Lila dalra kelt egy JAKkendő?
„Hiánypótló szépirodalmi díj született” – olvashatjuk a József Attila Irodalmi Kör Egyesület (JAK) sajtóközleményében. Egyedülisége a hirdetmény szerint abban áll, hogy „bár a kortárs szépirodalmi és kulturális színtéren egyre többen fordulnak a prózaírás felé, sajnos a pályakezdő szerzők teljesítménye nehezebben követhető nyomon”, ezért a díj „révén a kiemelkedő teljesítményt felmutató szerzők ismeretséget (sic! – K. K.) szerezhetnek”.
Maga a kezdeményezés sokkal több tekintetben nevezhető fontosnak, mint amennyi a fenti indoklásban áll. Az idei József Attila-díj körüli, írószervezetek gerjesztette felhördülés felvetette a problémát: függetleníteni kell az államtól a szépirodalmi díjakat. Ennek egyedüli módja, hogy az irodalmi szféra is felmérje végre: kapitalista viszonyok között kell helytállnia. Olyan befektetőket kell találnia, akik az AEGON-díj mintájára vállalják, hogy tőkét biztosítanak az elismerés mellé járó pénzjutalomhoz. A JAK ebbe az irányba tette meg az első lépést, amikor a MrSale öltönyüzlettel összefogva megalapította a hangzatos nevű JAKkendő-díjat. A ruhaüzlet már korábban is kacsingatott az irodalom felé, amikor kedvezményes kuponokkal bombázta az Élet és Irodalom előfizetőt. Valószínűleg ennek a gazdasági összefogásnak a révén találhatott egymásra a vállalkozás és az írószervezet.
A JAK logója
A kezdeti lépések megtörténtek. Ezek után célba lehet venni a nagyhalakat is. Az írószervezetek egy-egy tagjának kulturális menedzserré kell válnia, majd felvennie a MrSale ruházati üzlet legdivatosabb öltönyét, és meglátogatni az Auchant, a Tescót, a Praktikert, a Spart és a különböző szaküzleteket, legyen szó sportfelszerelésről vagy szerszámokról. Itt pedig finom érvekkel az üzletemberek tudtára adhatják, miért érdemes nekik befektetni az irodalomba. Főként saját imázsuk formálása miatt, ahogy a német, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Bosch is előszeretettel támogatja a kultúrát saját hazájában, sőt annak határain kívül is. De élhetnek akár a Nyugat folyóirat példájával is, amelynek belső lapjait szintén tetszetős hirdetések dekorálták. Ráadásul a legfőbb mecénás, Hatvany Lajos végleg beírta nevét az irodalomtörténetbe.
Csak a 20. század második felében alakult át az a gyakorlat, hogy egy szépirodalmi lapnak szponzorokra van szüksége. A Rákosi- és a Kádár-rendszer értelemszerűen kialakította azt a helyzetet, hogy csakis az állam és annak bizonyos intézményei atyáskodhatnak a kulturális termékek felett. A rendszerváltás után kb. 15-20 év késéssel mérte fel az irodalmi szakma, hogy az önkormányzatok és az állam kevés az életben maradáshoz. Hogy miért félnek annyira a nagybefektetőktől, csak ők tudhatják. Talán attól rettegnek, hogy majd a Praktiker alkalmi barkácsdalokat írat velük? Ki tudja? Még az is lehet, hogy a költők biztos munkára lelnének reklámszövegíróként, ahogy egykor Karinthy Frigyes is.
A JAKkendő-díj kezdeményezés pedig irányt mutathat a szakmának, a fiatal íróknak és más írószervezeteknek, folyóiratoknak, kulturális rendezvényeknek. Amíg azonban kialakul a respektje, a hozzá kapcsolódó tradíció, és hasonlóan jelentős díjjá válik, mint a József Attila-díj vagy az AEGON, nagyon sok zakóméretet kell levenni a 40 év alatti prózaírókról. A JAKkendőt ugyanis nekik alapították. Meg számos olyan nagybefektetőnek, aki nyitott arra, hogy a fenti példát követve az irodalommal – kissé hamiskásan ugyan – örök életet nyerjen.
