„Panaszom van a szegedi diákokra” – Blénesi Éva Faludy-monográfiájának bemutatója
Az Olvass, bolyongj, szeress – A humanista Faludy önteremtése és világteremtése című monográfiája bemutatóján a PIM-ben Fried István professzor és Böszörményi Zoltán író, főszerkesztő személyes emlékeiket is felelevenítették a költőről.
A címben említett panasz egy irodalmi táborozás reggelén hangzott el Csobánkán, és Fried István tanár úr tanítványainak szólt a feddés. A tanár úr azon az estén korán lefeküdt, és másnap Faludy azt rótta fel neki, hogy Szegedről jött diákjai nem bírták vele az ivást, és kidőltek az éjszaka előrehaladtával, amikor ő még folytatta volna. Ez az anekdota egyike volt a hosszú kort megélt költő életszeretetét, életörömét példázó visszaemlékezéseknek az esten.
Dr. Blénesi Éva, a bemutatott Faludy-monográfia szerzője nem találkozott személyesen a költővel, de ahogy dolgozni és kutatni kezdett az életműben, valósággal „beleszeretett” témájába, Faludy megragadó egyéniségébe. A költő születésének centenáriumára kérte fel Szőcs Géza egy tanulmány megírására, így kezdett foglalkozni Faludyval.
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója bevezetőjében a Faludy-kiállítás népszerűségéről, várakozást felülmúló látogatottságról beszélt. Ez is mutatja, hogy a költő benne él a köztudatban, bár az irodalmi kánon mostohán bánik vele.
Már a kezdetekkor sem volt másképp. Fried István először 1947-ben hallott Faludy-Villon verseket szavalni a Zeneakadémián, Tapolczai Gyula, a híres Tapolczai-Vízváry színészdinasztia leszármazottjának előadásában, és a Testamentum első sorait fejből idézte:
„Az őszi sárban már magamban járok,
s lábam nyomában a Kaszás üget,
hajam deres lett és az utcalányok
másnak mutatják már a mellüket,
s a csillagok is már fakóbban égnek,
mint egykor égtek, mikor este lett:
ajánlom bűnös lelkemet az égnek,
s az út sarának vézna testemet.”
Rögtön botrányosnak minősítették e verseket, a Pázmány Péter Tudományegyetem tiltakozott a „züllött, mocskos fantáziájú” költészet ellen. Senki nem figyelt arra, hogy ezeknek a szövegeknek és a stílusnak egyik előzménye Brecht, holott a Koldusoperát már 1930-ban bemutatta a Vígszínház Heltai Jenő fordításában. Ugyanilyen előzménynek tekinthető a pesti kabaré kupléinak világa, ahol a 20-as, 30-as években olyan szerzők művei hangzottak el, mint Ady Endre, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Babits Mihály. Az 1937-ben megjelent Villon-átköltéseket 1938-ban már Fellegi Teri énekelte egy pesti lokálban, Somlay Artúr szavalta a Haláltánc balladát, Bajor Gizi A szép fegyverkovácsné balladáját. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ami népszerű, az valóban gyanús? Nincsenek-e olyan Catullus- és Horatius-művek, amelyeket még ha purgálva, azaz finomítva fordítanak is le, nyilvános előadásuk nem okozna-e kisebb botrányt? Faludy kivételesen művelt ember volt, és tíz-tizenöt olyan verset írt, amelyek mindenképpen fontosak a magyar irodalomban.
Mint Blénesi Éva elmondta, hatalmas anyag vár még feldolgozásra, ezzel az első monográfiával az eddigi filológiai munkákat próbálta összegyűjteni. A kötetben kiemelte a költő humanizmusát, melyre jó példa Faludy Erasmusról írt könyve, valamint egy töredékben maradt regénye a humanizmusról. A Faludy-kutatómunkát végző irodalmárok közül kiemelte Csiszár Gábort, Polgár Anikót, Csehy Zoltánt és Vilcsek Bélát. Faludyt elsősorban költőként ismerjük, de sokoldalú emberként olyan területeken is munkálkodott, mint a pedagógia, amihez a Columbián vagy más egyetekmeken tartott előadásait kéne rekonstruálni; foglalkoztatta a szegénység és a környezetvédelem kérdése; illetve már 1975-ben figyelmeztetett az Uffizi Képtár festményei fokozott védelmének fontosságára.
Böszörményi Zoltán még kanadai emigrációja során hallotta Faludyt előadni, aki torontói tartózkodása idején írta Karoton című történelmi regényét. A kézirat elveszett, s egy nem túl jó fordításból Orbán János Dénes próbálta meg rekonstruálni. Az író-főszerkesztő felevenítette a 2005-ös aradi találkozót, ahol Faludy György, Fejtő Ferenc és Anavi Ádám voltak a meghívott vendégek. Faludy felajánlotta életművét is a főszerkesztőnek, végül abban állapodtak meg, hogy az Irodalmi Jelen havonta közli Faludy írásait. A költő mindig gondosan ügyelt a lapzártára, s a folyóirat legpontosabb szerzőjének bizonyult. Böszörményi Zoltán számára a két legnagyobb Faludy vers az „Óda a magyar nyelvhez”, és a „Michelangelo utolsó imája” – ez utóbbi felirata egy emléktáblának is, melyet a költőről még életében elnevezett torontói parkban állítottak, tisztelegve ott végzett tevékenysége előtt. Erdély, az erdélyi magyar irodalom pályája indulásánál is fontos szerepet játszott: verseit a Korunk közölte először 1937-ben.
Blénesi Évát végül Fried István kérdezte: kinek, kiknek ajánlaná könyvét? Mindenkinek, aki szereti Faludyt – hangzott a válasz –, diákoknak, kíváncsi olvasóknak, képzőművészeknek, zenészeknek, fiataloknak, és akikről szó esik a könyvben.
A tudósító, aki először filmen ismerte meg Faludy György lenyűgöző személyiségét, és hallgatta történeteit Recskről, ahonnan a kultúra ereje mentette meg, a könyvbemutató másnapján a Villon Trió előadását hallgatta meg a Fészek Klubban. Az előző nap folytatásaként fiatal zenészek adtak elő Faludyt, aki „életét lírává tudta alakítani, líráját pedig életté”.
(Az esten Turek Miklós színművész működött közre.)
Csanda Mária
Fotók: Szőcs Tekla
