A hónap költője – Tőzsér Árpád: Haláltánc valahol Mitteleurópában

Füleltem befelé, s csak ezt hallottam:
azonos anyag sátán s angyal.
Szolgálsz? Angyal vagy! Lázadsz? Sátán! 
S te közben egyre ugyanaz maradsz a hitben:
az ember csak kényszerítve ember,
s nézőpont kérdése, ki az Isten.

TŐZSÉR ÁRPÁD

HALÁLTÁNC

VALAHOL MITTELEURÓPÁBAN

avagy Fogadó az Utolsó Szóhoz*

A szín Hieronymus Bosch poklának és Joyce Dublinjának a kevercse, s egy üres tojáshéj formájú fogadó, az Utolsó Szóhoz címezve. A tojáshéj pereméhez támasztott létrán csuklyás, mezítelen alak, Diktátor I igyekszik fölfelé. Hitlert formázza, vállán botra akasztott söröskancsó. Fenekén egyetlen toll meredezik, s így alakja kopasztott kappanra is emlékeztet. A tojáshéj-fogadó mellvédjén Leopold Bloom, a fogadós könyököl. A fogadó alatt sötétlő Akheron vizében a pokolra szántak kallóznak, bucskáznak, vízisíznek a túlsó part felé. A folyó innenső oldalát egy fából készült hazugságdetektor uralja, mellette ítélőszékre emlékeztető árnyékszék, rajta bagolyfejű szörny ül, éppen elnyeli a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat vagonba rakó és kitelepítő bizottság szlovák elnökét. A detektor tövében egy turbános szfinx vezetésével rögtönítélő bíróság ülésezik, most éppen Bagzó Boylan ügyét tárgyalják. A szfinx azt magyarázza a hallgatóságának, hogy már Visinszkij megmondta: a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. Mellette a tizenhét éves, megbecstelenített Milly  Bagzót átkozza. Hatalmas mandolin alatt Bagzó Boylan fekszik, csak a meztelen fenekét látjuk, rajta írás, Edvard Beneš 1945. augusztus 2-án kelt 33. számú alkotmánydekrétumának a szövege.  A szerkezet tetejéről az Ulyssesből ismert, s ott Polgártársként emlegetett ír nacionalista politikus készül fejest ugrani a vízbe. Felgörbített hátán tojást egyensúlyoz. A Fogadós nagyot sercint az innenső parton tolongó, trombitáló, doboló, furulyába fingó született vádlók, s a szónokló, denunciáló, szemérmetlen önkritikákat és apológiákat bőgő elítéltek közé. Egy másik diktátor (Ioszeb Dzsugasvili, mi Diktátor II-nek fogjuk nevezni), mielőtt felmászna a fogadóba, egy kifeszített kötél segítségével még gyorsan működésbe akar hozni két hatalmas lehallgató-fülből és egy guillotine-késből álló szakállas ágyút. A Fogadós újból sercint, s mintegy a sercintésre, megbillen a tojás a Polgártárs hátán. Az addig a földet bámuló meztelen alak odakap a tojáshoz, feje napraforgóként oldalra billen, az így felénk forduló arcban – div se, světě!¹ – Edvard Beneš, az egykori csehszlovák elnök ábrázatát véljük felfedezni. Legyen hát a neve történetünkben Elnök polgártárs.

(Miután a Pokol előszobájaként funkcionáló Fogadóban a Diktátor I, a Diktátor II, a diktátorok között gyámot kereső Elnök Polgártárs és a Fogadós bemutatkoztak (ez utóbbi elmondta, hogy ő afféle „utolsó szavakat” gyűjt a pokolra ítéltektől), a nézők figyelme Millyre és Bagzó Boylanra terelődik. )

Milly    
(a Szfinx fülébe, sikoltozva)
Vádolom Bagzó Boylant, aki a magyar
kitelepítések idején falumban teljhatalmú
komisszár volt (a nyakában lógó géppisztoly 
miatt mi csak „Gitárnak” hívtuk). Egyszer 
berendelt az irodájába, takarítani, s közben 
arról szónokolt, hogy Beneš elnök rendeletei 
szerint nekem mint magyar háborús bűnösnek 
kötelességem őt, a győztes csehszlovák állam 
képviselőjét mindenben, érted?: mindenben! 
kiszolgálni. Aztán az ágyába akart parancsolni, 
de mikor nem engedelmeskedtem, egyik karomat 
hátra csavarta, s kezem a nyitott sliccébe húzta. 
Tizenhét éves voltam és szűz: elhánytam magam, 
erre elengedett, de utánam szólt, akkor már a 
pisztolyával hadonászva, hogy úgyis lefektet. 
Másnap apám és a családunk minden tagjának
a neve ott volt a Csehországba deportálandók 
között, a hirdető táblán. Aztán elvitték – Gitárt. 
Civil rendőrök jöttek érte, s bilincsbe verve 
betuszkolták egy fekete autóba. A helyi fináncok 
jelentették fel: elkártyázta a fizetésüket. Apám 
úgy döntött: megyünk Magyarországra. Addig 
szökünk el, amíg a komisszár nincs a faluban. –

Turbános szfinx
Gitár elől menekültetek vagy a deportálás elől?

Milly
Is-is! A csehországi teherautók akkor már 
naponta zúgtak: szuronyos katonák állták körül a 
kijelölt házakat, se ki, se be, csak fel, az autóra.
Az unokanővéremnek egy nappal korábban 
volt az esküvője: vitték őket is, a koszorúja, 
fátyla nálunk maradt, nem fért bele az 
engedélyezett ötvenkilós csomagba. Másnap 
valami csehszlovák ünnep volt, a fináncok
bált rendeztek, apám akkor éjszakára tervezte 
szökésünket: őrizetlen lesz a határ, mondta.
De hát az ember tervez…! Minket, lányokat,
a fináncok berendeltek a bálba, hogy legyen
kivel táncolniuk. Nem baj, mondta apám,
éjfélkor eljössz, mi addig összepakolunk.
S megintcsak ember tervez...! Táncoltam, 
csaknem sírva, amikor kivágódott a kocsma 
ajtaja, s ott állt benne a komisszár, Gitár,                  
oldalán börtönőrével. Nem tudni, hogyan
intézte el, elég annyi, hintón jött hozzám
a sátánfajzat, mert flancolni tudott a bitang. 
Ma éjjel csak velem táncolhatsz, mondta. 
Táncoltam, rettegve, szemem a faliórán.

Turbános szfinx
Sírva élvezted a tácot, akár Heine angolja az ölelést.

Milly
Semmit sem élveztem, nagyon féltem, öt perccel
éjfél előtt elszöktem. Futottam lélekszakadva, 
csattogott csizmám a fagyon, a házunk előtt már 
ott állt a megrakott ökrösszekér, vártak rám apámék. 
Pár perc sem telhetett el, nyílt az ajtó, jött a komiszár: 
Hol van Millym? – Hagyjon békét a lánynak, 
mondja apám, mi már megyünk Magyarországra. 
– Maguk mehetnek, de Milly marad, ő már 
hozzám tartozik! – S erre megint nyílik az ajtó, 
lihegve jön a börtönőr, kezében pisztoly: Hol van 
a komisszár? Megszökött tőlem s ide futott be! – 
Én a kamrában, apám a belső szobában éppen 
odaígér Gitárnak, azzal a feltétellel, hogy most  
szépen elmegy. – Végül a hintó elzörgött, s elindult
a mi szekerünk is: a másik irányba. – A magyar 
határon, Kisrétpusztánál raktak le bennünket, bele 
a méteres hóba, a vekkerünk bederesedett s megállt, 
belefagyott az idő, nem tudtuk, hány óra. Virradt, 
amikor a legközelebbi magyar faluból értünk jött 
egy másik ökrös szekér. Délelőtt 11 volt, mikor 
fedél alá kerültünk. Belázasodtam, tüdőgyulladásom 
hoszú hetekig tartott, sokáig vacogtam élet-halál közt. –

Turbános szfinx
Milyen büntetést javasolsz a vádlottnak? Halljam!

Milly
Vádolom Bagzó Boylant máig beteg tüdőmért! 
Vádolom nemi erőszakért! – Fiatalságom megrontója,
hét pokol égesse lelkét! – S vádolom elnökét is, 
aki átkozott törvényeivel, mivel ő maga nyíltan 
küzdeni gyáva, lovat adott a sátán alá. Találkozzon 
komisszárjával itt, e bagolyfejű szörny zúzájában, 
s fulladjanak meg együtt a szék alatt bugyogó szarban.

Elnök polgártárs
(a tojás leesik a hátáról; ingerülten, Milly felé:)
Csitt, nő! Bünhődjünk máris, mikor még el sem ítéltettünk?
Polgár ostora, bűn méze, bő szavak üres pataka, könyörögj érettünk!
A vaksorsban fő az alkalom, a csel s a dollár, a nő csak – bani.
A disztingváló politikus fül a részeket nem szokta meghallani.

A Diktátor I és Diktátor II felér a fogadóba, letelepszenek egy asztalhoz, Diktátor I az asztal egyik végén ül, Diktátor II a másik végén. Az Elnök polgártárs egy másik asztalnál, tisztes távolban foglal helyet. A Fogadós a söntésnél méri a sört, a helyiség mélyéből fogatlan prostituáltak vihognak a vendégekre.

Diktátor I.
Ó, Nagy Wotan a germán egekben,
patkányok közé vetettél engem!
Ki ez a förtelmes bajúszos féreg?
S amott…? Hánynom kell: zsidóbűzt érzek.

Diktátor II.
Nono, Herr Hitler, hátrább az agarakkal!
Elfelejtette a Vörös Markot?
Ez itt köröttünk már nem Harkov,
inkább Sztálingrád, s nem Wagner-kardal
zúg, hanem Sztálin-orgona.

Diktátor I.
Nem félemlítesz meg soha!
Nem te győztél, nem a vörös rakéta-ezrek:
 a német faj bizonyult életre képtelennek.
A természet tudja, hogy neki mi jó.
Tél marsal győzött: az evolúció.

A Fogadós
Söreik, urak! Továris Kintó, 
az önébe vodkát töltöttem. Itt van!

Diktátor II.
Jé, mennyit tud ez a kocsma-tetű!,
emlékszik suhanc-nevemre is! 
Vigyázz, barátom, én ma már ittam, 
s a kezem ilyenkor hatlövetű.

A Fogadós (félre)
Milyen jó, hogy kacska kezed már 
csak emlékezete a kéznek! –
A hatalmadnál nagyobb hatalom
téged is csak kivégzett!
(A Diktátor II-höz)
Kintó-Gazember elvtárs, pazsálszta, 
kérem, s meg is követem alássan
(a Diktátor I-re mutat):
miután az urat így megregulázta,
utolsó szavát halljam,
s ne csak a sötét lelkét lássam!

Diktátor II.
Igen, a kintó grúzul gazember! –
Valamikor, a földtani permben,
úgy döntöttem, hogy gazember leszek, 
de nem voltam hülye, hogy tervem
más szájak dobjára verjem.
Az ember arra született, hogy
csaljon. S becsapják, hogyha
hagyja magát, a nyelv maga csalás,
erőszakon a spongya.
Sokáig hallgattam bölcs papokra:
légy jóban a belső hanggal!
Füleltem befelé, s csak ezt hallottam:
azonos anyag sátán s angyal.
Szolgálsz? Angyal vagy! Lázadsz? Sátán! 
S te közben egyre ugyanaz maradsz a hitben:
az ember csak kényszerítve ember,
s nézőpont kérdése, ki az Isten.

A Fogadós
Most pedig, uraim, halgassuk meg a
harmadik vendégünket is! Ecce!

Elnök polgártárs
Nem szívesen szólok fölösen,
a nyelv néha erős vár, s néha kelepce.
A németektől megszabadultunk,
de a magyar még, akár az atka…! 
Szennyezi nagy szláv tengereinket,
mint a kiömlött nafta. 
Söpredék nép, amely csak útban
van mindenkinek, s még nyelve
sincsen, s ha van, az csak úgy van
a szláv nyelvekből összefércelve.
Szava nem csillaga égnek, mennynek,
nem köve, fája a természetnek –
megmondta maga Berthelot² is ma, 
hogy ez a szörnyszülött nyelv n’existe pas,
s aki haszálja, az eretnek.
De micsoda kín és micsoda pofon:
a nyelv és nép marad, én meg távozom.

Diktátor I.
Szlovákok, morvák, Libuša, Tátra – 
Tschechoslowak mind, értsed: Böhmischen...
Hamis eposzokra, fiktív statisztikákra
hogyan épülhet nemzet!?
Az Elnök polgártárs nem szól fölösen,
intrikál hát. És Husz óta ez megy...

A Fogadós
Az exposéknak, Messieurs, vége!
A Francia Forradalom áldozatai
a vérpad előtt végszavakat 
fogalmaztak, halljuk a mai
derniers mots-kat, hogyan lép be
a pokol kapuján egy legújabb kori 
Carrier³ avagy – Marat.

Diktátor I.
Vedd komolyan az elvet:
gyűlöld halálig, ki Téged gyűlöl,
s a pogány Übermenschen kívül
ne legyen más Istened!

Diktátor II.
Döntsön az erőszak! Nyelved
majd takarja döntésedet.

Elnök polgártárs
Addig kell mondogatni, hogy valami igaz, 
amíg valóban igaz nem lesz,
a szamár, az szamár, a történelem szamara is az:
ha akarom, nem vemhes,
ha akarom, vemhes.

A Fogadós
Nagy tanulsága történetünknek:
Elnök polgártárs, közelebb ülhet,
ön a trinitás harmadik telj-jogú tagja,
e két úr közül bármelyik lehet az apja.

A szerző
(kilép a Bosch-képből, a színpad szélére áll)
Megjártam hát Bosch poklát és Dublint, kénes 
purgatóriumát Patricknak (a kótya Tar Lőrinc is
járt ott egykor, régen), s most ama Kisrétpuszta 
romjain állok, amely emezekhez méltó bús hely.
Helyt és helyzeteket⁴ ídéz meg a versem: a poklok 
nyílt feredőit, ahol test s lélek együtt meztelenül le. –
Negyvenhét tele volt: a magyar határig, e tölgyig
hozták kajla ökrei szomszédunknak a holmink,
itt raktak bennünket a hóra, a semmi határán, 
s vártunk új szekerekre a ködlő „túl oldalról”.
Régi postakocsikban a dermedt útas a „váltást”:
vártuk fázva a megváltást, a talányos máslét
gyorskocsiját földpoklunk hóbugyorában.
Rímelt hóra a „hóha!”, mikor – bár jócskán
késve, de – megjött mása a volt fogatunknak
túlról. „Vérzik a csánkja a hajszásomnak”, 
mondta a gazda, csodáltam: nyelvünkön szól,
bár egy más országból hozta a „váltást”. 
Gyermek voltam, nem tudhattam, a vészkor
nyelvén szólunk, s végszavakat mondunk mind, 
s mélyhűtői a télnek tán teteminkre várnak.

Most nyár van, de a tölgy, amelynek az alja 
egykor nékünk végtelen éj volt – még áll, 
s áll a gémeskút is, a kávájára ma bodza 
vére csöpög, pipacsok hege lángol a fűben.  
Aszfodélosz a tölgy avarában nem nyit
bár, de vicsorgó kónya igen, kelyhében  
egykori tél emléke. Ne moccanj!, érzed?:  
Léthén innen még eleven seb az emlék, ordít 
zárt kapuként sok tárgya, kiált kirabolt ház s város,
újraképződnek köveken: fogainkon a szitkok;
ökrök torkában fojtottan indul a morgás:
égzengés, s patkós csizmája a nővérednek 
döndül az egykori hóban, fagyban; zúg a 
tölgy terebélye: lezúdul apádnak az átka 
késlekedő fuvarosra, bitang komiszárra,
Úristenre, ki „tán maga is komonistává lett!” –
S néked, a szerzőnek az a dolgod, a Léthén
még innen, hogy e sok dúlt  árnyat pontos
mítoszainknak a szerkezetébe helyezzed!
  Vár rájuk Bloom úr az Utolsó Szóhoz 
       címzett Bosch-fogadóban.

¹div se, světě! (cseh) –  csodák csodája!
²Berthelot, Phillippe (1866-1934), francia diplomata, a magyarokat illetően Clemenceau rossz szelleme. A cselekmény történése idején feltehetően szintén a pokol előszobájában tartózkodott, ott találkozott barátjával, Benešsel. 
³Jean-Babtiste Carrier: a francia forradalom kevésbé emlegetett „hőse“, aki meztelen férfiakat s nőket kötözött össze és süllyesztett folyókba, s nevezte e borzalmas fürdőt „köztársasági mennyegzőnek“. 
⁴Értsd: a Jaspers-i „határhelyzeteket"

*(Részletek egy hosszabb verskompozícióból)

Az oldalhoz Hieronymus Bosch festményeinek felhasználásával készítettünk montázst.