Ugrás a tartalomra

 

A huszonegyedik századi góbé

KritX


Muszka Sándor Sanyi bá című kötete székely egypercesek gyűjteménye, amely az illusztrációkkal és a hozzá tartozó cédével a szórakoztató próza egy sajátos típusát teremtette meg.

 

 

 

 

Székely vagy erdélyi irodalomra gondolva sokaknak Dsida Jenő, Kós Károly, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Sütő András vagy éppen Wass Albert neve juthat eszébe. Netán Méhes György írásai vagy akár Orbán János Dénes paródiái. A stílus és miliő szerethető, jól felismerhető, eladható. Azonban a kortárs erdélyi irodalom nem csak ebből áll. Erdély és a székelység szelleme nagyon is élő, ennek folyományaként irodalma is változásban van: újabb terméseket hoz – néha egészen zavarba ejtőt.

Muszka Sándor

(Forrás: manna.ro)

Ha valahová be kellene sorolnunk, akkor egyértelműen az Orbán János Dénes képviselte pajzán, humoros irányvonalba illeszkedik Muszka Sándor Sanyi bá – Székely egypercesek című, közelmúltban megjelent könyve. A jólesően reprezentatív kivitelű, igen gazdagon illusztrált könyv képei a mind ismertebb Csillag István munkái, és ritkán van ekkora összhang szöveg és illusztráció, sőt talán író és illusztrátor között, mint ez alkalommal.

A témájában és főleg stílusában meghökkentően újszerű kötet szigorúan véve sok tekintetben előzmények nélkül áll. Az író remekül ötvözi a már-már közhelyként emlegetett székely életérzés hátborzongatóan ismerős egzotikumát a gag és burleszk jól bevált eszközeivel, megteremetve ezzel a térségünkben bő negyed évszázados késéssel létjogosultságot nyert stand up comedy összetéveszthetetlenül „muszkai” altípusát. Ezzel párhuzamosan megalkotta és kellő rátermettséggel működteti a székely egypercesek mindössze pár hónapja létező kategóriáját.

Irodalmi körökben gyakran hallani, hogy „ilyen még nem volt”. És tényleg nem! Az egyperces kifejezés mindeddig olyan szorosan kapcsolódott Örkény Istvánhoz, mint a „két vágással, négyfelé”. Legutóbb talán Böszörményi Zoltán Halálos bűn című, Párpercesek alcímet viselő könyvében utalt erre a hagyományra, inkább az érzelmi mélység felé bővítve a műfaji kereteket.

Muszka Sándor azonban nem törekszik trónfosztásra. Megelégszik egy kiadós vérfrissítéssel. Írásai, melyeket ő maga sosem definiál novellaként, egészen más hangnemet, témakört, életérzést közvetítenek, mint Örkény rövidprózája.

Az egypercesek alanya Sanyi bá, a huszonegyedik századi góbé. Személye maga az ellentmondás. Tisztes tagja egy hagyományaiban létező közösségnek, ugyanakkor korántsem egy skanzen élére vasalt bohóca. Bölcsessége, bár sokszor vitatható, minden élethelyzetre kiterjed. Embersége pedig vitán felül áll. Télvíz idején fát vág, medvét láncol, káposztát szed, de elboldogul az internettel is, és ha kell, mountain bike-jával leelőzi a vihart. A kötet bája is nagymértékben ebből a látszólagos fogalmi és stiláris összeférhetetlenségből, a jórészt erre építő nyelvi humorból fakad. A szerző ugyanis előszeretettel színezi szövegeit az autentikus (legalábbis fonetikusan leírt) Csíkszépvíz-közeli dialektussal, annak archaikus szövetébe írt modern kifejezésekkel.

Hasonlóan kreatív elvet követ, ha a lírai én új jelenséggel találkozik: Sanyi bá ilyenkor kerékbe tör néhány meglévő jelölőt, és ezzel új fogalmakat alkot. Példának okáért, Madagaszka állattani különlegességéről, a Lámur-ról, (ami voltaképpen olyan, mint a görény, csak majom) egész mondatban ad felvilágosítást, színházi beszámolójában bugyiharisnyás balett-táncosokról mesél, és Sanyi bá bizony tiszta kolorban nézi a tomisdzserit, Elvis-klubbot alakít, ahol egy fehérnép úgy énekli a dzsuli fulit, hogy még levegőt sem veszen. Mindez rendkívül szórakoztató, és egészen addig tökéletesen működik, míg a szöveget némán, vagy magunknak olvassuk fel. Viszont ember legyen a talpán, aki az alábbi tizenkilenc vesszővel tagolt idézetet képes hitelesen felolvasni, úgy, hogy a fonetikusan leírt szövegek íze és értelme is megmaradjon. „Avval hátramentem a színbe, elvettem a fejszét, s abba a nagy hóba fel az erdőre, kivágtam egy jó bikkfát, fel a vállamra, levittem, hát akkora vót a fa, hogy az udvarra alig fért bé, letettem, s mondom, hazalépek, valamit faljak, met erőssen megehültem, hát a kapun nem értem bé, a gyermek mán futott utánam, hogy jöjjön, Sanyi bá, met olyan fát hozott, hogy a törzsiből egy egész medvecsalád bújt ki.” Még szerencse, hogy erre nincs is feltétlenül szükség, mivel a kötet hátsó borítójára tűzve ott lapul Sanyi bá búcsúajándéka, bő ötven percnyi „muszkai stand-up”. És ez bizony számít!

E három összetevőből, a kötet gyakran zseniális szövegeikből, Csillag István sodró lendületű illusztrációiból és legfőképp Muszka Sándor elképesztően életteli előadásában megelevenedő írásokból egy multimediális élménnyé változó könyvcsemege született. Még a hagyományos olvasó képe is foszladozni látszik, amint kedvenc történetéhez lapozva, az író kellemes orgánumával a háttérben, lélekben átélheti egy hargitai kocsma fenyőasztalos, köményes pálinkától illatozó miliőjét.

Muszka Sándor Sanyi bája tehát meglehetősen komplex élményt kínál. Olvasás közben azonban akár a következő komoly kérdések is felmerülhetnek bennünk: hol és hogyan találja meg a helyét napjainkban, amikor a globalizálódás a jelszó, egy olyan nép, amelyet éppen évszázados bölcsessége, nyelvezete, bezártsága óvott meg a feloldódástól? Milyen hatással lesz az erdélyi kultúrára és identitásra, ha az „új hullám” már jól felismerhetően inkább a trendeknek megfelelően, mint a hagyományokat követve ír? Napjaink erdélyi prózájában talán éppen az a legszebb, hogy egyelőre senki, talán maguk az írók sem tudnának válaszolni ezekre a kérdésekre.

Muszka Sándor: Sanyi bá. Székely egypercesek. Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2012.

Tóth Mihály

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.