Proust
Kosztolányi mondja róla, és a szépségről: "A [...] hiedelem megbukott, hogy a szépség tulajdonképpen az épség, a testi és szellemi egészség, s ép testben okvetlenül ép lélek lakik. Ha ez így volna, akkor labdarúgóbajnokaink vezethetnék az emberiséget. De a púpos Leopardinak, a sánta Byronnak, a nyavalyatörős Dosztojevszkijnek, az iszákos Poe-nak, a rögeszmés Tolsztojnak, az idegbajos Nietzschének, az asztmás Proustnak mégis többet köszönhetünk, mint nekik." Ez így is van. Bár egy focimeccsnek könnyebben nekiül az ember, mint Az eltűnt idő-nek. Még úgy is, ha ismerjük a történetet Proust, a mézes hársfatea és a Madeleine-keksz szerves kapcsolatáról, amelyek együtt emlékeket, érzéseket csalnak elő. Magát az eltűnt időt. Hangulat kell a rohanó, elmaradásokat halmozó korunkban, hogy egyáltalán arra merjünk gondolni, na, rászánok Proustra két napot. Nincs két nap. Emlékek vannak, jó emlékek. Beosztható, eltűnő idő, eltűnő emberek.
Proustot lapozom megint, tudni szeretném, miért hagytam ott végleg, nyitva, félbehagyva, vélhetőleg hasra fektetve valamelyik heverő mellett néhány évtizede.
E mostani, friss Proust-olvasat után kerül kezembe Ficsku (Matatás a végeken). Hogy ég és föld. A zavaró tény, hogy Proust és Ficsku Pál, azaz: kortárs miképpen kerül klasszikus mellé, nem foglalkoztat. Ficsku az élet, a tempó, a szívdobogás, a valóság. A legrosszabb élet is életebb, mint Proust. Proust a test és a lélek folyamatos döglődése. Szöveg. És megint szöveg. És újra szöveg. Beteg ember szomorú, alaphangon működő szóáradata.
Proustot talán akkor kötelező olvasni, amikor én, gyerekként, kíváncsiságból. És talán akkor javasolt elhagyni, amikor elhagytam. Abban a pillanatban, amint kilátszik a lóláb, hogy a szöveg csak gyász, panasz és búcsúztatás, le kell lépni. Az eltűnt idő nyomában gáz. Halál. Nem a Szomorú vasárnap, mert munka, nem elég felnyomni a lemezjátszóra, de azért kérnék egy kimutatást, a szenvedélyes Proust-fanok (hét vastag kötet) hány százalékban ugranak le a negyedikről boldogtalan hajnali órán.
Az eltűnt idő-nek van mit siratnia – ne legyen félreértés –, olyan francia történelmi időszakot beszél el, amikor a fegyverkereskedők, az élelmiszerkereskedők feltornásszák magukat a legmagasabb arisztokrácia szintjére (Harmadik Köztársaság). A társadalmi szintű változás többnyire halálos. Az aktuális elit számára sokszorosan. Az ember állandóságra belőve, a mindenkori elit pedig elrendelésként tekint a változatlanra. Ezért történhet meg, hogy minden jelentős változás: halál és fogaknak csikorgatása.
Soha többé a homokos Proust. Búcsúzóul belenézek Gyergyai Albert Proust-esszéjébe, amit az első magyar kiadás elé írt a fordítás nehézségeiről: "S ugyanúgy, bár alig van «tanítványa» vagy kizárólagos követője, minden mai regényíró köszönhet néki valamit, - Gide éppúgy, mint Giraudoux, Mauriac éppúgy, mint Colette, - bátorítást, példaadást, több szívósságot vagy szabadságot a lélektan, a regénytechnika, a témaválasztás vagy a művészi szemlélet terén. Kicsoda hát ez az egykönyvű, rövidéltű, hol sznobnak, hol mártirnak tartott író, akit még barátai is sokáig csak vértelen műkedvelőnek, nagyvilági élvezőnek, üvegházi növénynek néztek, Ruskin gyermeteg rajongójának, Noailles grófnő apródjának, a Goncourt-ok, Barres és France káprázatos majmolójának, mindennek, csak nem eredeti, nem komoly alkotónak?" De már aligha töri át a gátakat.
Valentin Louis Georges Eugene Marcel Proust (Franciaország, Auteuil, 1871. július 10. – Franciaország, Párizs, 1922. november 18.) francia regényíró, esszéista és kritikus, akit leginkább mint Az eltűnt idő nyomában című regény szerzőjét ismernek. A hétkötetes mű, melyet a 20. század egyik legjelentősebb regényeként tartanak számon, 1913-1927 között jelent meg – az utolsó három a szerző halálát követően.
Magyarul megjelent művei
Az eltűnt idő nyomában. 1. Swann (ford. Gyergyai Albert). Bp.: Magvető, 2006 ISBN 963-14-2535-5
Az eltűnt idő nyomában. 2. Bimbózó lányok árnyékában (ford. Gyergyai Albert). Bp.: Magvető, 2006.
Az eltűnt idő nyomában. 3. Guermantes-ék (ford. Gyergyai Albert). Bp.: Magvető, 2006.
Az eltűnt idő nyomában. 4. Szodoma és Gomorra (ford. Jancsó Júlia). Bp.: Atlantisz, 1995.
Az eltűnt idő nyomában. 5. A fogoly lány (ford. Jancsó Júlia). Bp.: Atlantisz, 1995.
Az eltűnt idő nyomában. 6. Albertine nincs többé (A szökevény) (ford. Jancsó Júlia). Bp.: Atlantisz, 1995.
Álmok, szobák, nappalok (Contre Sainte-Beuve; Ford. Lóránt Zsuzsa). – Bp.: Filum, 1997.
