Élet és Nagyítás – Tárca életről és irodalomról
Néhány napja ÉS-kényszerelőfizető lettem, mert a folyóirattal közösen elkövetett mulasztások miatt a honoráriumot csak ebben a formában kaphatom kézhez, egész pontosan minden héten egy éven keresztül. Eddig csak üvegen olvastam a lapot, annak is kizárólag az Irodalom részét, az Életet erősen hanyagolva. A virtuális térben szépen szétválnak a rovatok, nem úgy, mint a papírterítő lapozgatása közben, ahol akaratlanul is át kell rágnom magam egy-két nemkívánatos cikken, hogy eljussak az olvasható részekig. A lap kétharmada kiválóan alkalmas zöldségek és gyümölcsök szeleteléséhez, falban lévő lyukak betöméséhez, és melegebb időkben, nagyobb mennyiségben akár derékaljnak is.
A politikai részre valahogy folyton rácsöpög a címlap kötőszavának vöröse, amely ilyenkor, választások előtt még tüzesebben izzik. Néhányba beleolvasok, ha már úgy alakult, hogy begyűrt a gépezet, amely először cikket kért, most meg a figyelmemet. Honorált odafigyelést. Ezért reggelente gyakran nem is iszom kávét, csak fellapozom az első tíz oldalt, és máris rendben van a vérnyomás.
A pártatlannak mutatkozás végett most az a rész következne a tárcában, amikor a másik oldal hetilapját, a Nagyítást is megrángatom egy kicsit. Politikailag így korrekt. Mivel azonban a Nagyítás még nem kért írást, melyet nem tudott kifizetni, ezért financiális okokból csak az üvegen át olvasott cikkekre hagyatkozhatom. Az üveg pedig torzít, túl nagy szabadságot ad a válogatásra, hogy mit is nézek rajta keresztül.
A Nagyításban is csöpög a lap narancssárgája, és nem kell félnem attól, hogy a jószándékú ÉS-olvasó ide téved. Ide általában a rosszhiszemű és a baráti szólamokat keblére ölelő olvasó látogat. Összekacsint Viktor kötcsei beszédével, és bizalommal telve nyugtázza: ez lesz a jövő életésirodalma, a kormánypárti lap. Ez lesz maga a jövő.
A jelen szempontjából talán érdekesebb, hogy ezekben a lapokban gyakran az élet adja el az irodalmat. Pontosítok: a politika adja el a literatúrát. A politika keménydrog lett, míg az irodalom ebben a helyzetben egy gyengére sodort füvescigi, melyről utóbb elárulják: csak egy kiválóan ízesített vékonyka szivar.
Néhány cikk azonban azt sugallja, hogy van még remény. Ilyen Grecsó írása az ÉS-ben (Kis magyar retorika), amely nem tartózkodik a politikától, de arról beszél, amihez ért: a nyelvről, a retorikáról. Arról, hogy fel kell adni a píszít, ha vitába kívánunk szállni olyanokkal, akik a politikai korrektség fogalmával nem törődnek. Arról, hogy érzelmi politizálással szemben el kell felednünk a racionalitást.
Aztán ott van a Nagyításban Vitéz Ferenc jegyzete (Hazugságháló, avagy hazugság a hálón), amely szintén fröcsög a politikától, de talán elszakadva a győzteseknek járó későbbi vállveregetés reményétől, lényegretörően teszi ezt. Arról beszél, amihez ért: a nyelvről, a retorikáról. Arról, hogy néha fájó tartalmatlan szavakat pötyögni a gugliba, mint „hazugság” vagy „igazság”.
Egy időben nem zavart, hogy kétféle élet és kétféle irodalom van. Most kezdett el bosszantani, amikor látom, hogy ezek az emberek akár közösen is gondolkodhatnának. Szakmájuk felől politizálhatnának, akár közösen. Közösen, hogy ne csak egy harmadik, rosszabbik megoldás szülessen, amiről néha azt hisszük, hogy az a jobbik.
