A Nagy Nemzeti Lyuk – Néphangulat Presszó 6.
A Néphangulat Presszóba is eljutott a Nagy Nemzeti Lyuk híre. Kovács doktor említette először a háromszázmilliárdot, ami napról napra négyszázra változott. Aztán megindult a saccolgatás, hogy mennyi is az annyi. Számolgattak, hány nagyképernyős tévé foldozná be az ország lelkiismeretén tátongó, számszerűsíthető rést. Hatezer darab százkét centis, háromdés, ledes masinánál elveszítették a fonalat. Kovács doktor vetette fel később az új résmegsaccolási változót, amikor bevezette a húszmilliós audiánégyes fogalmát. De abba is beletört a bicskájuk. Végül megállapodtak abban, hogy a Néphangulat Presszó több száz éves bevétele sem tudna segíteni a helyzeten, ami mégiscsak elkeserítő. Elkeserítő, hiszen akadt közülük, aki már ötven éve iszik, hogy legyen a hazának bevétele a drága adóforintokból. És most meg itt ez a bődületesen nagy lyuk minden igyekeztük ellenére.
Béci látta a legpozitívabban a helyzetet. Eszébe jutott egy filmsorozat, amiben egy széles járaton ingáztak a szereplők különböző világok között. Nem tudta, hogy az a lyuk nemzeti volt vagy sem, csak annyira emlékezett: a párhuzamos dimenziók között mindig akadt egy, ami jobbnak mutatkozott, mint a szereplők hazája. Nincs is más dolgunk, állapította meg Béci, csak beleugrunk a Nagy Nemzeti Lyukba, amíg be nem záródik magától, átcsúszunk abba a másik világba, és máris ott találjuk magunkat egy párhuzamos Magyarországon. Ott aztán lesz dzsídípí, stabil nyugdíjrendszer, mindenféle szociális segély, még munka és alanyi jogon járó nagyképernyős tévé is.
Kovács doktor aztán helyre rakta Bécit. Ez egy nagy virtuális lyuk, fiacskám, tulajdonképpen nem is létezik, mégis van. Ez egy olyan rés, amibe bele lehet dögleni mindnyájunknak. Olyan, mint az ózonlyuk. Tágul és tágul, olvad a jégtakaró, aztán már azt vesszük észre, hogy búvárruhában járunk sörözni. Majd megfeledkezünk az egészről, és aztán szépen lassan megfulladunk.
Bár a hangulat elkomorodott a doktor szavai után, Béci nem nyugodott, és a sokadik sör után feltette egyik legjózanabb kérdését: na de kinek a hibájából alakult ki ez a Nagy Nemzeti Lyuk? Miért, kinek a hibájából, nyert egy kis időt az orvos, hát a miénkből, kedves barátaim. Tetszettünk volna forradalmat csinálni, de elkábított minket a „Ki mit tud?” meg a kimitnemtud. Nem tudtunk mi se forradalmat, se kényszerváltást csinálni. Pedig csak ki kellett volna állni az utcára, ledönteti néhány szobrot, Bambi- vagy Kokakólaautomatát, és azt kérdezni a néptől: „Rambók legyünk vagy szabadok?” Aztán elég lett volna, ha Rambók leszünk, mert akkor legalább büszkeség van, nem pedig adósságspirál megspékelve egy kis devizahitellel. De akkor miért nem szólt senki, hogy előre eladni öt, tíz, huszonöt és negyven évet, az nem szabadság és nem is rambóság? Közben pedig nőttön nőtt a lyuk kicsiben és nagyban, fent és lent, mert azért mulatni, osztogatni és vásárolgatni szeretünk. Tetszettünk volna simán csak berúgni, de mi túl nagyra vágytunk. Gulyásra meg öröklakásra.
Jaj, azok a régi gulyások, szólalt meg Béci, azok voltak ám az igaziak, abból még nem spórolták ki az anyagot, de most viszi a Nagy Nemzeti Lyuk a húst is, a zőccséget is, aztán csak éppen a tojás marad. A rádió is bemondta, hogy a pestiek is vásárolják a tyúkketreceket, mert a csirke elvan az erkélyen márciustól novemberig. Talán nyáron már tojik is, utána meg át lehet vágni a nyakát. Főleg a nyóckerben. Most már azt is szabad törvényileg. De mi lesz télen? Mi lesz, ha nem záródik be a Nagy Nemzeti Lyuk, mikorra bejön a fűtési szezon?
A kérdés megválaszolása szokás szerint Kovács doktorra maradt. Hát, fiacskám, ilyen erkélyen tartott tyúkok vagyunk mi is, akik segítenek túlélni, amíg tátong a Nagy Nemzeti Lyuk. Aztán időben el kellene röppennünk, amikor nyílik a ketrecajtó. Mert a mi országunk, fiacskám, Európa nyóckere.
Béci nem igazán értette, mire céloz az öreg. Csak annyit tudott, ha az erkélyen tartott pesti csirkéket is eléri a Nagy Nemzeti Lyuk, akkor már a Néphangulat Presszótól sem lehet messze. Addig pedig egyetlen megoldás, hogy inni kell. Mert az egyrészt az adóforintokkal foltozza a nem valós, de mégis létező rést, másrészt pedig elfeledteti, hogy egyáltalán érdemes beszélni róla.
A Néphangulat Presszó korábbi részei.
