Ezüsttel, arannyal
Két látogatás Udvardi Erzsébet festőművésznél
A Balaton északi partjára kirándultunk magyartanár barátommal az ezredforduló utáni évtized egyik iskolaszünetében. Megnéztük Szigliget várát, hegyet másztunk, végigsétáltunk az öböl mentén. Körbejártuk a kastélyt a hegy tövében, mert bemenni akkor nem lehetett, üldögéltünk az arborétumban. (Később ennek a kirándulásnak az ihletésére töltöttem ott néhány napot az alkotóházban. Csend és szépség, néha már túl nagy csend, ha az ember több napja tartózkodik ott, és alig ismer valakit.) Aztán az Esterházy-kastélytól lesétáltunk a Rókarántóig, onnan busszal tovább, Badacsonyba.
"Két vitorlás"
Badacsonytomajban Egry József múzeumát akartuk megnézni, és valahogy elkerültünk Udvardi Erzsébet festőművész házáig. Becsöngettünk, bár a képtár megtekintési ideje már lejárt. A művész mégis beengedett, körbevezetett a lakásból átalakított, néhány szobás emeleti kiállítóhelyen, majd levitt a műtermébe. Egy szentképen dolgozott a bajai templomnak. Később megtudtam, onnan származik, Baján kezdte festészeti tanulmányait is. A természet utáni festésről, Bernáth Aurélról mesélt, s hogy a modernek között nem divatos, így kiállításra sem hívják, pedig mennyire szeretne egy tárlatot a kiscelli múzeumban. Az Egry Múzeumban viszont több alkotása látható, a Balaton festője ő is. Képeinek különlegessége, hogy ezüstöt, aranyat is használ, gondoljunk csak a vízen átívelő nap- és holdfényre, amit a köznyelv arany- és ezüsthídnak nevez. Tisztelettel és ámulva hallgattuk, ahogy mesélt festői műhelyéről. Kaptunk ajándékba egy könyvecskét már elhunyt újságíró férje, Tamás István írásaival, és egy vékonyka albumot a festményeire jellemző ezüst- és aranycsillámú akvarellek gyűjteményével. A zenére terelődött beszélgetés során említette, szerette az egykori zenetörténész-kritikus, Pernye András írásait, én pedig megígértem, utánanézek.
"Csendélet"
Budapestről aztán megírtam neki, sajnos nincs ilyen gyűjtemény. Nem sokkal később találkoztam egy zenetörténésszel, aki dolgozott ugyan a Pernye-írások kötetbe szerkesztésén, de egy szerkesztőváltás miatt kútba esett a kiadás. Évek múlva, a tavalyi esztendő végén kaptam kézhez egy meghívót: megjelenik a könyv, december elején lesz a bemutatója. Nosza, fél évtized távolságából teljesíthetem az ígéretem. A bemutatón dedikáltattam is a kötetet Udvardi Erzsébetnek az azt összeállító zenetörténésszel, Mikusi Balázzsal. Találtam is valakit, aki Balatonfüredre autózott azokban a napokban, elmehettem vele, kitérőt tett a kedvemért. Nem tudtam, egyáltalán megtalálom-e még a festőnőt, nem költözött-e vagy utazott-e el? De hát legfeljebb visszahozom a könyvet.
"Balaton"
A faluban egy kedves járókelő igazított útba, nem a Rómain, ahogy emlékeztem, hanem egy bekötőúton áll a ház. A műterem felőli nagykapu nyitva volt, „sofőröm” kint hagytam, nem tudtam, kit-mit találok, és időzni sem akartam sokáig. Már egészen sötét volt a téli délutánon, amikor átbotorkáltam az udvaron a fénylő műteremig. A festőnő pokrócba bugyolálva ült egy karosszékben és festett. Köszöntem, mondtam, mi járatban vagyok. Gondolkodott, épp csak pihentette az ecsetet. Szent Pálról festett egy kisméretű képet, fejmagasságban állt előtte az állványon.
– De jókor jöttél! – mondta, majd hozzátette: – Nagyon beteg voltam. – És tényleg, kicsit madárszerűbb volt, mint emlékeimben. – De addig élek, míg festek, amíg dolgozom, látod? Tényleg nekem hoztad? – nézett bele meghatottan a könyvbe, azután azt kérdezte örömében: – Te nem dedikálod?
– Majd ha nekem is lesznek már kötetbe gyűjthető írásaim, hozok belőle – ígértem.
– Tudod, hogy a karácsonyi bélyegre a képet tőlem kérte a Posta? – mosolygott a festőnő, és adott néhány rajzzal és bélyeggel díszített borítékot. Egyikre ráírta a keresztnevem és alá: szeretettel, Erzsébet. Érdeklődött, hol alszom este, talán ajánlott volna egy helyet, de mondtam, megyek vissza Pestre. Egy neki segédkező fiatal nő, afféle bejáró és ápoló, egyszerű falusi, kikísért, felkapcsolta a villanyt a sötét udvaron.
Az utcáról már csak a műterem teteje világított, az emeleten télikert zöldellt, közöttük képek magasodtak. A bélyegen a karácsonyi angyalok csellóval, hárfával, hegedűvel zenélnek. Arany és ezüst hangon muzsikálnak, azt képzelem.
"A nap vége"
A cikket Udvardi Erzsébet festményeivel illusztráltuk
