Két költő
Rimbaud 16 és 19 éves kora között írja meg teljes életművét. Nem mindennapi eset. Az ilyesfélét nevezik zseninek. 1875-ben, 21 esztendős korában úgy határoz, elég, végez az irodalommal, Ádenben telepedik le. Előtte lepofozza költő-mesterét és szeretőjét, Paul Verlaine-t.
Rimbaud néhány nap múlva valóban kirúgja öreg barátját és szeretőjét, Verlaine-t. Hess, mondja neki, miután bűnbánóan megérkezik londoni kiruccanásából. Verlaine revolvert ránt, azt üvölti, szétlövöm a tököd, ribanc (a "szétlövöm a segged, ribanc" gyakoribb változat, amikor féltékeny férfi lövöldöz szerelme tárgyára, de itt a helyzet különleges, fogadjuk el a különleges helyzet adta verziót, férfiember lövöldöz férfitárgyra), és Verlaine átlövi a védekező Rimbaud kézfejét. Rimbaud a kórházba, Verlaine a fogdába távozik a dúlt helyszínről.
Verlaine-t szodómia (a korban ez a homoszexuális gyakorlatok jogi meghatározása), és súlyos testi sértés miatt két évre lecsukja a bíróság.
A börtönben felismeri iszonyatos kereszttagadó bűneit, Szodomát és Gomorát, az erkölcstelenség pokolba vezető szakadékát, megtér. De nagyon. Mindent nagyon. Ez a titka. Szabadulása után Stuttgartba utazik, hogy rávegye Rimbaud-t, írjon Istenről, a bűnbánatról, és a nap azonnal kisüt. Már hogy Arthurra süt a nap azonnal. De Rimbaud-nak éppen rossz napja van, egyébként is bosszantja a meghülyült kolléga, leveri a vallásos révületben lihegő Verlaine-t, akire a nap később se süt, soha többé, egyetlen délutánon sem. Lepusztult, koldusszegény alkoholistaként hal 1896 kegyetlen januárjában, ötvenkét évesen.
Áden (arabul Édenkert) 1839 óta a brit gyarmatbirodalom része. Hivatalnokok, katonák, arabok, francia és angol kereskedők, európai kalandorok lakják. Rimbaud betegen érkezik 1880 augusztusában. Azt tervezi, rövidesen meggazdagszik, de gyorsan meglátja a terv és a lehetőség közt a távolságot, a következőket írja haza: "Áden borzalmas szikla, egyetlen fűszál és egy csepp élvezhető víz nélkül. Desztillált tengervizet fogyasztanak. A hőség elviselhetetlen..."
Kávé- és bőrkereskedő alkalmazottja, a kávét karavánok szállítják Jemenből Ádenbe. A kereskedő később megbízza, kísérjen el egy csoportot Hararba (Etióp-magasföld), ahol lerakata működik, s ahonnan kávét, gumit és bőröket szállítanak. Előbb hajóút Zeilahig, aztán húsz nap karavánút. Rimbaud Harárból is panaszkodik: "Olyan betegséget szedtem össze, amely egyébként nem veszélyes, de ez az éghajlat minden betegség esetén alattomos. Egy seb sohasem gyógyul be. Egy milliméter hosszúságú vágás az ujjamon hónapokig gennyezik..."
1883-ban már Ádenből ír anyjának (kereskedés közben tanul, fényképez és tanulja az oromo nyelvet): "A magányosság itt nagyon rossz. Egyre jobban sajnálom, hogy nem nősültem meg és nincs családom. De pillanatnyilag arra ítéltettem, hogy bolyongjak egy távoli vállalkozáshoz kötve. Napról napra kevesebb örömömet lelem az időjárásban, az életmódomban, sőt Európa nyelvében! Mi értelme van ennek az ide-oda utazgatásnak, a kalandozásoknak idegen népeknél, ezeknek a nyelveknek, amelyekkel az ember megtölti az emlékezetét és ezeknek a leírhatatlan szenvedéseknek, ha egy napon, néhány év múlva nem telepedhetek le egy helyen, amely talán még tetszik is nekem, ahol kipihenhetem magam és családot alapíthatok, hogy legalább legyen egy fiam..."
1883-ban Etiópia délkeleti részéből tudósítást küld a Párizsi Földrajzi Társaságnak Ogadenről, s az ott élő bennszülöttek természetéről, szokásairól. Sikerül felkeltenie a Társaság érdeklődését, fotókat is kérnek, de e felkérésre már nem válaszol. A kereskedő cége becsődöl, majd újrakezdi a kereskedést, összeáll egy kopt nővel, depressziója továbbra se múlik. Letargikus igazságokat ír anyjának: "Nagyon valószínű, hogy az ember oda megy, ahol nem akar lenni, azt teszi, amit nem akar tenni, és egészen másképp él és hal meg, mint ahogyan akart."
1885-ben belevág a fegyverbizniszbe, de az etióp császár kereskedői átverik, ami lenullázza anyagilag. 1887-ben újra Áden, majd Kairó. Fél, hogy sose látja már Európát és nyomorban végzi. Három évet tölt fegyverkereskedőként Harárban egy 18 éves etióp fiúval. Belekóstol a rabszolga-kereskedelembe. A jobb térdében megjelenő kínzó daganat végül is hazakényszeríti Európába. Marseille-ben operálják. Néhány hét a családja körében, azután vége a legendának, a kórházban meghal. Vagyonát etióp szerető-inasára, fegyverhordozójára, Djami Oneddeire hagyja.
*
Mindez puszta magántörténelem. Baudelaire-é, Verlaine-é, Rimbaud-é. Ami ránk, olvasókra elsősorban tartozik, a köteteikben találjuk. A kérdés, adalék-e a lírához, vagy még az sem, hogy a szimbolistáknak ilyen szerencsétlenül jött össze a civil élet, kérdés marad. Kinek adalék, kinek nem. Arthur Rimbaud, 1854. október 20 – 1891. november 10; Paul Verlaine, Metz, 1844. március 30. – Párizs, 1896. január 8., francia parnasszista és szimbolista költő.
(1870)
