Képmutatás és álom

A 20. századi drámairodalom megkerülhetetlen alkotását, Roger Vitrac Viktor, avagy a gyermekuralom című drámáját sokszor vitték színre, de sosem volt sikere – nyilatkozta Silviu Purcărete a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb premierje előtt. A világhírű román rendező által színre vitt darab most rácáfolt erre az állításra.

Képmutatás és álom

A Viktor, avagy a gyermekuralom kolozsvári színpadi változata, amelyet a stúdióteremben mutattak be, rendhagyó rendezői próbálkozás: a kétórás előadás a prózai színház és az opera műfaját ötvözi. A hol ijesztő, hol groteszk jelenetek gyermeki őszintesége saját képmutatásával szembesíti a nézőt. Viktor, a kilencéves óriásgyerek, akit Dimény Áron alakít, tükröt tart elénk, rámutat arra, hogy néha csak a társadalmi elvárásoknak akarunk megfelelni, ezért képtelenek vagyunk az őszinteségre, környezetünk, életvitelünk, természetünk megváltozatására.

Károly, Viktor apja (Bogdán Zsolt) és Emília, az anya (Kató Emőke) látszólag mintaházasságban élnek. Jómódú család, cselédlányt tartanak (Varga Csilla), mindent megtesznek gyermekükért. Viktor kilencéves születésnapjáig minden szülők álmát megtestesítő mintagyerek, kitűnően szaval, intelligens, nem követ el csínyeket.

Az egy nap alatt zajló cselekmény, amely a fiú kilencedik születésnapja köré épül, hamar ráébreszti a nézőt, hogy itt csupa képmutatásról van szó. A darab erotikus jelenettel kezdődik, a cselédlány és az apa szeretkeznek. A fiú rajtakapja őket, és megzsarolja Lilit: ha nem lesz a szeretője, beárulja az anyjának. Emília állandóan szenved férje szoknyavadász természetétől, Károly nemcsak a cselédlánnyal, hanem Terézzel (Vindis Andrea), a szomszédasszonnyal és családi baráttal is csalja.

A gyerekek, Viktor és a hatéves szomszéd kislány, Eszter (Albert Csilla) utánozzák a titokban zajló jeleneteket, így derül rájuk fény. Teréz férje, Antal (Szűcs Ervin) őrültnek tűnik, de csak a felesége kicsapongásai miatt megkeseredett ember. Viselkedése mindenesetre ijesztő, akárcsak Louségur  tábornoké (Biró József). A darab tragédiába torkollik, az apa morfiumot tölt a fiú esti tejadagjába, aki meghal, a házaspár megöli egymást, a fölszarvazott Antal öngyilkos lesz.
Silviu Purcărete, aki Bukarestben is színpadra állította a drámát, de nem volt sikere, a bemutató előtt így fogalmazott: „Nem tudom, sikerül-e megszakítani itt Kolozsváron a sikertelen előadások hagyományát”. A közismert rendező szerencsésnek tartotta, hogy a francia szöveg adaptációját, és nem fordítását viszik színre Kolozsváron, mivel szerinte az eredeti csak francia nyelven és kulturális közegben működik. A rengeteg szójátékot, a francia kultúrához, történelemhez és nyelvhez kötődő, finom utalást lefordítani nem lehet, csupán értelmezni.

Szerinte a darab bizonyos részei az opera nyelvén érvényesülnek jobban. Ezért a kolozsvári előadást a Párizsban élő román zeneszerző, Vasile Șirli zenéje teljesíti ki. A komponista szerint az előadás csúcspontja a harmadik fölvonás, amely opera jellegű, nagyon erőteljes prózai szöveggel. A legnagyobb kihívás a magyar nyelv mellett – amelyet nagyon szépnek és gazdagnak tart – az volt számára, hogy a zenés jeleneteket jól érthetően valósítsa meg.

Purcărete magával hozta Kolozsvárra Dragoş Buhagiar bukaresti díszlet- és jelmeztervezőt is, akivel többször dolgozott már együtt. Dragoş szerint a leghomogénebb és legjobb társulat a kolozsvári magyar színház. Az itt bemutatott előadások önmagukért beszélnek. Az emberek nem sokat vesztegetik az időt, minden kérdés a helyén van, igazi profik, még a műszaki személyzet sem egyszerű „cipekedő emberekből” áll, hanem gondolkodó, a művészi folyamathoz aktívan hozzájáruló munkatársakból. A jó színpadkép megvalósítása nem föltétlen az anyagi lehetőségeken áll vagy bukik – fogalmazott a bukaresti díszlettervező.

Az avantgárd irányzatok, így a szürrealizmus is határozottan elvetik a hagyományos műfajokat. Elvben a színházat is elutasítják, mert számukra az nem más, mint a polgári társadalom igényeit kielégítő, kereskedelmi vállalkozás. Attól azonban nem zárkóznak el, hogy néha a színházi kifejezés eszközével éljenek. Roger Vitrac is jeles szürrealista volt, míg el nem kezdett színdarabokat írni, sőt színházat nem alapított Antonin Artaud-val és Robert Aronnal. A huszadik század első felének egyik legforradalmibb színházát, az 1926 és 1930 között működő Théâtre Alfred Jarryt hozták létre, s emiatt a szürrealisták Vitracot kizárták csoportjukból.

Az 1928. december 24-én a Comédie des Champs-Elysées-ben bemutatott Vitrac-darab, a Viktor, avagy a gyermekuralom nem kifejezetten szürrealista dráma, nem hatják át erősen az irányzat stílusjegyei. Ha végignézzük a dráma szereplőlistáját, úgy tűnhet, hogy a korabeli párizsi színházakat elárasztó bulvárdarabok egyikével van dolgunk. Aztán amikor kiderül, hogy a kilencedik születésnapját ünneplő címszereplő, Viktor száznyolcvanegy centiméter magas, sejteni kezdjük, hogy itt nem feltétlenül a polgári élet egy szeletének realisztikus ábrázolásával, imitációjával állunk szemben. Egy feldúlt és értékvesztett világgal szembesülünk, ahol a felnőttek hosszú passzusokat idéznek a Larousse Enciklopédiából, egyszerre beszélnek, és úgy viselkednek, akár a gyerekek, a nyelv működése pedig ellentmond a józan észnek. Ahogyan a szürrealisták is vallják: az élet valójában álom, hallucináció, hipnózis.

Varga Melinda