Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,
A teremtés foka, az erény és vétek,
Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,
Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.
(Komjáthy Jenő: Dzseláleddin Rúmi)

 

 

KETTÉTÖRT TOLL

Dzsalál ad-Dín ar-

RÚMÍ

 

költemények

Misztikus szerelem

Ez a szerelem nem kíván kommentárt,
sőt nem is tűri el. Ha az ember szóra
nyitja száját, összezavarodik.
Dzsalál-Ad-Dín Rúmí ezerszer nekikezdett,
hogy írjon róla,
ami mellesleg hivatása lenne:
de mikor írni próbál, kettétörik a tolla.

(Faludy György)

 

Az életből csakis téged kivánlak

Az életből csakis téged kivánlak,
Vaj' illő-é, hogy árvultan kószáljak?
Irótoll lett a szívem a kezedben,
Te vagy nyitja a bánatnak, vígságnak.
Azon kívül, mit óhajtasz: mi sem kell;
Azon túl, mit mutatsz: én mit se lássak.
Ha tüskét, vagy rózsát nőttetsz belőlem,
Szagát érzem tövisnek, vagy rózsának.
Ha úgy tartasz, olyan lettem tenéked,
Ha így kívánsz, ilyen lettem, te lássad.
A korsóból, ahol színt adsz a szívnek,
Szerelmem, vagy gyülőlségem kiárad.
Az őskezdet te voltál, s léssz a végső,
Te tégy jobbá csukásnak mint nyitásnak.
Ha rejtőzködsz, leszek sok közt hitetlen,
Ha feltárulsz, hiszek léted szavának.
Azon túl, mit te adtál, nincs fityingem:
Gyanakvásod zsebemben mit találhat?

(Weöres Sándor)

Születtem azon nap, mikor Név se volt

Születtem azon nap, mikor Név se volt,
Se kit Név jelezzen, az ős Lét se volt.
Belőlem fakadt Név s a Névveljelölt
Azon nap, mikor még Mi és Én se volt.
Szerelmem hajából Jelentés fakadt,
Mikor még hajában végesség se volt.
Keresztet kutattam keresztül-kasul,
De Ő és keresztre-feszítés se volt.
A bálvány-seregben pogányság helyén
Bolyongtam, de ott még a tűz s lég se volt.
Herát s Gandahára hegyéről körül
Tekinték, de fenn s lenn, irány s tér se volt.
A Qáf hegy csucsáról figyeltem, ahol
Az Anqá madár ült, de föld s ég se volt.
A Kábára néztem, de arrafelé
Az ifjú sosem járt, a vénség se volt.
És Ibn Szína bölcset faggattam magát,
De Ibn Szína akkor személy s lény se volt.
A titkok helyéhez közel jártam én,
A felső nagy udvarban ő mégse volt.
De végül tekintém tulajdon szivem,
S imé ott enyém lett, ki másé se volt.
Jó Samsz-e Tebrízí de megrészegült!
Ily ittas szerelmes teremtmény se volt.

(Weöres Sándor)

 

A tiszta szerelem szépsége

Megvigyázd! Ne ócsárold úgy, hogy Ő a Deli-Gyönyörű
Kit minékünk szerelemmel szeretni adatott. Mi vagy te?!
Az üveglap csupán: a tükör, kinek megadatott az Ő
Szentséges Ábrázatát visszatükröznie. Csak Ő az, Ő
a mindenségben Megnyilvánuló, s te, magad meghúzva:
Benne létezel csupán! A Tiszta Szerelem Szépsége és a
Szépség Tiszta Forrása Ő – íme a Forrás ki benned felfakad
Hahogy tűröd s elbírod Tekintetét, ki téged mereven néz:
Felismerheted – még Ama Tükör is Ő, ki volnál tennen-magad
Mert mivel önnön-tükröző! Miként Ő a klenódium is: a Kincs
és Ő Ki bennünen rejlik – Annak künnenső Kincstartó Háza is
az „én” s az „Ő”: minden, mi elválaszt, a semmibe vész, mint
minden káprázat, mely valótlan és hiú. Hallgass! Szűnj meg!
Mind mondanám vég nélkül; de hol amaz ékesen szóló Ige
hogy utolérje Őt. A mi dolgunk: feladni magunkat Őnéki és
szeretni. Szeretni Őt vég nélkül, míglen, szerelmi őrületünkben
Őbenne – semmivé leszünk. Szela.

(Határ Győző)

 

Még meddig sírjon

Még meddig sírjon test nélkül is lelkem ily panaszt,
Lombhullatón, mint ősztől sárgult, szomorú haraszt?
A szívemet sok baj, sok őrlő gond égette meg -
Mért rejtsem lángját - épp ez az, mi ittmaraszt?
Barátom, mint ellenség, testem, lelkem marja szét.
Ó, szívem, meddig tart, amíg a kínzás szétszakaszt?
Szerelmi hívő én, szerelmem mélyén kérdezem:
Még meddig kérhetek "kegyet", mit rabtartóm halaszt?
Ó, Hold, ha álomképed elfolyt vérem tengerén
Korán hozzám sietne fel - hogy várhatnék tavaszt?
Keservem vízzé old követ, de sajnos nem vagyok
Kőszikla én: a szó belőlem lángokat fakaszt.

(Franyó Zoltán)

 

Szerelmesek, szerelmesek

Szerelmesek, szerelmesek! Halljátok? Égi dob pereg.
A búcsuzás, az indulás nagy perce már elérkezett.
A tevehajcsár jó korán ébren volt, csak egy szót kiván,
már készen áll a karaván. Ó társaim, ébredjetek!
A készület sok hangja szól, csengőre csengő válaszol,
a végtelenbe vándorol s egyenként indul a menet.
Megfordított gyertyák alatt, ahol a kék függöny hasad,
kilép csodálatos csapat, minden titkok felfénylenek.
Forog, forog az égburok, szivedre ólomsúlyt dobott,
nehéz álmodtól óvakodj, vesd el a könnyü életet.
Te őr, vigyázz! Itt az idő! Nem alhatik az őriző.
Ó szív, barátot kereső, indulj, mert vár a kedvesed.

(Vas István)

Szerelem: az ég felé repülni…

Szerelem: az ég felé repülni,
Percenként ezer fátyolt széttépni,
Kezdetben életünket feladni,
Vég-lépés után láb nélkül lépni,
A létet szemeinkből kivetni,
Tulajdon szemeinket se nézni.
Mily áldott - igy szóltam a szivemhez -
Szeretők hajlékába beférni,
Szemeid látókörén túllátni,
A keblek utcájába betérni.
Ó, lelkem, honnét jött a lehellet,
És szívem dobogása! ki érti?
Madaram, legyen hangod madár-nyelv,
Rejtett értelmét elmém megérti.
Szólt szívem: Láttam az ős mühelyben
Víz és sár hajlékát forrni-égni,
Az anyag házából kirepültem,
Az anyag háza teremtett élni,
Azután, erőm fogytán, befogtak,
Formátlan létet, formába térni.

(Weöres Sándor)

 

Mesterem, Sámsz-i Tábrízíhez

Szerelmesem egy fürt haját küldte borravalónak;
azt zsebre vágtam, s őt magát kerestem, s nem találtam.

Kutattam krisztiánusok közt, a Golgotán álltam,
hol a keresztből vér buzog, de Őt ott nem találtam.

Jártam a hindu templomok mélyén, s a pagodákban,
míg sarum talpa elkopott, de Őt mégsem találtam.

Megmásztam Herát hegyeit, bolyongtam Kandahárban,
dombon, síkságon, ott meg itt, de Őt csak nem találtam.

A Káf sziklája égmagas, lihegtem, míg fölértem,
ott fészkel a főnix-kakas, de Őt ott sem találtam.

Azt hittem, hogy a Kábakő majd megsegít, s csalódtam:
hány férfi jár ott, mennyi nő! De Őt mégsem találtam.

És Avicenna könyvei! Mely bölcsesség és bőség!
De Isten túl nagy őneki, ezért ott sem találtam.

Mondják: Ő egy araszra sincs az oroszlánudvartól,
de ez az arasz végtelen, mert Őt ott sem találtam.

Így futottam utána, míg szívem mélyére szálltam,
és ráébredtem: ott lakik, bár máshol nem találtam.

Sámsz-i Tábrízí, te tiszta szív! Nem élt még soha részegebb,
zavarosabb két színbolond a földön, mint te s én veled.

(Faludy György)

De mit valljak, muzulmánok…

De mit valljak, muzulmánok, ha nem vallom saját lelkem
Muzulmánnak, kereszténynek, zsidónak, még pogánynak sem,
Keletről nem, nyugatról nem, se földtájról, se tengerről,
Se természet homályából, s a forgó ég se szült engem,
Se földmélyből, se tengerből, se szellőből, se tűzlángból,
Se menny-trónról, se rög-porból, se ős-kútból nem ébredtem,
Ha sem Kínát, se Hindosztánt, ha sem Bolgárt avagy Szaqszínt,
Se Irák két királyságát, se Khorászánt nem ismertem,
Az életből, se másikból, se fentről vagy pokolmélyből,
Se Ádámtól, se Évától, se Édenből nem éledtem;
Ha oly tér szült, ahol tér nincs, ha oly jel zár, amily jel nincs,
Ha testem nincs, ha lelkem sincs: imádottam az én lelkem:
Egyet vágyón, egyet érzőn, egyet hivón, egyet látón,
A kettősség nem él bennem, a két lét már közös bennem,
Az első ő, a végső ő, a külső ő, a belső ő,
Csak ő él, más tudásom nincs, imádottam megismertem,
Szerelmének kupájától vagyok részeg, s a két létet
Nem is látón, e mámorral s mulatsággal betöltettem;
Ha éltemből csak egy percet hiányoddal kicsorgatnék,
Ez órától szünet nélkül de bánkódnék, miért lettem;
S ha egy percig te vagy nékem magányosság megosztója,
Letiprom mind a két létet, kezem táncban kiterjesztem.
Ó, Tebrízí, olyan részeg vagyok már én ez életben,
A mámorról tudok szólni, de minden mást felejtettem.

(Weöres Sándor)

 

Ki sírom mellett...

Ki sírom mellett elhalad - megittasul,
Akár elmegy, akár marad - megittasul,
Ha tengerbe lép, ittas lesz a tenger,
Ha sírba megy: a sírgarat megittasul.

                *

Vén lettem, és te ifjúvá avattál,
Meghaltam, te a sírtól elragadtál,
Ha féltem is, hogy elkerüllek - mégse
Tévedtem el, mert hívó jelt te adtál.

(Franyó Zoltán)

 

KOMJÁTHY JENŐ

Dzseláleddin Rúmi

Én vagyok a hajnal, a hullámzó tenger,
Én vagyok a föveny, lehe est szelének,
Én vagyok a madár, madarász és háló,
Én vagyok a néző, a tükör s a képek,
Én vagyok a szőlő, a sajt, a must és bor,
Kristály kehely, csaplár és ivó testvérek,
A gyertya és tüzén perzselődő lepke,
A rózsa, fülmile s róluk szóló ének,
Én vagyok a homok, a lapát, mész, mester,
Az alapkő, tető; a közép és szélek,
Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,
A teremtés foka, az erény és vétek,
Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,
Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.

 

 

Dzsalál ad-Dín ar-Rúmí

Dzsalál ad-Dín apja, Bahá ad-Dín Valad híres misztikus teológus, író és tanító volt. Elsősorban a közeledő mongoloktól tartva, a család 1218 körül elhagyta szülővárosát. Egy legenda szerint aztán Nísápúrban (Irán) a család megismerkedett Faríd ad-Dín Attárral, a perzsa nyelvű misztikus epikai művek neves szerzőjével, s ő megáldotta a fiatal Dzsalál ad-Dínt. A mekkai zarándoklat teljesítése és számos közel-keleti barangolás után Bahá ad-Dín és családja elérte Anatóliát (Rúm, innen a „Rúmí” név). Ez a terület ekkoriban a szeldzsuk-törökök uralma alatt békés és virágzó korszakot élt. A család rövid ideig Larandában (Karamán) élt, itt született Dzsalál ad-Dín első fia, és itt halt meg az anyja. Ezután a fővárosba, Konyába hívták őket (1228); Bahá ad-Dín itt tanított a szépszámú medresze (vallástudományi iskola) egyikében, s 1231-ben bekövetkezett halála után fia követte az állásban.
Egy évvel Konyába költözése után Bahá ad-Dín egy régi tanítványa, Burhán ad-Dín Muhakkik is ideérkezett, és mélyebben beavatta Dzsalál ad-Dínt az Iránban kifejlődött misztikus elméletekbe. Burhán ad-Dín nagy hatással volt Dzsalál ad-Dín lelki fejlődésére; 1240 körül távozott Konyából. Úgy tartják, hogy Dzsalál ad-Dín egy vagy két utazást tett Szíriába, de az is lehetséges, hogy már családjuk Anatóliába érkezése előtt is kapcsolatban állt szíriai szúfi körökkel. Szíriában esetleg találkozhatott Ibn al-Arabíval, a vezető muszlim teozófussal, akinek fordítója és fogadott fia, Szadr ad-Dín al-Kunaví Konyában Rúmi kollégája és barátja volt.
Rúmí életének döntő pillanata 1244. november 30-án jött el. Ekkor találkozott ugyanis Konya utcáin a vándorló tabrízi dervissel (szent emberrel), Samsz ad-Dínnel („a Vallás Napja”), akit előzőleg talán már Szíriában is láthatott. Samsz ad-Dín nem tartozott a hagyományos misztikus testvériségek egyikéhez sem, viszont személyiségének ereje Dzsalál ad-Dín előtt feltárta az isteni dicsőség és szépség misztériumát. A két misztikus hónapokon át együtt élt; Rúmí teljesen elhanyagolta tanítványait és családját, ezért felháborodott környezete 1246 februárjában arra kényszerítette Samszot, hogy távozzon a városból. Dzsalál ad-Dín teljesen magába roskadt; végül legidősebb fia, Szultán Valad visszahozta Samszot Szíriából. A család képtelen volt tudomásul venni Dzsalál ad-Dín és Samsz szoros kapcsolatát, s 1247 egy éjszakáján Samsz végleg eltűnt. Csak a legújabb kutatások mutatták ki, hogy valóban meggyilkolták - Rúmí fiainak tudtával, akik sietve el is temettették egy Konyában máig létező kút mellett.
 

Néhány évvel Samsz ad-Dín halála után Rúmí hasonló elragadtatást élt át, miután megismert egy írástudatlan aranyművest, Száláh ad-Dín Zarkúbot. Úgy tartják, hogy egy nap meghallotta a kopácsolást Száláh ad-Dín műhelyéből, a konyai bazárban, és azonnal táncba kezdett. A műhely tulajdonosa már régóta Rúmí egyik leghűbb és legközelibb tanítványa volt, s lánya Rúmí legidősebb fiához ment feleségül. Ez a szerelem újra versírásra késztette Dzsalál ad-Dínt. Száláh ad-Dín halála után Huszám ad-Dín Cselebi lett új lelki szerelme és helyettese. Az ő hatására írta meg legfontosabb művét, a Masznaví-jé Mánavít. Huszám ad-Dín ugyanis arra kérte, hogy kövesse Attár és Szanáí szúfi költők példáját. Utóbbiak a misztikus tanításokat hosszú, anekdotákkal, tanmesékkel, bölcs mondásokkal és allegóriákkal megtűzdelt költeményekben adták elő. Munkáikat a misztikusok, köztük Rúmí tanítványai is, buzgón olvasták. Dzsalál ad-Dín megfogadta Huszám ad-Dín tanácsát, s a következő években megalkotta a Masznaví csaknem 26 000 párversét. A hagyomány szerint verseit még a fürdőben vagy úton járva is hangosan szavalta, az őt kísérő Huszám ad-Dín pedig folyamatosan feljegyezte őket. A Masznaví bemutatja a XIII. századi szúfizmus valamennyi összetevőjét, s gyakran ragadja laza gondolattársításokra az olvasót, így megértetve, mi minden foglalkoztatta a mestert életének egy bizonyos szakaszában. A mű az isteni szerelem élményét tükrözi: Rúmí számára Szaláh ad-Dín és Huszám ad-Dín egyaránt Samsz ad-Dín - a mindent besugárzó fény - újbóli megtestesülései voltak. Huszám ad-Dínt éppen ezért Dijá al-Hakknak („az Igazság Fénye”) nevezte el (dijá a napfény arab neve).
 

Gondolatainak rendszerezése lehetetlen feladat; ezek gyakran egymásnak is ellentmondanak, s szimbólumainak használatában a költő zavarba ejtően következetlen. Költészete a misztikus élmények mélyen emberi kifejeződése, minden egyes olvasó megtalálhatja benne a számára legkedvesebb gondolatokat és érzéseket, a mennyekbe tett átszellemült utazásoktól a mindennapi élet lényegre törő leírásáig. Nehéz lenne eltúlozni a hatást, amelyet Rúmí gyakorolt a török kulturális életre. Zöld Kupola néven ismert mauzóleuma ma múzeum Konyában, s máig ezrek zarándokolnak el ide minden évben.

Forrás:Terebess Ázsia-lexikon

---

Egy Rúmi-vers (rubái) kalligráfiája
Rúmi találkozása Samsszal (kódex, 1500 körül)
Rabia al-Adavíja perzsa költőnő (miniatúra, 8. század)
Szerelmi küzdelem az égen
Rúmi találkozása Samsszal (kódex, 1400-as évek)
Rabia al-Adavíja perzsa költőnő (ismeretlen eredetű rajz)
Szúfi mester és tanítványa (festmény, Metropolitan Museum of Art, New York)
Dzsalál ad-Dín ar-Rúmi (Mevlana museum, Konya, Törökország)
Rúmi főműve, a Masnavi (1258-1261)
A Masnavi 1479-es kiadása