoharat a beépített konyhai polcról.

Azrael a kisfiús mozdulataiban, a tekintetében is megőrizte a sérülékeny kamaszt, aki védekezik akkor is, ha nem támadják, és bizonytalan akkor is, amikor magabiztosnak kellene lennie vagy látszania.

Egymás szeme és szája körül keringtek.

Megállt a levegő, csak a szél zajongott a terasz felől.

Vártak. Valami egyezményes jelre, a hús hívására. Végső soron mindketten tudták, mit akarnak egymástól.

Azrael egészen közel emelte a pezsgőspoharat a lány arcához. Gréta úgy mosolygott, mintha valamilyen titkot hordozna magában.

Koccintottak.

Azrael azt mondta, boldog, hogy eljött a lány.

Gréta azt mondta, csacsiság. Itt volt az ideje, és kész. Más fiúk esetében már régen eldöntötte volna, agy vagy ágy, ő az első, akinél mindkettő pozitív, és ez veszélyes. És azt is mondta, hogy feltehetne valami zenét. Lassút, monotont, ha van.

Azraelt lenyűgözte a lány szemének telt, nedves csillogása, és arra gondolt, hogyan lehet ennyire szerencsés.

Hanyagul odanyúlt a CD-állványhoz, hogy kivegye a kedvenc lemezét, de az nem volt ott, nem a helyén, és ami ott volt, az beragadt, nem akart kijönni az istennek se, és addig rángatta, míg a műanyag állvány előre nem dőlt, és az összes lemez kiborult belőle. 

Ilyen nincs. Ma káromkodni sincs kedve.

Gréta arra gondolt, hogy talán rosszkor jött. Rosszkor jöttem, kérdezte halkan. Eszébe jutott, hogy Azrael mondta is, hogy mást várt. A hangszíne kissé megváltozott, és ezt a fiú is észrevette.

Ne haragudj. Feszült vagyok. Ez a hercehurca Rudy körül eléggé megviselt.

Hallottam róla. Ne folyj bele, az a tanácsom.

Tétlenül nézzem, hogy egy ember eltűnik közülünk, kérdezte Azrael emeltebb hangon, némileg szemrehányólag.

Gréta lassan, kortyonként itta ki a pezsgőt, majd a dohányzóasztalra tette a poharát.

Én csak a te érdekedben mondtam. Pár dolgot nem tudsz. Rudy nagy hibát követett el. Fel akarta dobni a fiúkat. Állítólag videofelvételt készített, azzal zsarolta őket, ha nem kapta meg a napi adagját. És egyre többet követelt, tudod, hogy van ez, az anyag nem vész el, csak felszívódik.

Mi folyik itt.  

Azrael gyomra összeugrott. Összefolyt minden: Oleg és Gréta titokzatos sétája, mögöttük a testőr; a pincében látott események infernója; a Muter rémült tekintete a mosókonyhában;  Rudy őrült vihorászása a születésnapon; Armand és a politikus feltűnése; Maxi összevert képe; Sára és Valter, a Vigéc és a Százados – az egész rohadt hely, ahol senki nem az, akinek látszik.

Azrael érezte, amint lépésről lépésre egyre mélyebbre tapossa önmagát szorongásai mocsarába.

Maradj ki ebből. Hamarosan vége a nyárnak, te elmész, vár az egyetem, egy másik világ.

Maradj ki, könnyű ezt mondani. Hogyan maradjon ki abból, ami vele is történik. Ha van terve a sorsnak, s ha van ilyen, hogy sors, akkor az is a nagy forgatókönyv része, hogy ő idekerült Kővárra, ide, és nem máshová. Hogyan maradhatna ki a saját életéből.

Pár dolgot tényleg nem tudok, igazad van, hülye vagyok, naiv és zöldfülű. Nem tudom, ki ez a Vezér, aki mindent megtehet ezen az istenverte helyen. Nem tudom, Sára miért tűri ezt, pedig kettőnk közül mindig ő volt a nagy lázadó. Féltem őt, de igazából azt sem tudom, mitől féltem. Nem tudom, ki ez a sok gyanús alak körülötte, és azt sem, hogy mire megy ki a játék. De legfőképpen azt nem tudom, és most ez zavar leginkább, hogy te ki vagy, és mi a szereped ebben a színjátékban. Ne válaszolj, ha nem akarsz.

Gyötrő pillanatokban, amikor az embert a kétségbeesés járja át, könnyen támad az a benyomása, hogy a világ összeesküdött ellene. Különösen percekkel azután, hogy már kezdte a mennyben érezni magát.

Azrael a gyomrában érezte a lány pillantását. Gréta mindaddig rá szegeződő szigorú tekintete most tovasiklott, de továbbra sem engedte el őt a látóteréből, csak mintha visszahúzódott volna, hogy egy távolabbi pontot keressen a pupillák mélyén, ahonnan újra és újra zavartalanul szemügyre veheti.

Ne gondold, hogy csak te szenvedsz egyedül. Mert szenvedni nagyon tudsz, azt látom. Talán még élvezed is. Nem véletlenül kérdeztem, hogy mennyi időt szánsz rám. De most rövid leszek, és a poharam is üres.

Gréta beszéd közben kissé előrehajolt, és jobb kezét finoman a halántékára tette. A figyelem elektromossággal töltötte meg lassú mozdulatait. Leomló, fekete haja sátrat vont az elmosódó, védtelen tekintet köré. Kilépett a cipőjéből, meztelen lábfejét felhúzta maga alá; éppen ettől lett súlya a szépségének.

Az anyám három éve halt meg tüdőrákban. Láncdohányos volt. Amikor áttelepültünk ide, megfogadta, hogy leteszi a cigit, de nem sikerült. Apám a temetés után egy hajókofferbe dobálta a holmijait, és meg sem állt a meleg tengerekig. Gépész egy hajón, évente egyszer hazalátogat, és ajándékot hoz nekünk. Rossz a lelkiismerete. A nekünk az én és Herminka, akit te Muterként ismersz. Ha Herminkának szólítod, kiveri a fogad, úgyhogy ne tedd. Hat évvel idősebb anyunál, és mindenben az ellenkezője. Csúnya, kövér, és hatalmas szíve van. Amit egyszer kimond, ahhoz tartja is magát. Amúgy nem voltak túl jó viszonyban, anyu elszerette az egyetlen udvarlóját, de ez már régen volt, és a történetek úgy kanyarognak, akár a füst. Ő akkor már itt melózott. Idehozott engem kisegítőnek a konyhára, de senkinek nem mondta, hogy rokonok vagyunk. Csak a Vezér tudta. Az emberek annyifélét beszélnek, nem akarták, hogy kikezdjenek miatta. Azt mondta, hálót akar adni, nem halat, hogy mielőbb a saját lábamra tudjak állni, aztán küzdjem ki magamnak a részemet. Nem volt könnyű, elhiheted. Főleg a férfiak miatt. Rámszálltak, mint a legyek. A konyháról a spa részlegre kerültem, onnan a recepcióra, végül a játékteremben kötöttem ki. Az apám játékszenvedélyéből ragadt rám valami. Black jackben verhetetlen vagyok, jobb, ha nem próbálod ki. Szóval elég jól ismerem itt a viszonyokat. Ezek nem viccelnek. Ha rájönnek, hogy szimatolsz utánuk, vagy többet tudsz a kelleténél, jobb, ha életbiztosítást kötsz. És hiába hiszed, hogy a nővéred majd kihúz a csávából, nem fog kihúzni. Ő is csak egy báb, úgy táncol, ahogy a Vezér fütyül. Ha pár éve a jobb élet reményében magára hagyott, most sem fog segíteni rajtad, ha arra kerülne a sor. Okos nő, ismeri a határait. És jobb, ha tőlem tudod: a Vezért is csicskáztatják, csak lentről nem látszik. De ne gyártsunk összeesküvés-elméleteket. A pénz hatalma ott működik, ahol a hatalom pénze engedi. Ilyen egyszerű ez.

A fiú olyan képet vágott, hogy Gréta elnevette magát. 

A fiú azt mondta, nem nagyon tud elképzelni egy olyan világot, amelyben így zajlanak a dolgok.

Gréta megadóan legyintett, reménytelen eset, de a keze félúton megállt a levegőben. Előzménybe vesző mozdulata nem volt befejezhető.

Hallgass rám, és vedd komolyan, amit mondok. Kérlek. Menj el innen, amíg lehet. Amíg engednek. Ezek meg fognak alázni.

Azrael kérdezte volna, miért gondolja ezt, és hogy nem volna-e kedve vele tartani, de nem volt hozzá mersze. Úgy érezte, semmi sincs a helyén, és nem is akar a helyére kerülni. Odabújt a lányhoz, és a hajába lélegzett.

Milyen elveszett vagy, ebben van az erőd, mondta Gréta, és töltött magának a pezsgőből.

Grétának éreznie kell, milyen feszült és felindult a teste, ezért kissé hátrébb húzódott volna, épp csak egy érintésnyit, hogy a lány ne érezze túl direktnek a szándékot, de Gréta a szabad kezével satuba fogta a nyakát. Ezt nem lehetett félreérteni. 

Azrael már nem szégyenkezett a birtoklási vágya miatt. Akarta a lányt, mint a fényt, mint a meleget, vagy mint a kővári erdő fáinak suhogó csöndjét, de hogyan lehet egy másik embert akarni. A másik embert, aki ott van vele, hallja a szívdobogását, és résnyire nyitott ajka úgy piroslik, mint a málna.

Testének kihívó realitása fogva tartotta, felkavarta, megbénította.

Meg sem próbálta megfejteni, hogy feketén szikrázó hajával miféle titkos jeleket firkált most Gréta a levegőbe.

Megcsókolták egymást. Még feszes szájjal, sürgetően.

Most először csókolóztak. 

Most először itták ki egymásból, ami bennmaradt.

Minden a kezdet, gondolta Azrael, minden azon múlik, a többi már csak káprázat. Ott dől el, milyen lesz egy szó végső alakja, milyen jelentések dörgölőznek a félbehagyott vagy útközben gellert kapott gesztusokhoz, és hogy az első szándék felragyog-e vagy elhullik, mint az éhes állat.

Aztán már nem gondolt semmit. Összetorlódott szavai felfüggesztették jelentésüket. Az ujjbegyén érezte a lány finom reszketését.

A csók után mindketten maguknak mosolyogtak, a két mosoly így óhatatlanul összeért.

Gréta engedett a szorításán, kibontakozott a fiú öleléséből, és megindult az üveges teraszajtó irányába. 

Az ellenfény jó koreográfus.

Lassan lépdelt, lábujjhegyen. Szándékosan kiszolgáltatta Azraelnek a lépteit. Közben oldalra nyújtott, hosszú kezével, mintha repülni akarna, hullámzó mozdulatokat tett, mialatt azt mormolta félhangosan, hogy „fehér, haldokló koldusok, Azrael szárnya megsuhog, s nyomába, mint a tinta, foly ezer puha, meleg bagoly”, és alig észrevehetően kibújt a szoknyájából.

Amikor megfordult, már nem volt rajta az égvilágon semmi.

Úgy nyitotta ki magát, mint egy kagylót.

Nedves, gyönyörű fogai győzedelmesen villantak Azraelre.

Micsoda hatásvad.

Ahogy megindult felé puhán, vajvonalakkal Gréta macskaszerű teste, a fiút instant forróság öntötte el. Vágyvihar söpört rajta végig a feje búbjától a nagylábujjáig, de legfőképpen az ágyékában. Nem volt rajta mit szépíteni, egy szempillantás alatt kétségbeejtően szűk lett a nadrág.

Gréta, kiaknázva lassúsága előnyeit, még lassabban közeledett. Csak szenvedjen meg ő is az élvezetért.

Még nem mondtad, mennyi időt szánsz rám, ennyit mondott. Felszegte a fejét, a szeme parázsként izzott a szürkületben.

Azrael hiába kereste volna a megfelelő jelzőket, nem talált szavakat. Be kellett látnia, hogy a szépség a túlzások birodalma, és Gréta szépségéhez csak a felsőfok illeszthető.

Azt szeretném, ha megállna az idő, amíg velem vagy, vágta rá, de szinte azonnal érezte, hogy lelkesedésében túllőtt a célon: a válasza kicsit szappanoperásra sikeredett. Te magad vagy az idő, próbálta korrigálni, rendelkezz velem.

Így már jobb, don Azraello, nevetett a lány, majd csinált egy pukedlit, és az ágyra vetette magát. Ma este az öné leszek, és nem kell hozzá megkérnie a kezem.  

Olyan vagy, mint egy csillagtérkép, mondta Azrael, de nem hallotta a saját szavait a szíve fékezhetetlen kalapálásától. Becsukta a szemét, és a lány illata után indult.

Az egyik fantáziál, a másik csinálja, replikázott a lány, és úgy nevetett, nehogy Azrael azt hihesse, az ő rovására nevet. Mintha tényleg ilyesmiken múlna valami.

Azrael egyszerre volt dühös magára a túlzásra való hajlama miatt, és büszke, hogy mégis itt van, vele van ez a lány, ez a szikrázóan okos és érzékeny, egyszerre angyali és ördögi teremtés, aki miközben leplezetlen érdeklődéssel figyeli őt, amint kibújik a nadrágjából, és elhagyja a boxeralsót, nem is sejti, mekkora ajándék ő neki.

Vajon Gréta milyennek látja őt így egyszál semmiben, a fájdalomig megkeményedett taggal, a győztes szorongás prenukleáris állapotában. A kérdés azonban ott maradt közöttük a levegőben, mert Gréta már a rákészülésnél megállította őt.

Egy szót se többet, mondta a szája sarka.

A lány kezdeményezett.

Mutatóujjával lassan elkezdte simogatni Azrael tenyerét, majd az ujjain siklott végig. Körberajzolta a levegőben a körmeit, megállt az ujjperceknél, továbbszaladt az ereken. Egyenként végigsimította minden ujját, kívülről befelé, aztán a csuklója belső felére csúszott a keze.

A fiú lehunyt szemmel feküdt; légzése akár egy közeledő tengeralattjáró hangja.

Érezte, hogy Gréta lágyan végigcsókolja behunyt szemét, aztán a nyakán simított végig nedves ajkával, és egyre lejjebb ereszkedett.

Homályban másként múlik az idő.

Nekilassulnak a percek, a leszálló sötét szitáló ködként ereszkedik minden megtett és félbehagyott mozdulatra. Mire a szem, e két homokóra, hozzászokik a meleg színekkel bélelt, puha és tágas félhomályhoz, már le is pergett egy láthatatlan egységnyi idő.

Igazi műalkotás, suttogta Gréta elismerően, miután már jó ideje behatóan szemlélte vizsgálata tárgyát.

Egészen közel húzódott hozzá, nem kellett sokat fészkelődnie, kézre állt. Megfogta a végét, kissé visszahúzta, mint egy rugót, majd elengedte: a torony kilengett, beleremegett, végül visszaállt az eredeti pozícióba. Kiállta a dilatációs próbát.

Gréta ujja ekkor lentről, a tövétől, felfelé, egészen a makkig, végigszaladt a kidudorodó vénán. Most megy felfelé a lift, mondta, és még berregett is hozzá, de erre Azrael utólag nem mert volna megesküdni. Itt most megáll, páran kiszállnak, de van, aki a csúcsra jár. Kérem, vigyázzanak, csukódik az ajtó. Magában nevetgélt.

A nők szadizmusa nem új keletű. És lehet rá számítani, akár a naplementére. Ösztönileg tudják, hogyan lehet egy férfiben szóra bírni az állatot. Azrael még tartotta magát.

Gréta az állát a fiú köldöke alatti párnás részre helyezte, és onnan figyelt tovább, mint pók a hálójában. Majd a nyelvével és az ajkával módszeresen visszafeszítette a duzzadt előbőrt, és mintha egy körülmetélési szertartást végezne, a fogával óvatosan körbeharapdálta a makkját.

Azrael ekkor összerándult.

A gyönyör és a fájdalom ikertestvérek, ugyanúgy fejezik ki magukat, önkéntelenül.

Hogy szítaná tovább a bőr alatt megérintett tüzet, Gréta, mint egy karcsú híd, fölemelkedett. A szája szép lassan, szolgálatra készen kinyílt, és centiméterenként bekebelezte a torony felső harmadát.

Odakint az erősödő szél lesodort valamit a terasz kerek műanyag asztaláról, de Azrael nem hallotta meg. Semmit nem hallott. Az egészből számára kihullottak a részletek.

Amikor felkiáltott, és rávetette magát a lányra, a hangjában egyszerre volt jelen a szenvedély és a türelmetlenség. Minden korábbi tervét száműzte a tudatalattijába; már nem akart hűvösnek és tapasztaltnak látszani, nem akart fölényben lenni, alfahímkedni, többet mutatni, mint ami van.

Grétát akarta. Zsigerből, tébolyultan, saját védtelensége mélyére letaszítva.

Gréta, ha akart volna sem tud ellenállni, olyan erővel és lendülettel emelte fel, majd egy másik pózban dobta őt Azrael vissza az ágyra. Az opálosan fénylő, izmos női test engedelmesen csusszant alá, és a következőnek megélt percben már egy testként funkcionáltak.

Gréta combjának ollójába szorulva Azrael eszelős tempót diktált. Mintha egy vudubabát szurkálna, hogy múljon el a rontás és a lelkét emésztő kétségbeesés, szinte szétlyuggatta a lányt.

Ez Grétának először fájt. De olyan erős és felkavaró volt a fiú brutális birtoklási vágya láttán érzett izgalma, hogy még meglepődni is elfelejtett, és szinte azonnal nedves lett.

Felvette a ritmust, sőt a kar és a comb lovagláskor megtanult, összehangolt szorít-enged mozdulatsorával rövidesen már ő irányított. 

Üzekedésük így alig észrevehetően szeretkezéssé változott.

Már kaptak levegőt is; megint látták egymás szemét és arcát, s már nemcsak a vér szaggatott pulzálását hallották meg. Azrael már ismét érezte a lány puhán fénylő barna bőréből, mezítelen nyakából és szétomló hajából felé áradó illatot. Grétában is tudatosult, hogy az a formás, kemény, csupasz és izzadó bőrfelület, amelyre hosszú percek óta piócaszerűen tapasztja a kezét, az a fiú feneke.

Helyreállt az érzékek időszámítása.

Egész testükkel beszéltek. Tanulták és tanították egymást. Gyújtogattak és csitítottak. Viaskodtak és vigasztaltak. Szemük nyitásában, orrcimpáik rezgésében, ajkuk meg-megránduló vörösében viszontlátták saját félelmüket.

S miután hirtelen széles csend lett, mintha egy csillag fennakadt volna a nappali égbolton, s most azon tűnődik, lehulljon-e, szinte egyszerre robbantak.

Azrael úgy érezte, testrészei a detonációtól kiszakadnak a helyükből, vagy legalábbis egyre távolodnak tőle, és a hangja egy kútból tör elő.

Gréta öklendezve élvezett. Arcának szétszabdalt és feldúlt vonásain átütött az ijedt kislány, aki végül megkapta, amit akart.

Egymás bőrének melegében feküdtek még jó ideig. Mint kancsót párával a víz, a szobát betöltötte a forró, csatakos csend.

Nagyon szép vagy.

Mondd még egyszer.

Annál is szebb.

Most rá lehetne gyújtani. Kár, hogy nem dohányzol. Egy hónapja én sem. 

Kár.

Mondj valamit.

Mit mondjak.

Mondj egy viccet.

Nem tudok.

Mostantól eggyel több rajongód van.

Gréta épp az ágyon ugrálva rajongott, amikor megszólalt Azrael telefonja. 

Maxi kereste, a Bólogatóban várják, átugorhatna. Most nem lehet, mondta Azrael, és görcsös táncba kezdtek az arcizmai. Nem ér rá, vendége van, nem érdekes, hogy ki, talán majd később odalép. Persze, igen. Hát hogyne. Bocs, de most tényleg.

Gréta nem kérdezett. Turkált kicsit a neszesszerében. Végül megtalálta, amit keresett, a szőlőzsírt. Kis terpeszben feltérdelt az ágyon, úgy húzta végig az ajkán. Nem volt rajta semmi, miért is lett volna. A hátát kiegyenesítette, ettől a melle, a gravitációval dacolva felfelé domborult, sötét bimbói lándzsaként meredtek az ég felé, hátratolt feneke ugyanakkor panorámaszerűen kinyílt.

Látványa a lehetőségek egész láncát indította el Azrael receptoraiban.

Megitták a maradék pezsgőt.

Azután még egyszer kiitták egymásból, ami bónuszként bennmaradt.

Azrael az első szexuális élményéről mesélt, Gréta kérdésére.

Még nem volt tizenöt éves, a Nagyinál töltötték a nyarat. Az egész kis ház teli volt fehér ruhadarabokkal, selyemmel, tafttal, csipkével, különféle szabásmintákkal, spulnikkal és színes tűpárnákkal. A nagyapja nem is bírta a gyűrődést, hajnaltól napestig a Cseke-tavon horgászott, csak hogy ne kelljen hallgatnia a sok csacsogást, a fehérnép folyton változó kívánalmaival. Valami távoli felvidéki rokon nagyobbik lányát készültek férjhez adni; kézenfekvő volt a választás, Ilonka néninél a környéken senki nem dolgozott szebben és olcsóbban. Naphosszat náluk lebzseltek; a konyhai varrógép, és a konyhából nyíló, ruhapróbákra rendszeresített kisebbik szoba közti területet ajánlatos volt elkerülni. Azrael azonban kedvtelve nézte ezt a házi színházat. Beült a sarokba a kissámlira, ahonnan fél szemmel a televíziót is láthatta, úgy szórakoztatta magát. Az ara húga, egy tizennyolc éves, vörösesszőke süldőlány szintén gyakori vendég volt náluk. Amikor a menyasszony nem tudott eljönni, ő volt a próbababa, rajta végezték el a szükséges igazításokat. Ott vetkőzött, öltözött a fiú szeme láttára alkalmanként többször is. Egyszer, amikor kiderült, hogy kevés lesz a csipke, az egész kompánia bement kocsival a városba. A biztonság kedvéért a Nagyit is magukkal vitték, csak a leányzót hagyták ott félig feltűzött ruhadarabokban, felgombostűzve, mint egy ritka pillangó. Amikor eltávolodott a motorzaj, ő gondolt egyet, kibújt a rongyokból, megbirizgálta a meglepett Azrael fütyijét, majd látván, hogy még fuvolázni sem kell, duzzad az magától is, félrehúzta a bugyingóját, és beleült annak rendje és módja szerint. A hazaérkező felnőttek csak két kipirult gyereket találtak egymástól tisztes távolságban, és eszük ágában sem volt utánajárni, hogy került a szemétkosárba az a ragacsos selyemdarabka.

Szép, Gréta megeresztett egy fanyar mosolyt, és magára tekerte a fürdőlepedőt.

A fanyar mosoly úgy jön létre, hogy az összeszorított száj középső harmada felemelkedik, s az orr és száj közti redő befelé mélyül, ami az ötös számú sugárizom segítségével történik. Egyidejűleg a hatos számú sugárizom működése folytán a szájszögletek lesüllyednek, és az alsó ajak a kettes számú körizom közreműködésével előretolódik.

Szép, ismételte a lány, elég korán kezdte a fiatalúr.

Bezzeg az ő apja a határig kergette volna, ha csak a gyanúja is felmerül hasonló turpisságnak.

Kedve támadt megérinteni Azrael kissé borostás arcát, végighúzni ujjait a bőrén, akár egy olyan pohár peremén, amely finom itallal van teli. Még többet szeretett volna tudni róla. Védtelenül és elevenen érzékelte a saját létezését a másik tekintetében és reakcióiban.

Azrael, mintha megérezte volna, a lány mire gondol, a szüleiről kezdett mesélni.

Fel sem merülhetett, hogy bizonyos történeteket bárkinek elbeszél, most mégis. Megeredt a nyelve, de nem a pezsgőtől.

Felidézte húsz éve legnagyobb megaláztatását. Egy kora tavaszi délutánt; moziba ment éppen, valami réges régi filmet vetítettek, amire a Nagyi azt mondta, nézze meg, több lesz tőle, és sokat fog nevetni, amikor meglátta az apját, karonfogva sétált egy nővel, akit ő még sohasem látott, majd hirtelen átmentek az utca másik oldalára, talán azt hitték, ő még nem vette észre őket, és így megúszhatják a kínos szembetalálkozást. Annyira fájt, hogy beleremegett a gyomra, hányingere volt, nyirkos lett a tarkója, mintha éles pengét szorítottak volna hozzá. Most is összeszűkült a szeme, és alig volt képes rendesen végigmondani, mi történt vele akkor, amiért a mozi helyett egy félreeső, hideg padot választott menedékül a közeli parkban.

Ha egyszer majd mer leereszkedni a másik ember sötétségébe, megérti azt is, mi és miért változott meg azon a délutánon végérvényesen.

A közelben nagy robajjal eldördült az ég. Mintha egy hatalmas, álmában megzavart sárkány bődült volna fel a hegy barlangjából.

Az egyetlen fürdőlepedőben ketten nézték a teraszról a készülő vihart. Sürgősségi pótlék gyanánt csók is csattant.

Az égzengés után a villámok következtek: láncfűrészként szelték darabokra az égboltot. Cikcakkjaik éles kontúrokat rajzoltak a kastélyszálló épületei köré.

A fák zúgolódtak.

Eleredt az eső. Azután szakadni kezdett.

Azrael kinyújtotta a nyelvét, és a hegyével megérintette az alácsorgó vizet, mintha meg akarna győződni arról, hogy valóságos-e.

Gréta taszított rajta egyet; a fiú máris a szakadó esőben, egy pocsolya közepén találta magát. Pucér feneke a villámlásban messzire világított. Nem mozdult.

Gyere már, ne hülyéskedj, meg fogsz fázni, beléd csap a villám. 

Azrael kettőt szökkenve a mélyen felázott fűben termett, széttárta a karját, és nyitott szájjal forgásba lendült.

Forgott, forgott, majd elszédült, és abbahagyta.

Gyere te, gyáva nyúl, gyere, ha mersz, kiáltotta, és hangtalanul nevetett.

A lány nem mozdult, csak nézte őt, és a fejét ingatta.

 

 

*A Minden kezdet című regény XI. fejezete