Lakatos Menyhért
Az első cigány író, akit ismerek, olvasok. Ő azt mondja magáról: író cigány. Nem szükséges briliáns nyelvi érzék ahhoz, hogy értsük, a szórend, a hátára fektetett blikkfang mennyit változtat az eredetin Lakatos értelmezésében.
A következő évtizedekben gyakran megszólal. Nem kétséges, van mit mondania még úgy is, hogy a Kádár-éra alatt csak az a cigányember marad ki az osztásból, aki ki akar maradni, aki elugrott. De Lakatos Menyhértnek ez is kevés (oktatás, oktatás, oktatáspolitika – ismétli imamalomként, igaza volt, most láthatjuk). A távolság nem csökken, a szegregáció nem csökken. Hogy mennyire nem csökken, inkább nő, a rendszerváltozásnak nevezett izét követően értik meg az érintettek. Mármint a személyesen érintettek. A hatalomban érintettek fütyülnek rá, amit a hatalomtól távoli magyar szögletekben élők évtizedek óta érzékelnek: robbanás készül, bűn az országgal szemben, ami történik.
Interjúk, riportok, különleges fazon. Tudja, mit miért tesz, mit miért nem. Legnagyobb dobása, amikor saját költségen téglagyárat épít egy vályogvetéshez értő cigányközösségnek. Őszintén megvallva fogalmam nincs, mi lett a közösségteremtő (és formabontó), vállalkozás sorsa. Sehol nem találok kapcsolódó adatot.
Soha nem olvastam hasonló, szociografikus, mégis tárgyszerűségében is meseszerű elbeszéléseket, mint Lakatos Menyhért tollából. A Füstös képek – bár később elkanyarodik a mese felé, nem folytatja a Füstös képek dokumentarista technikáját – leverő szöveg a két világháború közti cigányéletről. A regényt 30 nyelvre fordítják le. Lakatos a cigány emancipációs mozgalom egyik motorja.
1926-ban születik Vésztőn. A nagykőrösi népi kollégiumban tanul (érettségije, a vésztői cigánygyerek bejutása az egyetemre, még ha népi kollégium is, a legenda tárgykörébe tartozik). 1969 és 1973 között az MTA szociológiai kutatócsoportjának – Konrád György, Pünkösti Árpád, Haraszti Miklós és Eörsi segítségével – ciganológiai munkatársaként dolgozik. Elnöke a TIT Országos Cigánybizottságának, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének ügyvezető elnöke. Szépen gyűjti az elnöki posztokat.
1994-ben Torgyán jobbján, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltjeként indul a választásokon. Ezt kihagyhatta volna. Nem hagyta ki, ami azt bizonyítja, okos, érzékeny embert is megvezetet a kenetes, hazug, a realitást és a lehetőt százszorosan fölülígérő magyar politika. "Szövetséget kötnék az ördöggel, ha azzal népemen segíthetnék" – mondta egyik interjújában. Hát nemigen sikerült, hiába a szövetség az ördöggel.
1970-től publikál, főbb művei közé tartozik a Füstös képek mellett az Angárka és Busladarfi (mesék, 1978); A hét szakállas farkas (mese, 1979); A hosszú éjszakák meséi; A paramisák ivadékai (kisregény, 1979); Az öreg fazék titka (mesék, 1981); Akik élni akartak (regény, 1982); A titok (elbeszélések, mesék, 1998). 1976-ban és 1993-ban kap József Attila-díjat, 1991-ben a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét. 1976-ban Füst Milán-jutalom, 1995-ben az Év Könyve elismerés, 1999-ben Babérkoszorú, 2000-ben az Országos Cigány Önkormányzat életműdíja.
Díjakban tehát nincs hiány. Csak a követhető út hiányzik, amit – esetleg – Lakatos Menyhért kijelölt volna. Messiás kellene a cigányoknak, akit követhetnek tűzön-vízen át. Vagy inkább gazdag ország, ahol mindenki maga dönti el, dolgozik, tanul és eszik, vagy leül mogyoróvesszőből vágott horgászbotjával az Ipoly-partra, ahol nap mindig süt, a szellő mindig leng, a halacska maga ugrik a parázsra, és szép az élet. De ez az ország nem Magyarország. Magyarországon cigánynak születni, cigányként élni, minimum nem szerencsés alapállapot.
Kapcsolódó:
