A krumpli gumója – 125 éve született Karinthy Frigyes
Kosztolányi Esti Kornéljának Ötödik fejezetében egy örökké játékos, felnőttként is a gyereklélek felszabadultságával „rendetlenkedő” triász egyik tagjaként bukkan fel. „Végre együtt voltak, ők hárman, Kanicky, Sárkány és Esti, senki se hiányzott, a kör bezárult, a világ kiteljesedett.” Ha az olvasó egy kicsit elmélyed a kalandjaikban, nem nehéz kikövetkeztetni, kit rejt a Kanicky név. Kosztolányi, Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán figurája bújik meg a három jómadár jelmezében, akiknek hármasságát még a mesék tökéletességénél is távolabb mutató jelentéssel ruházza fel az író.
„Kaniczky szódabikarbónát, vizet, kutyanyelvet rendelt. A szódabikarbónát bevette. Lassanként, csupa szórakozottságból megiszogatta az előtte álló három pohár vizet, noha egyikbe Esti beleverte a cigarettája hamvát. Krokit kezdett írni, hogy pénze legyen. Hirtelen felugrott, a fejéhez kapott. Sürgősen telefonoznia kellett... Kaniczky fél óra múlva kapott összeköttetést. Diadalmasan jött ki a fülkéből. A nő eljön, délután háromkor. Sárkánytól kölcsönkért öt koronát, becsületszóra, s akkor Esti is megkapott az imént kölcsönadott két koronájából egyet... Cigarettáztak és sóhajtoztak. Nevettek és búsultak, gyors egymásutánban. Integettek a tükörablakban az utcán elhaladó nőknek... Valami nyugtalanság viszketetett bennük. Társasjátékot játszottak betűkkel, színekkel, hangokkal összekeverve, tódítva-foldozgatva mindent. Fölvetették a legfurcsább kérdéseket, mi lenne ha valami nem úgy volna, amint van? Nem, ők egyáltalán nem voltak megelégedve a teremtéssel.”
E kis Esti-darabkában benne van minden, amivel Karinthy jellemzhető. Küzdelmei a test gyarló bajaival, kacagnivaló szórakozottsága, örökös pénztelensége, szenvedélyes „nő-függése”, nyughatatlansága, játékossága, filozofikusssága, és a legfontosabb: folytonos elégedetlensége a teremtéssel, amely az ősember óta löki folyton előbbre e kíváncsi fajt.
A titkot kereste szüntelen, amelyet nem mondhatott el senkinek, elmondott hát mindenkinek. Azt a titkot, amely gyerekként tartotta egy életen át. Ahogy a bibliai példázatban Jézus az üdvözülés szükséges feltételeként emlegette a gyerekséget, úgy az életet sem veheti magához teljességgel, aki nem egy gyerek örök kíváncsiságával fogadja el: erre érzett rá Karinthy, míg mások halálos komolysággal felnőttkedtek. Mintha folyton az életvonal túlsó végéről tekintett volna vissza a még előtte álló eseményekre is: ebből a perspektívából semmi sem látszott „véresen komolynak”, még a halálba sem kellett belehalni. A Tanítom a kisfiamat egy kacagtatóan szellemes novella, melyben az író Gábor fia egy hétköznapi pillanatát örökíti meg: az obligát matematikapélda megoldásával izzadó gyerek mellé, mintha csak úgy véletlenül, lehuppan az apja, és úgy gondolja, majd könnyedén felvilágosítja fiát, hogy „ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el – mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa…” Csakhogy rá kell döbbennie: ugyanezzel a példával egykor ugyanilyen értetlenül szenvedett a saját apjával, és már akkor sem értette meg. Mi több: az apja sem értette! A novella lírai lezárásának tanulsága mélyén egy ráadás-tanulságot is elrejt az író: hiába lesz teljesen mindegy e szimbolikussá növő bükkfa-kérdés életünk végső perceiben, mégiscsak végig kell verekednünk magunkat az egészen, átküzdeni magunkat a megoldhatatlannak látszó példák erdején, hogy a végén azután… de ez már a titok.
Szenvedélyesen izgatta a természettudomány: a matematika, a biológia, a fizika, az orvostudomány – és, ha lenne magyarul ilyen összefoglaló szakkifejezés: az embertudomány. Az írás csupán lecsapódása volt nála e gazdag párlatnak, „így jött ki” a benne kavargó nyughatatlan érdeklődés. A tehetséggel sajátos viszonyban volt. Életműve jelentős részét tette ki a tehetség, a küldetés, a feladat beteljesítése körüli önmarcangolás szavakba öntése. Számadás a tálentomról című kései versében drámaian szakad ki belőle a dilemma: betöltötte-e a számára rendelt küldetést? Amely, ahogy e vers záró soraiban megfogalmazza, azt jelenti: úgy menjünk el e világból, hogy valamit előnyére változtattunk rajta, ahhoz képest, ahogyan találtuk, amikor megérkeztünk. Makacsul megtagadta magától a babért, melyet a „mennyei kapitalizmusban” osztanak a tálentumok jó hasznosításáért az első két gazdának. Ő a harmadik gazdának verselte meg magát, és zavartan hebegett a fiatalember előtt is, akibe az Andrássy úton botlott bele, és el kellett volna számolnia vele.
Fájlalta azt is, hogy gondolatiságát csak hiányosan fogadták be, vagy félreismerték, s belesűrítette ezt a hasonlatot is a Számadás a tálentomról soraiba – ahogy a krumplinak felfedezésekor csak a virágját szedték, és a gumójáról nem vettek tudomást, ekként érzékelte művei hatását is: a játszi könnyedség, a humor mindig szívesen fogyasztott része volt, de a filozófiáját, azt a gyökeret, amelyből a humor kisarjadt, nem ismerték és nem ástak le érte. Pedig „örömhírt” hozott, „jó hírt, tikot és szivárványt”, és a tálentom terhe, amely annyira nyomta egy életen át, nem volt más, mint a zsenialitás. Hiszen zseni volt a javából, a huszadik század legbohémabb, legbölcsebb filozófusa.
Karinthy arcai. Összeállítás az író néhány művéből: komolyság és kacagás.
