Beszélgetés a Königsberg-kiáltvány kapcsán
(Sz. G. erdélyi magyar költő és író. Erdélyt Románia az első világháborút követően szerezte meg, azelőtt Magyarország része volt és ma is jelentős számú magyar kisebbséggel rendelkezik. Sz. G. nevét a világ mint a Ceaușescu-ellenes ellenzéki mozgalmak résztvevőjét ismerte meg. A diktátor bukása után szenátor volt a bukaresti parlamentben és az erdélyi magyar párt egyik vezetője. Számos irodalmi díj kitüntetettje.)
– Hogyan jutott el a Königsberg-esszétől a kiáltványig?
– Levontam a tanulságokat a saját írásomból.
– Csatlakozott-e valaki még a kiáltványhoz? Kikre számított ebben az akcióban?
– Néhány nemzetközileg ismert írót terveztem megkeresni. Konrád György, az egyik legismertebb magyar író azonnal csatlakozott hozzá. Elküldtem Umberto Ecónak is, és szeretném Vaclav Hávelt, Slawomir Mrozeket, Csingiz Ajtmatovot, Jurij Bujdát és Alekszandr Szolzsenyicint is megkeresni.
– Szolzsenyicint?
– Igen. Számomra ő fogalom.
– Gondolja, hogy aláírná?
– Azt gondolom, ő rögtön fel fogja ismerni, hogy ez nem oroszellenes, hanem oroszbarát elképzelés. Egy olyan átjárást és együttműködést biztosítana az orosz és az európai uniós kultúra között, amilyenhez fogható ma nem létezik. Továbbá, az Unióval közösen kormányozni az Európa Kulturális Fővárosává váló Königsberget, ez olyan esély és olyan modell, mondanám: precedens volna, amit föl nem ismerni igen nagy stratégiai hiba lenne.
És ha már itt tartunk: ahogyan meg is fogalmaztam, Oroszország számára nem is nagyon sokára döntő fontosságúvá fog válni egy Pax atlantica megkötése. Königsberg az ehhez szükséges bizalomerősítő lépés és együttműködési hajlandóság szimbóluma, vagyis ebben fog megmutatkozni, hogy Oroszország hogyan képzeli saját jövőjét a 21. században, milyen szövetségesekkel, barátokkal és értékekkel számol. De mit olyan nehéz ebben felismerni?
A fenti interjút és a Königsberg-kiáltványt a Moszkvában megjelenő Vastartalék c. folyóirat közölte legutóbbi számában, amelyben Szőcs Géza Kalinyin elvtárs Königsbergben c. esszéje is olvasható, mindkettő Vjacseszlav Szereda fordításában