8 Égtáj – Nézőpontok / Balázs István: Az alma I–II.

 

 

 

 

– Rengeteget tanulunk. Tudni akarsz valamit? Tanuld meg! Nekünk, korunk polihisztorainak, művészeinek rengeteg mindent meg kellett tanulnunk és tapasztalnunk, hogy itt ülhessünk, és még nincs vége.

– Persze, hogy nincs vége. Mi ezzel a bajod? Szeretsz olvasni. Szeretsz új dolgokat csinálni.

– Unom, vagy inkább egyre biztosabb vagyok abban, hogy soha nem lesz vége. Soha nem leszek képes eleget tanulni.

– Ó, vagy úgy. Isten akarsz lenni? Ne legyé’…!

– Ne mondd ki! Nem vagyok telhetetlen, csak figyelj már rám egy kicsit! Hova mész, ha tudni akarsz valamit?

– Ezt hogy érted?

– Hova mész, ha tudni akarsz valamit?

– Könyvtárba.

– És még és még?

– Levéltár… könyvesbolt.

– Vonatkoztass már el egy kicsit jobban!

– Iskola, egyetem…

– Nagyon jó! Könyvtár, iskola, egyetem etc. Tudástárak.

– Tudástárak. Ez igen…

– Maradj már és hallgass meg! Mi lenne, ha volna egy „tudástárad”. Mindig ott lenne veled, mint egy könyv.

– Könyv?

– Igen, ami mindent tud. Bármilyen kérdés felmerül, ott nyílna ki, ahol a megoldás. Na?

– És a keresés, ráeszmélés izgalma?

– Micsoda? Izgalom? Ne legyél már ennyire veszélyesen stréber!

– Igen. Jár az agy, tekeregnek a tekervények és használod a fejed. Nem gondolod, hogy egy ilyen könyv mellett csak véglény lehetnél? Egy rabszolga? Alá lennél vetve annak a tudástárnak vagy minek.

– Á, értem! Csak irigykedsz, mert túl jó az ötlet. Gondolj bele! Továbbmegyek. Mi lenne, ha bele tudnád helyezni a fejedbe és mindig veled lenne. Nem tudnád elveszíteni.

– Azt nem, de valami nekem ebben nagyon gyanús. Ki írná azt a könyvet? Ki állítaná elő? Ki rakná a fejedbe?

– Gondolom, az emberiség összes eddigi tudását tartalmazná, és valahogy beültetné az agyamba a borbély vagy Poisson doktor.

– Na, látod, itt a veszély! Feltétlen megbíznál abban az emberben. Vagy ne adj'isten az elmetöltő gépezet nálunk is okosabbá fejlődne és leigázná az emberiséget.

– Uraim, a nagy eszmecsere közepette nehogy kiszáradjanak. Kérnek valamit inni?

– Két absinthe. Köszönjük!

– Hogy egy szerkezet majd megmondja, mit csináljak? Ezt azért már te sem gondolhatod komolyan.

– Igen ez erős volt, egy kissé elszaladt velem a ló.

– Kissé… Egyébként a bizalommal meg nem lehet probléma.  Ugyanis éppen én lennék az, aki összeállítaná a tudástárat, és én mondanám meg, hogy mások mit és mennyit tudhatnak. Gondolj bele!

– Mibe? Te akarsz lenni az Egy? Ez veszélyes és unalmas! Egyedül fogsz szorongani a titkoddal.

– Nyugi, pár tucat embert még felvilágosítok majd – mondjuk, magát, tudós uram. Mit is kutat?

– Te beteg vagy.

 

 

 

 

 

A vacsorával egybekötött szeánsz véget ért. Az eddig méltóságos tekintetű urak arca lassan végleg eltorzult. Fejükre nehéz felhő szállt. A nagy gondolatok otromba szürke fellege. Kis körök alakultak ki. Egy négyfős társaság a sarokba bújt. A kandallónál újabb klikk volt alakulóban.

Én teljesen elteltem. A gyomrom nem hagyott nyugodni. Folyadékot és valami savasat kívántam. Átsétáltam egy másik szobába. Nagy lila köd közepén két férfi beszélgetett a tálalókredenc mellett.  Charles és Pierre urak, ha jól emlékszem. Nem is rajtuk akadt meg a szemem. Ott volt a kredenc, rajta öblös tál tele gyümölccsel. Szépen lassan odaszédelegtem az urakhoz és helyet kértem magamnak. Lehuppantam egy karosszékbe és elkezdtem csodálni a velem szemben elhelyezett gyümölcstálat. Nem bírtam sokáig, kérdezés nélkül elemeltem egy formásabb, gömbölydedebb termést és beleharaptam. Teljesen elcsábultam. Édes lédús, de mégis fanyar. Isteni csoda. Megnyugodtam. Csendben majszoltam tovább és figyelni kezdtem a mellettem ülőkre.

– Maradj már és hallgass meg! Mi lenne, ha volna egy „tudástárad”. Mindig ott lenne veled, mint egy könyv.

– Könyv? – fitymáló mosoly a partnertől.

– Igen, ami mindent tud. Bármilyen kérdés felmerül, ott nyílna ki, ahol a megoldás van.

– És a keresés, ráeszmélés izgalmas folyamata?

– Micsoda? Izgalmas? Ne legyél már ennyire veszélyesen stréber!

– Igen. Jár az agy, és használod a fejed. Nem gondolod, hogy egy ilyen könyv mellett csak véglény lehetnél? Rabszolga?

– Csak irigykedsz, mert túl jó az ötlet. Gondolj bele! Mi lenne, ha bele tudnád helyezni a fejedbe és mindig veled lenne? Elveszíteni se tudnád.

– Ebben nekem valami nagyon gyanús. Ki írná azt a könyvet? És ki rakná a fejedbe?

– Az emberiség összes tudását tartalmazná, és valahogy beültetné a borbély vagy Poisson doktor – mutatott rögtönözve a helyiségbe épp bekukkantó, kissé bandzsa Poissonra.

– Na, látod, itt a veszély. Feltétlen megbíznál abban az emberben.

Touche! Ezt jó volt. Nem tudtam, hová fog vezetni ez a vita, de nagyon szórakoztatónak bizonyult.

Betoppant egy pincér a szobába. Megkérdeztem a két Monsieur-t, hogy a nagy eszmecsere közepette isznak-e valamit. Nehogy kiszáradjanak...

– Két absinthe. Köszönjük! – vágta oda gyorsan az egyik. Nem akart kiesni az észből.

– Lesz három la fée verte, és egy kis doboz... Merci! – a pincér összecsapta a bokáját és katonásan kivonult a szobából. Nem tudom, miért csinálta ezt, de nekem mosolyra hajlott a szám. Lekaptam a tálról egy újabb almát és elkezdtem farigcsálni. Komótosan hátradőltem és hallgattam tovább az elméleti csatát.

– A bizalommal meg nem lehet probléma. Ugyanis én lennék az, aki összeállítaná a tudástárat és én mondanám meg, hogy mások mit és mennyit tudhatnak. Gondolj bele!

– Mibe? Te akarsz lenni az Agy? Ez veszélyes és ez unalmas. Egyedül fogsz szorongani a titkoddal.

– Nyugi, néhány embert még felvilágosítok majd - mondjuk, magát, tudós uram. Uralni fogjuk a világot.

– Te beteg vagy.

– Uraim, három absinthe! – kiáltott a pincér, mintha a feletteseinek jelentene. – És Önnek, Monsieur, az aprócska doboz...

 

– Miféle csomag ez, biológuskám? – horkant rám Pierre és Charles.

Nyugalomra intettem őket és kigurítottam az asztalra az almából faragott pipát.