Virginia Woolf
A világítótorony olvasata idején mindösszesen annyit tudtam az írónőről, hogy egyetlen napot se járt iskolába, és hogy a férjével egyetlen amerikai kézisajtó (taposó Viktória) birtokában könyvkiadót alapít. A kiadó ma is létezik Hogarth Press néven, olyan különlegesnek ítélt szerzők könyveinek kiadását szorgalmazta, akik eltértek a kor irodalmi hagyományaitól, pl. Gorkij, Freud, Katherine Mansfield, R. Graves, T. S. Eliot, Rilke. De ők jelentették meg angolul Madách Tragédiáját is 1933-ban. Nem volt nyilvánvaló, hogy a primitív kisgépes könyvkiadó lényege nem a könyvkiadás, hanem a függetlenség.
Első kezembe került regényéből, a tengerparti ház történetéből (A világítótorony), a Mrs. Dalloway köré épített családból se azt fogtam fel, fordítottam vissza a mindennapokra, amit – végeredményben – a regény diktál, hanem a közvetlen családra vonatkoztatható legkézenfekvőbb tételt: ott a cél, a világítótorony, amit hétfőtől hétfőig, hétről hétre meglátogatnának, de a körülmények soha nem megfelelőek. Úgy értettem Virginia Woolf üzenetét, hogy az álmok, a tervek nem juttatnak el a célig. Nem csak mert így egyszerűbb, tovább lehet lépni, hanem mert a család eredményei ezt fogalmaztatták meg.
Ma már nem tiszta, hogyan mertem a húszas éveimet se érve el Virginia Woolfot olvasni. Tíz évvel később az Orlandótól végem van, mint a botnak. A regény maga derűs, sodor, diskurál az olvasóval, a végén mégis hülyébben csuktam be a könyvet, mint voltam előtte. Minden lényeges sarka túlhajol akkori regiszterívemen. Az ember olvas, és azt reméli, tudja, merre jár, mi tart, meddig tart (mint egy Gárdonyi-regényben). Közel négyszáz éven át követjük Orlando életét, de amikor elköszönünk, harminchat éves, minimum gondot okoz. Gondot az is, hogy előbb beleszeret egy orosz lányba, különféle akadályt képező viharok okán csalódik, aztán mint törökországi angol nagykövet nőként (előjel, figyelmeztetés nélkül változik át, mint Kafka hőse) elhajtja a román nagyherceget. Nem kicsi a káosz, de olvasható káosz. A kedves olvasó csak pislog, most akkor mi van? Azt újabb tíz évvel később tudom meg, hogy a regény Orlando-ját Woolf a szerelméről, Vita Sackville-Westről mintázta. A mű Nigel Nicolson angol kritikus, szerkesztő szerint "a leghosszabb és legszebb szerelmes levél az irodalomban". Na, tessék. A Vita női név. Nem kérdés, aki a ráció felől közeledik, eltéved.
Írónőnk Adeline Virginia Stephen néven születik egy viktoriánus felső-középosztálybeli családban. Huszonkét éves korától publikál. 1912-ben házasságot köt Leonard Woolffal, érzelmi kapcsolat azonban végig nőkhöz kötötte. Közérthetőbben úgy fogalmazható, hogy – férje ellenére – a világ egyik leghíresebb leszbikusa. A férj, Leonard a kezdetektől kiiktatva az asszonyi jóból. A hiányt vélhetőleg hosszú sétákkal és mélyen intellektuális beszélgetésekkel pótolják. A szerető, Vita Sackville-West is férjezett. Viszont a nő férje vállaltan homoszexuális, náluk nyilván elmarad a kiegyenlítést szolgáló pótcselekvés.
„Virginia nemcsak zsarnoki édesapjától szenvedett, de kislány korától 22 éves koráig kénytelen volt eltűrni mostohatestvére rendszeres molesztálását is. Mindennek következtében a férfiakkal való együttlét egybeforrt a pánikkal, az ürességgel és a rémülettel. „Amikor néhány napja megcsókoltál, nem éreztem többet, mint egy kő” – írta egy ízben Leonardnak. Nem csoda hát, hogy amikor az írónő igent mondott az érte mindezek ellenére kitartóan rajongó, sőt a házasság kedvéért ragyogó karrierjét is feláldozó Leonard Woolfnak, egyben évtizedekig tartó önmegtartóztatásra is kényszerítette leendő férjét.” – hangzik el egy évfordulós szövegben. Megnyugtató, hogy él, élt, élni fog a mindent feladó férfiúi heroizmus, önfeláldozás, szerelmes rajongás.
Virginia Woolf mániás depresszióban szenved húszéves korától. Sikertelen öngyilkossági kísérletekkel a háta mögött, miután az aktuális német bombatámadás lerombolja londoni házukat, 1941. március 28-án az Ouse folyóba veti magát és ott pusztul.
Ha azt mondanám, mindezek mellékes tartozékok, nem számítanak, koncentráljunk az életműre, nem volna igaz. Az irodalom többnyire az életből születik (még Vernénél is kimutattak személyes vonatkozásokat). Ha Virginia Woolf élete nem ez volna, amit megélt, ugyan hol találnánk kulcsot a regények különös hangzásához, rejtélyeihez?
Virginia Woolf, London, 1882. január 25. – Rodmell, 1941. március 28., angol író, esszéista
