Nagy Zopán: "Skizológia"
„SKIZOLÓGIA”
/A fölismert Sors megvillantás ábécéje/
– Indigót helyeztünk magunk közé, hogy
szaporodjunk – és hogy mosolyogjon az
olvasó…
/Nagy Zopán/
„A szó szorongást szül és szorongást oszlat.”
Jó dolog a tömegkultúra, de nem annyira.
Jobb, ha vannak mellette mások is, amiből választani lehet, ha választani akarunk,
és befogadásunk szabadságát minden felesleges értelmezés nélkül egyszerűen csak
megéljük, hogy létünket ne zárjuk önmagába, és kicsorogjon belőlünk feljegyezhetetlen
tartalmunk minden metafizikai könnyedsége.
Az utunkat járjuk, kifejezünk és befogadunk, nem másítjuk meg a valóságot, azt
gondoljuk, amit gondolni kell.
Némaságunk hihetetlenül beszédes.
Jóformán egy éjszakai karima, aztán ez az éjszaka is elmúlik.
Idegeneket találunk magunk után.
Legföljebb megismerjük ezeket az idegeneket…
/feLugossy László/
"(…) Persze nagyszerű, ami – feltételezésem szerint – teljesen lehetetlen volt. Az asszociációk és félre, sőt negyedre-értések (vagy helyenként nullára értések), a különféle nyelvi szuggesztiók és azok tagadása, az ábécébe rakott utalások (és utálások), de főként a skizoid játékok, sőt játszmák, továbbá a szerző műveltsége és írni tudása – nem lehet 22 éves, mint ahogy a szövegben mondja, és mindez együtt, ahogy az ember nyakába dobja irgalmatlanul… mindez nagy és riasztó gyönyörűség volt, még nem ébredtem fel belőle… Legjobban nyelvi fantáziáját dicsérem, soknyelvi ügyességét, ahogy ott is megtalálja a legjobbat, ahol semmi jót nem vél találni az ember, és ahogy egyik filozófiából (retorikával definiált, azaz definiálhatatlan dolgok meghatározásából) a másikba csap át és kitörli az olvasó emlékezetéből úgy az előbbit, mintha sohasem írta volna meg – talán ez az egyik legérdekesebb motívum, meg ahogy egy antilogika logikájának lehetőségét, nem megvillantatja, hanem árulná, mint a kofa, elmenőben, már félig ingyenesen. Még így hebeghetnék-hőböröghetnék sokáig a Skizológiáról – magam is csak „patkányzsírba főtt kapca” vagyok, ha a könyvről próbálkozom szólni.
Ezer köszönet érte, hogy elküldte nékem (…)"
Részlet Faludy György leveléből 1995. XI. 2.
„SKIZOLÓGIA”
(Részlet)
- A
lvó arccal, fallal szemben állok; fekvő fallal küzdök; tartalmaink találkoztak, most át kell lépnünk egymást!
Abraxas lakik legbelöl; ördögi tetteimért, angyali fényeimért ő a felelős; ám most, hogy tudok a „SORS”-ról: minden rezdülésért (a végső megsemmisülésig) „énem” fogad ütést és ölelést...
Alvadt véred, mint a menta; együtt szippantjuk hempergésünk verejtékeit s csorgó illatod szinte megfojt..; ám kérlek ne nyúzz meg teljesen, testemen a sebek parázsként világítanak..; emlékezz! – fogaid hányszor meggyulladtak ha szerettél..;
másokkal víz alatt ismerkedtem, Te egy lángoló ébenfa hasadékából léptél felém; síró szilánkok szavaimban, körmökből font fátylak szemein-ken..;
a csecsemőt padlóhoz szögezik, a hintalovak elfutnak, kint: egylábú sírásó várakozik, foszló falon holdnak arca: ráncos relief (rajta átnyúlhatsz, rajtam lassítva átmehetsz);
mérgezett véremben romlott géniusz
csobog,
homlokomban görcsösbot szorong..;
hajnalodik; most utolérhetsz
(hisz el sem indultam);
vaságyhoz kötözött madártoll..;
2x hajnalodik: alvadt véred most
másokkal
víz alatt; tested beázott ébenfa-tuskó;
szavakból-font sírod mellett
egylábú várakozásom...
Ariszthopenészesedem andaxínű absztraháló-szobában; alvégleges, avott alliterápiákon abnálinkább aszalobbanok; ah, alvonó alg-agyam: árnyéleden átes(tele)dem..; arabesz-kötözött alvilányok: alvégleg atrocitizállak; acsarGodjatok: ámen...
- B
erill kristályosodott szemei helyén; nyugtalan kutak ásványai szikráztak felém; bizsergő csontjaiból hő gőzölgött s hasfalam rengését csókolta: e fény-ajkú Lény...
„Bölcsek kövét” kutatva: a föld gyomrába markoltam (mint cseppfolyós fémet forraló agyagtálba); ott, halott holló puhasága foszlott fehér galambvérré; ó, „lapis philoso-phorum”! – csak párolgásodat érzem; súlyos erőd hol lappang? – rubin varázsod kvint-esszenciája mely lelket élteti?..
Beteg fák: platánok, cédrusok, ciprusok, eukaliptuszok, pálmák, fűzek, diók, nyírfák, kaktuszok..; és csonka törzsek rohannak folyókon, szennyvizeken át; pipacs-, nárcisz-, tulipán- és ezer más szirom növekszik óriássá s favágókra, tudósokra, kaszákra és kezekre csapódik rá; testek zúzódnak fölhevült virág-fejekben, majd megrágottan hullanak el..; a lappangó káosz kibontja szorongásait, gyö-kerek hiányában egymásba omlanak föld-részek, nincs immár határ:
minden Létezés egészségtelen;
minden Kezdet és vég örök;
az Egység mögött most Böhme könyököl, és Böhme szelleme virágzik a bennünk kerengő „bűn-betegség-őrület” változatlan magjából is, Ő a rendet teremtő középpontban él, mi pedig peremeken haldoklunk s nincs hit, mely megállítja a bomlást
– „Csak MI vagyunk”;
mi vagyunk?
Blaszfémizállunk búbarát(talan)om?; Becket-tőzött bűnhörgés; Balzaklatott Bergsomoly-gásod bab-ér-ver-és; bürökráncigállak betét-len Beste!; bódunlakunk: Betlehemtelen...
- C
éltábla: odvas fatörzsre firkálva (a tengerparton); a fában – lőszerekbe ágyazva – piros fióka ringatja magát, csőréhez nedves só csapódik, hogy begyéből kimarja a magányt; homokban lapulva a hüllők (mint kanalak kattogása) énekelnek..; néha a kagylók zson-gását is hallhattam egy közeli odúból; talán már évezrede, hogy rám záródott (a) két hatalmas szárnycsapás..; illattalan volt a tenger s a szorítás súlytalan;
ott nem ismert föl senki, ha látott
– szemhéjam lett égett szén;
nem hallotta senki, ha szóltam
– ajkam lett kék, néma szél;
nem simított senki,
ha gyógyszerszagú voltam
(s azóta sem)
– lényem lett gubbasztó árnyék...
„Circulus Vitiosus”: „Körben forgó hibás okoskodás, kellemetlen helyzet” – ittlétünk definíciója ez, melyet csak egy másik hibás okoskodás kezdete oldhat föl..; hajnalodott, fűrészelt „nyelveket” sodort a dadogás áradá-sa; lépdeltem befelé..; mozzanatlan lábujjaim közt nyelvek, fények és idők folytak el..;
mondom: évezrede záródott reám a
tenger; nem ismertem föl magamat;
– két illattalan „Énem”
: gubbasztó Janus-arc...
Cián csordogált ereiben; megtetszett opálosan áttetsző bőre s követtem őt, a gyermeklányt, hogy beteljesítse gyöngéim egyikét; hazudtam neki, csak hogy hipnotizáljam, ám ő hibáimat szuggerálta végzetes mozdulataival..; meg-rémített halálos tisztasága s rohanás taszított tőle a rettegés honába...
Céltalankodtam, cannabistam; Ciceróvatlan cudarccal christusolva – csontvárva, csak-razértis csanakodtam...
- D
ermedten tekintem végig az eltévedt mozdulatokat kertem végében; lobogó tűznél táncos sziluettje rezeg, az éjjeli neszek köré sereglenek:
semmiből áthajló, árnyakat megkapó
férfi lépdel lassú ütemben..;
a tűz: kéjtől vibrál; rajta hő és láng jár;
Ő körbe-körbe halad, mozgása meg-megszakad
s önmagába mindig visszatér..;
(meztelen hátán forró fénycseppek...)
– lassan táncol, míg sebei, mint hunyódó
szirom forrnak össze: a tompuló tükörben...
Dakhma („Hallgatás tornya”)! – elindultam feléd; lépteimet a keselyűk már számon tartják...
Datura inoxia („Ördögmag”) darabkája szorult fogaim közé, nyelvem vége ízletes világot érzékel..; ám Hatalmat nem akarok! – „csak látni” szeretnék, az Egészet átvilágítani – keselyűket várakoztatni..;
igen, elindultam ezerszer, de hangok,
mondatok, elfátyolozott terek s testek torpantottak vissza
távozásaimból;
Ízisz fátyla is ellebbent fölöttem,
de védelmét nem terítette rám soha;
a Végzet lovasai is körülvágtáztak,
ám a pusztulás is elkerült..;
János óta mennyi és hányféle
apokalipszis kezdődött el?;
és mégis: „csak haldoklás”
és vágy van!..
Devilágosodik Derridarcod darlingerem! Döglő-dörgünk Dylandalírozó delíriumanem; Dead-digis: dermegyek...
Utószó helyett
…
(pluralis majestaticus) mondhatjuk, hogy:
12-13 év alatt sokat fordultam (be- és ki), sokat rándultam (ki- és be)…
Sok pohár törött el, több folyó(irat) – és érzelem áradt szét, sok vágy
(elmélet-rétegekkel elegy) csordult át azóta(m)…
Kiállítás, publikálás: pincék, galériák, kabát-zsebek, könyvtárak, kertek,
templom-rom, hentesbolt, bőröndök, intézetek…
Írtam testre, negatívra, fagyott kecskére, szép nőre, jó kutyára
(és fordítva); festettem füsttel, romlott ételekkel;
alfa-állapotokat hívtam elő = látens azonosulásokat: több (kevesebb) sikerekkel…
Haiku-sodrások, esszé-novellák, reverzibilis kompozíciók…
képzelődések, folyamatos szeretve-hibázások / javítások…
Ismerkedve többféle énnel (és)… a saját(os) idővel…
A (szó szerinti) életnagyságú én-könyv,
a meglátásokból font szöveg – és képtest készül, folyamatosan alakul…
A „Skizológiát” (e „hapax legomenont”) – anno – néhány kiadó már „elfogadta”,
ám eladhatatlan, „Joyce-i öncélúsága” révén nem jelentette meg
(Finnegan azóta is álmodik bennem)…
Ezen kinyilatkozáson, az esetlegesség felmutatása végett
– mely tovább is gondolható – nem változtattam
…
Nagy Zopán, 2008. elején
