Buda Ferenc

Illyést követve máris itt a kor másik nagy költője, a november 3-án születésnapját ünneplő Buda Ferenc. 1955 óta jelennek meg versei. 1957-58 három verse miatt bebörtönzik, ami alaposan megváltoztatja az életét. 

"Apámmal leültünk a konyhaasztal mellé, még gesztusaira is emlékszem, aki arra a következtetésre jutott, hogy nincs értelme a bujdoklásnak, én úgyis kihozlak onnét, jelentkezz – mondta. [...]. Apám elkísért, a kihallgatás után megdöbbenve tapasztalta szegénykém, hogy ő a fiát nem tudja kihozni. Két nyomozó volt a kihallgató-szobában, később megtudtam, hogy sportállású rendőrök voltak, a hosszabbik kézilabdás, a zömökebb, barnahajú másik meg birkózó. Elibém rakták a verseimet (Rend, Tizenöt-húszéves halottak, Pesten esik a hó), lehet, hogy saját kézírásommal, ezt már nem tudom, mert másolatokban terjedtek. Én magam is terjesztettem a verseimet, kijártam a Bessenyei Kollégiumba, nevem nem volt alájuk írva, ehelyett egy általam roppant költőinek vélt álnév szerepelt: Égető. A nyomozók megkérdezték: maga írta ezeket a verseket? Én – válaszoltam. [...] Előtte két-három pofont kaptam, nem, nem többet, mert amikor neveket emlegettek, hogy mit tudok róluk, Julow Viktor, Kertész Laci, Rózsa Bandi, Lázár, Székelyhídi, Dede Laci, ezekre emlékszem, elhallgattam.

Akkoriban még elég idétlen voltam, nem tudtam kitérő választ adni, nem szóltam egy szót sem. Hátam mögött járkált a birkózó, pislogtam feléje, hogy mikor fog megagyalni. De nem ő, hanem a hosszúkezű, nagytenyerű kézilabdás vágott képen, akkor kezdett tegezni. Adott még egy-két pofont, aztán legyintett, lekörmölte a jegyzőkönyvet, aláíratta velem, akkor megnyomott egy csengőgombot az íróasztalon. Két-három perc múlva kopogtattak, megjelent egy rendőrtizedes, attól megijedtem. Tőlem fél fejjel magasabb, legalább száz kilós, arca vöröses, tenyere nagy.

Én sem voltam csenevész, hiszen sportoltam, súlyzóztam, de a látvány megijesztett. [...]. Egyes zárkába raktak egy hétig, az utolsó nap tettek be mellém egy nálam vagy két évvel fiatalabb gyereket, aki Debrecen környékén lakott egy faluban, őt azért zárták be, mert elvagdalta a telefondrótokat."

Így kezdődik a hosszú távú futás. Szabadulása után az egyetemre nem mehet vissza, segédmunkás, 1963-tól Pusztavacson, Kecskeméten és Kerekegyházán tanít, 1970-86 a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa, 1986-tól a Forrás főmunkatársa. Harminc év telt el.

Az egyébként is rövidre szabott életből harminc. Kérdés, hol, ki, milyen valutában számolja el az ellopott harminc évet.

Buda Ferenc, Debrecen, 1936. november 3., költő, műfordító.

Díjai:
Radnóti Miklós-díj (1973),
József Attila-díj (1973),
a Művészeti Alap díja (1979),
SZOT-díj (1988),
IBBY-díj (1989),
az Év Könyve-jutalom (1992),
Nagy Imre-emlékplakett (1993),
Magyar Művészetért Díj (1993),
Literatúra-díj (1996),
Déry Tibor-díj (1999),
Balassi Bálint-emlékkard (2000),
Kölcsey-díj (2000),
Kossuth Díj (2005)

Főbb művei:
Füvek példája (versek, 1963),
Ébresszen aranysíp (versek, 1970),
Varázsének (műfordítások, 1973),
Kócmadzag (gyermekversek, 1979),
Holt számból búzaszál (versek, 1982),
Évgyűrűk bilincsei (próza, 1988),
A láthatatlan tolvaj (kazah népmesék, fordítások, 1988),
A szürke héja (kirgiz népmesék, fordítások, 1988),
Csöndország (1991),
Hatalmam: nyugalom (összegyűjtött versek és műfordítások, 1992),
Kimondott szó - kilőtt nyíl (török népek szólásai és közmondásai, válogatás, fordítás, 1997),
Árvaföld (versek, 2000)