Kós Károly színházi világa

Kós Károly színházi tevékenysége írói, építészi, grafikusi munkásságának különleges találkozása. Ebbe nyújt betekintést az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet legújabb, Színházi metszéspontok: Kós Károly színházi világa című vándorkiállítása, amely jelenleg a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban tekinthető meg.

Kós Károly színházi világa

A Budai Nagy Antal című színmű rendezőpéldánya, Barna Elek néhány grafikája, amelyek a Vígszínház Erdélyi Ciklusának 1937-es próbáin készültek, színházi tárgyú levelek és más kuriózumok fogadják az érdeklődőket az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlat a 130 éve, 1883. december 16-án született író, grafikus, építész, szerkesztő és könyvkiadó emléke előtt tiszteleg.

Kós Katalin, az emlékház vezetője ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: elképzelésük az volt, hogy a Kiáltó Szó szerzőjének munkásságát egy kevésbé ismert oldaláról közelítsék meg, ugyanis pályája szinte minden mozzanatát számos szakmai elemzésben, monográfiában feldolgozták, színházi tevékenységét azonban alig. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) és az emlékház, illetve az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) már több éve működik együtt, Szebeni Zsuzsanna, az OSZMI határon túli kurátora révén mutatták be az elmúlt években az Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Bánffy Miklós életútjával foglalkozó tárlatokat is. A jelen tárlat szerencsésen kiegészíti a Székely Nemzeti Múzeum és a Magyar Országos Levéltár szervezte erdélyi életműkiállítást, amelynek Anthony Gáll ausztráliai születésű műépítész a kurátora.

Szebeni Zsuzsanna elmondta: Kötő József színháztörténész hívta fel a figyelmét, hogy ez egy hiányterület, és különösen a téma látványvilágával érdemes foglalkozni. Amikor Szebeni érettségizett,  Bánffy Miklós és Kós Károly írói munkásságát törölték a tételek közül, éppen ezért nagy öröm volt számára, hogy behatóan foglalkozhatott e két nagy emberrel, akik egyébként jóbarátok voltak. A kutatómunka során számos írás és kép került a kezébe, amelyek ezt bizonyítják.

Két éve a Magyar Építész Kamarában tartott előadása során már részletesen beszélt arról a három levélről, amelyben Kós a teátrumhoz fűződő viszonyáról ír. Egyebek mellett arról vall ezekben, hogy nem tekinti magát színházi embernek. Ehhez képest óriási anyag maradt ránk a Budai Nagy Antal és az Országépítő próbáiról, rendezéséről,  utóéletéről, kritikai visszhangjáról.  A levelezésben olvasható az is, hogyan osztották meg Bánffy Miklóssal a tervezés, a rendezés feladatait 1937-ben, az erdélyi drámaciklus vígszínházi vendégszereplése alkalmával.

A rendezvény messze több volt egyszerű színházi eseménynél, óriási sajtóvisszhang övezte, Móricz Zsigmond volt az egyik kritikus, aki reflektált a produkciókra. Kós Budai Nagy Antal című darabjával nyitották meg az előadássorozatot. Érdekes ugyanakkor, hogy Bánffy Miklós Alvilág című drámája, amely a záródarab lett volna, nem készült el, vagy ha mégis, akkor ismeretlen helyen lapul a kézirat.

Kós hihetetlen alázattal fordult a színház felé. Jób Dánielhez címzett leveléből – amely látható a kiállításon – kiderül, hogy mind a szövegváltoztatásokban, mint a díszlet, jelmez kialakításában figyelembe vette a színház igényeit. Sok időt szánt ezekre a dolgokra, alaposan végigkövette a dramaturgiai munkát. A rendezői példány, amely az 1937-es és a későbbi, marosvásárhelyi előadás  szövegváltoztatásait tartalmazza, ugyancsak  fontos dokumentuma annak, hogy milyen rugalmasan viszonyult a színházi világ elvárásaihoz. A munka során jött rá olykor, hogy bizonyos részeket fölöslegessé tesznek a színészi gesztusok vagy a díszlet, ilyenkor kíméletlenül meghúzta  a saját szövegét. Más esetekben viszont nagyon keményen lépett fel. Száraz Györggyel folytatott levelezéséből tudjuk, hogy nem akart színpadi szerzőként szerepelni a plakáton, azt szeretette volna, ha így harangozzák be az előadást: a darabot Kós Károly regénye nyomán Száraz György készítette. 

Szebenit a levelezések és a rendezői példány mellett a vizuális háttér, a díszletek, a  jelmezek érdekelték leginkább. Felhívta a figyelmet a vázlatfüzetekre, amelyek nem egyszerű grafikák, minden egyes mozzanat nagyon pontosan kigondolt. A kurátor  szeretett volna több ilyen kísérleti jellegű anyagot bemutatni, de azok bősége miatt csak azokat az előadásképeket, plakátokat használta fel, amelyek a legfontosabb pillanatokat ragadják ki ebből a pályaszakszból.

A rövid felvezető után Kalotaszeg tájaira kalauzolt a Tarisznyás Zenekar muzsikája, ekképp idézve föl a sztánai Varjúvárat, Kós Károly saját tervezésű otthonát, majd a Budai Nagy Antal című színműből adott elő egy részletet Román Eszter és Fóris-Ferenczi Gábor. Az est záróakkordjaként Csibi László kisfilmjét nézhettük meg, amely sajátos módon mutatja be a közismert építészt: archív felvételekkel kísérve végig ő beszél életéről, az irodalomhoz, színházhoz való viszonyáról, feleségéről, családjáról és fontosabb építészeti alkotásairól.

Kós elmondja a filmben, hogy fiatal korában sokat utazott Erdély különböző tájain, ahol sokféle építészeti stílust volt alkalma megcsodálni, és később hasznosította ezeket a tapasztalatokat. Szeretett csavarogni a hegyekben, erdőkben, így találkozott a hegyi román nép építészetével, mentalitásával is. Mindezt magával vitte Budapestre, ahol apja akaratának eleget téve két évig tanult mérnöki szakon, de túl szárazanak érezte a tárgyat, ezért áttért az építészetre. Rokonsága, összeköttetése nem volt Budapesten, mégis talált munkát, amint elvégezte az egyetemet. Fél évig egy építész mellett tanulta a szakmát, majd megkapta első önálló munkáját, az Óbudai Parókiát, amelyet az Állatkerti pavilonok követtek. Nagyon sok neves építész szerette volna megszerezni ezt a megbízatást, de rá és kollégájára bízták  a tervek elkészítését. Bár tapasztalatlanok, fiatalok voltak, nem csalódott bennnük a főváros vezetősége. A világon még nem épült olyan olcsón állatkert, mint  a budapesti, egy esztendő alatt megtérült az ára – emlékezett vissza Kós, aki maga is együtt dolgozott a kőművesekkkel, ácsokkal, kőfaragókkal.

A kisfilmből irodalmi munkásságáról is megtudhatunk érdekességeket. „Mindig kicsit ámátőrnek éreztem magam az írásban, egyszerűen nem ez volt a mesterségem. Ahogy egy épületet építenek, próbáltam felépíteni azt a pár regény-féle írásomat.” Barátai unszolására készült el az Országépítő, azt kérték tőle, írjon egy Szent István-regényt, amelyben elmondja, hogyan kell felépíteni egy országot. A címét az Erdélyi Helikon szerkesztőségében találta ki valamelyik írókollégája. „Amikor a Varjú-nemzetséget írtam, nem gondoltam másra, csak arra, hogy szeretettel és lehető leghűségesebben vázoljam fel benne úgy, ahogy én láttam és tudtam a kicsi kalotaszegi világot, a hegyeket és erdőket, a földeket és a népet, amelyet én vállaltam, és amely cserébe vállalt engem, és amelynek mindent köszönhetek, amely bennem emberi és művészi érték. Hogy a kicsi emberek egyszerű meséit három századdal visszavetítettem a múltba, annak oka az akkori nehézségek, amelyeket így könnyebben elkerülhettem.  A Budai Nagy Antal históriájában sem írtam meg egyebet, mint azoknak a kicsi kalotaszegi embereknek a történetét, akik szépet álmodtak, és nagyot akartak, ezért az akkori világrendben el kellett pusztulniuk. Nem tudták, hogy akkor nem volt szabad még szépet álmodnia sem a kicsi embereknek” – emlékezett két jelentős művére Kós Károly, küzdelmes pályájáról pedig így vallott: minden nehézség ellenére szép élete volt.

A kiállítás 2014. január 24-ig tekinthető meg, hétköznap 13-17 óra között; 2013. december 23-tól 2014. január 5-ig az Emlékház zárva tart.

Varga Melinda