Onagy Zoltán

Maxim Gorkij

2009. március. 28. - 06:42

(1868. március 28.–1936. június 18.)

Gorkij a szocialista realizmus szülőatyja, Sztálin legkedvesebb írója. Gorkij az írók díszpintye, akit annyiszor aláz meg a kenyéradó gazda, ahányszor jónak látja. Külön Pravdát nyomtat neki (például), hogy ne követhesse ismerőse letartóztatásait. De diktatúrában így megyen. Az író haszonállat. Mi más volna?

Eredeti neve: Alekszej Makszimovics Peskov, a Maxim Gorkij írói álnév, magyarul annyit tesz, hogy Keserű Maxi. Az olvasó megszokta, senki sem érzi benne a fanyar öngúnyt. Az oroszul nem tudó külföldinek pedig eleve olyan volt, mint a többi orosz név. Peskov, Gorkij, secko jedno.

Nyizsnyij-Novgorodban születik (tegnap Gorkij, ma ismét Nyizsnyij-Novgorod), 1868. márc. 28-án. Árvagyerek, nagyapjával él 11 éves koráig, ekkor meglép, csavargók közt él. Dolgozik hajósinasként, pékségben és rakodómunkásként, tbc-s lesz, csak később alkoholista, szinte egy orosz Jack London. „Az első proletár, aki a polgári irodalomba nem csak bejut, de nagy karriert csinált.”, írja róla Szerb Antal. 1905-ös forradalom után letartóztatják, 1917-ig a bolsevik párt tagja, összejön Leninnel. 1920-ban megalapítja a Szovjet Írószövetséget, amelynek haláláig az elnöke. 21-ben Olaszországba megy Lenin engedélyével, betegségét kezelteti, onnan figyeli az orosz életet. 1931-ben Sztálin hazacsábítja, és nem engedi ki többé az országból. Máig tisztázatlan körülmények között hal meg az aranykalitkában.

Vele születik meg a szocialista realizmus. Magát a kifejezést Gorkij találja ki. Schöpflin – mint általában – a közepénél markolja meg búcsúztató Nyugat-nekrológjában: "A szocialista irodalom egyetlen nagy alakja. De oka annak is, hogy a szocialista irodalom olyan nehezen tud kifejlődni és olyan kevés igazi alkotót adott az irodalomnak. Gorkij megírta nemcsak az első, hanem az utolsó szót is, amit a szocializmus irodalmilag mondhat. Utána már csak variációk következhettek ugyanarra a nagy témára." Azután kellő ismeretek hiányában így folytatja: "Íróra nagy veszedelem egy politikai vagy társadalmi áramlat sodrába kerülni. Belekeveredhetik – sokaknál bele is keveredett – az irodalmába a politikus vagy forradalmár egyoldalúsága, amely agitáció-eszközzé süllyeszti le az irodalmat. [...] Roppant tekintélye orosz hazájában felszabadította az irodalmat és fölébe emelte a kor kényszereinek." Igen.

Tudjuk. Másról sem szól a világ nyolcvankilencig, mint a szabad, szárnyaló irodalomról.

A Gyermekkorommal találkoztam először. A szürkés sorozat egyik darabjával. Fogalmam nem volt, hogy szegények vagyunk (pedagógusok, falu), de arról, hogy mennyire, távoli fogalmaim sem lehettek. A cukros kenyeret még szerettem is. Ha valakit érdekel, elmesélem a cukros kenyér trükkjeit, hogyan készül úgy, hogy a kenyér matériája se legyen túl nyákos, a kristálycukrot mégis megtartsa. Móricz Hét krajcárja olvasata után, ami a Gyermekkorom olvasata előtt történik, és a körzeti orvos gyerekeivel való összebarátkozás után, bejártunk hozzájuk, láthattuk testközelből, a szegénységnek léteznek szintjei.

Gorkij aztán előadja, hogy szegénység mindenütt hasonló. Forradalom ide, forradalom oda, kommunizmus építése amoda, a szegénység, ahogy akkor neveztetik, proletárélet, rohadt egy dolog. Aztán némi időre elfeledkeztünk róla, ma meg újra három millió vagy több a cukros kenyérre utalt magyarok száma. A munkássá vert parasztok, a parasztsághoz visszakényszerített munkások, az életlehetőségtől megfosztott bányászok tízezrei, a hajléktalan nyomorgók, a blokkban (ahogy Erdélyben nevezik a panellakást), nyomorgók, a fölöslegessé tett "emberek", ahogy a Fidesz nevezi manapság a tegnapi polgárokat, a tehetetlenség, éhség, beszorítottság, a változtathatatlan fekete bugyra, ez a tegnapi és mai jelen mind benne Gorkij Gyermekkorom című regényében.

Az éhesen sóvárgó mélyvilág.

Nem tudtam, most pedig nem gondolkodom rajta, hogy Gorkij mekkora író, de ha valaki 1913-ban pontról pontra megírja a magyarországi jelen márciusi paramétereit, nagy író. Érdekes, minimum érdekes, hogy már az ötvenes évek elején megjelenik magyarul. A rabszolgatartó többnyire idiótának tekinti rabszolgáit, ezt bizonyítja. Gyengeelméjűnek, mint aki az analógiákat sem ismeri fel. Mint ahogyan ma sem döbbennek rá, akiknek lassan rá kellene döbbenniük, akik ezt a szolgálatot vállalták magukra, hogy minden ígéret és fogadkozás ellenére komplett Éjjeli menedékhelyet teremtettek az országból. Bármerre néz az óvatlan bámészkodó, mindenütt Kosztiljov mocskos, festetlen, lerohadó menhelyét, berendezését, figuráit látja.

Makszim Gorkij (Nyizsnij Novgorod, 1868. március 28. – Moszkva mellett, 1936. június 18.) orosz író, drámaíró.