Ugrás a tartalomra

 

Walt Whitman

(1819. május 31.–1892. március 26.)

 

A szabadvers szabadalmaztatója. Az első amerikai költő, akit erőteljes támadások értek, mert nem a nőket szerette hosszú élete során. A védelmi falanx legalább olyan erőteljes, mint a támadó: "... amelyek nélkül egy hatalmas hang, egy erős szín hiányoznék a világirodalomból. A költő az ember nélkül, ez a költő – nagy és páratlan költő – enélkül az ember föl nem óriásodhatott volna. A törpéknek, akár a jeles törpéknek is, az óriással szemben nem szabad pöffeszkedő jogot érezniük a mindig fölényt jelentő megbocsátásra." – (írja Szilágyi Géza a Nyugat Whitman-kritikájában) amiben egyet kell értenünk.

Peter Doyle, az utolsó "dear baby", egy lóvasút-kalauz, így jellemzi "az öreg"-et: "Sohasem jutott tudomásomra egyetlen egy olyan eset sem, amikor Walt nővel törődött volna. Hajlamai másmilyenek voltak. Abban az értelemben a nő sohasem jutott az eszébe. Walt túlságosan tiszta volt, gyűlölt mindent, ami nem tiszta. Semmi fajta léhaságnak nyoma sem volt benne. Nekem csak tudnom kell, milyen volt ő azokban az években – hiszen borzasztóan bizalmasak voltunk egymáshoz."

1863 januárjában Whitmant szélütés éri. Bal karja és lába megbénul. Betegségénél meghatározóbb csapás anyja 1873-ban bekövetkező halála. 1874 közepén állását is elveszti, amelyet bénulása óta helyettessel töltött be. Első életrajzírója szerint négy éven keresztül nézett szembe minden nap a halállal, a vissza-visszatérő szenvedéssel, a szegénységgel, mialatt a nagyközönség, olvasói elfelejtik. A kilátástalan helyzet hatására írja meg egyik legmegrázóbb költeményét, a Kolumbusz imájá-t, amely hangulatában és eszmei tartalmában csak a vak Milton híres szonettjével és Sámsonjával hasonlítható össze. Whitman Kolumbusz sorsában saját, félbeszakadt költői pályáját, reményeinek elvesztését írja meg – de a költeményből rendíthetetlen optimizmus, a befejezetlen életmű biztos tudata és a halállal való megbékélés sugárzik, írja Szenczi Miklós.
Én a Lyra Mundi sorozatban megjelent Fűszálakat ismertem, ugyanebben az időben egy füzet-sorozatból a Tébolyda-cellát, azt gondolom, néhai Görög Imre barátom kívánta mindenképpen lenyomni a torkomon, mint évszázadokig ható költőt, de nemigen sikerült neki. Csak néztem csodálkozva, nyilván. A kilencvenes években a próza átvette a hatalmat minden fölött. 

 


Walt Whitman (West Hills, Huntington Township, New York, 1819. május 31. – Camden, New Jersey, 1892. március 26.) amerikai költő.

 

 

  

A "FŰSZÁLAK" ÉRTELME  

 

Az életről dalolok - s a halálról íme mégis:
Az árny-halál sarkamban lappang, ülő alakomnál, s évek óta -
Néha közelhúzódik, már-már szemtől szembe.
 

Kezdve az érett ifjúságtól, s folytatva kitartón,
Vándorolva, bámészan, mindennel játszva - harcot, békét, napot és éjt magamba szíva,
Soha, még egy órácskára se hagyva félbe a munkám,
Bevégeztem most betegen, szegénységben s öregen.
 

Büszke ez ének, minden szava, célja,
Átfogni tér s idő roppant birodalmait,
A fejlődést, a feltüremlőt, a növekvőt és a nemzedékeket.
 

Nem kizárni s elkeríteni, vagy kiszemelni a rosszat félelmes tömegéből (vagy akárcsak megmutatni,)
Hanem hozzátenni, keverni, növelni, kiteljesíteni - és ünnepelni a halhatatlant és a jót.
  

 

Lator László fordítása  

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.