Hol nyaral, és mit olvas az író? (6. rész)

Merre nyaralsz idén? Miért éppen ott?

Boldog Zoltán: Irodalmi táborokban, ahol egyszerre dolgozom és pihenek. Jártam már a II. Hajdúböszörményi Írótáborban, Visegrádon a Fiatal Írók Szövetségének táborában, hamarosan kezdődik Szegeden egy szépirodalmi tehetséggondozó tábor középiskolásoknak és az Irodalmi Jelennel kint leszünk a Szegedi Ifjúsági Napokon is augusztus 20–24. között. Ki tudja, talán még egy kis Mártély és egy kis Erdély is belefér.

Debreczeny György: A könyvtáros(tanár)i életforma és kenyérkeresgélő foglalkozás egyik szép és meghitt mozzanata a nyári szünet. Ilyenkor nagy távolságokat járok be: gyakorta még Budapest határát is átlépem. Ha már Pest megyén is túlra utazom, világlátott embernek érzem magam. Budapest közelében van egy hétvégi házunk, szeretek ilyenkor ott nyugalmasan elidőzni. Olykor pedig itthon, a városban. De augusztusban lesz világlátás is, a Tokaji Írótábornak hála. És hogy mindezt miért éppen ott és akkor? Csak. Csak úgy. Mert szeretek itt is, ott is, amott is...

Farkas Wellmann Éva: Már nagyjából túl is vagyok a „nyaraláson”; egy hetet sikerült a Fekete-tenger partján, Konstancán töltenem, valamint néhány napot Székelyudvarhelyen, a szüleimnél. A partra a család, a társaság és a vízimádatom csalt, haza pedig a szívem. Nem mondanám, hogy közben nem dolgoztam, de szerencsére a munkám és a kedvtelésem körülbelül egybeesik – így nem éltem meg traumaként a dolgot. Békéscsabán is kellemesen telik a nyár; munka utánra ott van a remek strand vagy a nívós kulturális programok a Jókai Színház szervezésében, valamint a Gyulai Várszínházban.

Korpa Tamás: A legnagyobb (nem teljesen attrakció értelmében vett) attrakció Berlin lett volna. Tavaly Szöllősi Mátyással bejártuk a sokközpontú, egykori szektorok uralta császárvárost.  Megtagadtuk és imádtuk, ahogyan Nietzsche Wagnert, mondhatni. A Spree-parton leesett a vércukrom, azt hittem, ott halok meg. Valamiféle sürgető alakulás, megszakadás, ami nem elszakadás – ez Berlin nekem. A Fal térerejét a bulváros bazársor erősen visszabontotta, de azért nem felejtettem, hogy „vér áztatta föld”. „Rubik-kocka-szerűen” átcsoportosítottak Berlin vonásai: a Múzeumszigettel keveredő sokvágányos közlekedési csomópont, a Tiergarten erdőketrece, a Dóm melletti palotasorból egyetlen kis homlokzatcsík ágaskodik, körülötte pucér pázsit. Berlin hanyatlás-erényeiből sem veszít. Azért beszélek róla, mert az élmény feldolgozása ezen a nyáron is tart. A nyár programsűrűsége miatt idén nyugodt szívvel nem tudunk elmenni Berlinbe, beiktatni egy hétvégére pedig nem érdemes. Marad egy év kihagyás. Voltam a Dombos Feszten Szerbiában; majd a FISZ-tábort látogattam meg Visegrádon, aztán augusztusban Kolozsvárra utazom. Ezek az utazások részben az Egy híd térfogatáról című verskötet bemutatóihoz kapcsolódnak. Igyekszem sok zenét hallgatni, túrázni. Utóbbihoz kapcsolódó nagy projekt: a Bódva folyó eredetétől szeretnék egy nap alatt kerékpárral eljutni a torkolatához, kb. 110 km országhatáron át, azt hiszem, ezt így még senki nem tette meg. Egy régi vágyam már teljesült néhány napja: megmásztuk Verával a szatmárnémeti Tűzoltótorony x lépcsőjét – ráadásul a közelgő zápor leárnyékolta a city szívét. A gyönyörű hangzású Ravensburg sétányon áll Szilágyi Domokos szobra, szemben a megyei kórházzal. Mellette gyümölcs- és virágpiac (maracuja, tűzpiros meggy, barack, mézédes dinnyék). A szobrot kicsi zöld park veszi körbe, rózsatövekkel, panelházakhoz tartozó sövénysétányok, padok, játszótér, sok lábnyom a földben. „Este a tömbházaknál” – mintha Sz. D. versre erről a helyről (is) szólna, visszhangozna, mint egy visszhangterem.

Lackfi János: Részben a nyár is idény, június elején Miskolcon megnyitottam a Könyvhetet, majd a városban és környékén voltak fellépéseim pár napig, aztán bejártam Erdélyt felolvasókörúton, Kolozsvártól Székelyudvarhelyig. Volt azért benne Madarasi Hargita és medveles is, tíz méterre voltam a három és fél mázsás bundás komától. A júliust a gyulai Irodalmi Humorfesztivál kivételével itthon, Zsámbékon töltöttem, regényemen dolgoztam, de mellette jutott idő tenni-venni a házban és a kiskertben, rengeteg a gyönyörű zöldségünk, meggyet-sárgabarackot is eltettünk már vagy negyven üveggel. Teraszunkon ott áll a ZSMT (Zsámbéki Magyar Tenger), vagyis egy bordó préskád, abban áztatom magam időnként, és bámulom a felhőket. Helyi barátokkal beüzemeltük a kertünkben hálóval körbevett kis focipályát is, most már nem irigykedem azokra, akik otthon rangadózhatnak, mert én is megtehetem. Július 26-án kezdődött Kapolcson a Kaláka Versudvar, melynek házigazdája vagyok, ez tíz napon át sok-sok tennivalót jelent, sürgés-forgást, szalmahordást, babzsákdobálást, telefonálgatást, no meg örömteli színpadi és versműhelyi jelenlétet. És vannak eget verő élmények: babzsákon fekve, madarakat nézve hallgatni Szalókit, Kalákát, Ferenczit, Sebőt s még sokakat! Utána le is megyünk atyámék telkére, a Balatonhoz, és pár nap vegytiszta fürdés-nyaralás következik. Augusztusban egy-két munkát gyorsan meg kell csinálni, aztán a végén ott a Szófaragó Tábor Kozármislenyben, ezt Molnár Krisztina Rita kolléganőmmel vezetjük kettesben. Pár apró szereplés még emitt-amott, s már vége is a nyárnak!

Petőcz András: Az író nem „nyaral”.

Ha kicsit is komolyan vesszük mindazt, amit jelentős író elődeink megfogalmaztak saját mindennapjaikkal kapcsolatban, akkor tudhatjuk, „nyaralás” nincsen. Ottlik Géza szavai járnak az eszemben, aki az írót a „létszakmában” dolgozó „ürgének” nevezte... Nos, a „létezés szakma” nem teszi lehetővé a „nyaralást”, pontosabban szólva, maga a nyaralás is a létezés szakma része, tehát, kissé leegyszerűsítve, az író akkor is „dolgozik”, amikor úgymond „nyaral”, és mondhatja erre bárki, akkor is „nyaral”, amikor úgymond „dolgozik”.

Én az utóbbi 25 évben biztosan nem nyaraltam, ha el is utaztam ide-oda, családdal, akkor sem. A félig kész szövegek mindig ott lapultak folytatásra várva a poggyászomban, vagy, így helyesebb, a laptopomban, és ha nem dolgoztam a gép előtt, fejben akkor is, elképzeltem, mit is írhatnék ebből-abból, mit lehetne megfogalmazni, gyűjtöttam az élményeket, tapasztalatokat, játszottam azt, amit játszani tudok, és aminek végül is tudom magam, játszottam az írót, az „ürgét”, aki van, létezik, és valami nyomot hagy maga után az írásai révén.

Mindannyian elhisszük ezt magunkról, mert el kell hinnünk, enélkül nem tudnánk levegőt sem venni, nemhogy írni, akár egy mondatot is.

Ha az író szerencsés, akkor „hivatalosan” sem nyaral. Én ennek a nyárnak a nagyobbik részét külföldön, Franciaországban, a Villa Yourcenar nevű alkotóházban töltöttem, ahova is ösztöndíjjal meghívást kaptam. Vagyis alkotóházban „hivatalosan” is arra voltam „kötelezve”, hogy írjak, tehát írtam, nem nyaraltam.

A Villa Yourcenar Franciaország északi részén, Lille-től mintegy 30 kilométerre található. Meghatározásában ott van a jelző, „európai írók alkotóháza”, ami azt jelent, hogy Európa minden részéről évente mintegy 15 írót látnak vendégül, általában két havi időszakra. Egyszerre, egy időben mindig három író van jelen, én a két hónap alatt egy romániai, egy belga, valamint két francia íróval voltam együtt, úgy, hogy ők csak egy-egy hónapot voltak jelen az én két hónapom alatt. Egy kastély, egy erdő közepén, kissé elzárva a világtól. Kell ennél jobb környezet az íráshoz?

A Villa Yourcenar Franciaországban

Marguarite Yourcenar portréja előtt 

(A fotókért Petőcz Andrásnak tartozunk köszönettel. További képek a galériában)

Sárközi Mátyás: Harminckilenc éve minden júliusban alkotóházba utalom magam. Akkor vettem meg spórolt pénzemen Dél-Franciaországban egy régi kis tanyát, dombhajlatban, erdőszélen, kilenc kilométerre a tengertől. Folyóvíz még négy évig nem volt benne, a kerekeskúthoz jártunk vödreinkkel. Hátránya az is a házikónak, hogy csak autóval megközelíthető. De Provence szépsége léleknyugtató, s ha nincs éppen bágyasztó kánikula, az írás is szépen megy.

Idén egy elsővilágháborús dokumentumfilm narrációját írtam meg ott felkérésre, Molnár Ferenc hadinaplója alapján. Méltatást írtam továbbá a Helikon egy rendkívül érdekes kiadványáról, a Kitelepítve Mikófalvára című könyvről. Az osztályidegenek 1951-es kitelepítése során az Egertől huszonhárom kilométerre fekvő Mikófalvára deportáltak Budapestről budai nagypolgárokat. Többen közülük előzőleg a náci haláltáborokat is megjárták, mint zsidók. A porletárdiktatúra idején a régi rend "egyedei", azaz arisztokraták, vállalkozók, katona- és rendőrtisztek, bankigazgatók és kis vagy nagy kapitalisták közül 13.670 főt telepítettek be parasztokhoz, „átnevelő” kényszermunkára fogva az arra képeseket. Három évig, a Nagy Imre-kormány visszavonó intézkedésééig,  útépítésen, bányában vagy a földeken robotoltak. A társadalom "megtisztítása" volt az egyik cél avagy ürügy, de ennél még inkább az, hogy az elhurcoltak szép lakásait ávósoknak vagy kommunista pártaktisitáknak utalhassák ki. (Ingatlanaikat és ingóságaikat a kitelepítettek soha nem kapták vissza). Mikófalván a kuláknak kikiáltott módos gazdákat kívánták büntetni (a lehetetlen termény-beszolgáltatási követelményeken felül) azzal, hogy budapesti családokat ültettek a nyakukba. Ez az érdekes könyv, személyes beszámolókon át mutatja be, hogy hiába próbálták pokollá tenni mindkét fél életét a  aparatcsikok, hiába remélték, hogy megszorultságukban meggyűlölik egymást, az üldözöttek élethosszra összebarátkoztak, szolidaritást vállaltak egymással. 

Boldog Zoltán, Debreczeny György, Farkas Wellmann Éva, Lackfi János és Korpa Tamás

Milyen olvasmányokat tettél félre a forró nyári napokra? 

Boldog Zoltán: Két fontos szerző könyveiből szeretnék válogatni. Márai Sándor eddig kiadatlan regénytöredékét olvasom (Hallgatni akartam), és megyek tovább Houellebecq könyveivel. Most az Egy sziget lehetősége van soron.

Debreczeny György: Hegel Esztétikáját évről évre rakosgatom, valószínűleg kénytelen lesz kivárni szegény a jövő vagy valamelyik azután jövő nyarat. Előbb-utóbb szeretnék sort keríteni az ötkötetes Budapest-történetére is, amit pár hónapja sikerült jó áron megszereznem egy aukciós weboldalról.  Azért ne csak az adósságaimról ejtsünk szót, elég sokat olvastam az elmúlt pár hónapban. Például a buddhizmusról (Milarepa dalait, Tilópa életét és tanításait, Pap László Miklóstól a Függő keletkezést, Csögyam Trungpától a Nagy Keleti Napot), a manicheizmusról (Csornai Katalin A dunhuangi sziklatemplom manicheus kézirattekercsei), Angkorról (Jelen János két könyvét). A(z irodalmi) folyóiratok olvasására is több idő jut ilyenkor, s most szépen összegyűltek a tiszteletpéldányok is. A Holmi, a Műhely, a Tiszatáj, az Új Forrás, a Vár Ucca Műhely sorakoznak most asztalomon, bele-belekapok olykor egyikbe-másikba. Hogy a buddhizmus se maradjon ki, a Keréknyomok és a Zen Tükör egy-egy példánya is elolvasásra vár.

Ami a költészetet illeti, Nagy László és Weöres Sándor „féléretett” (összes) versei várják az újra meg újra olvasást, Birtalan Ferivel cseréltünk könyvhét táján verseskötetet, most jobban lesz alkalom a nyugalmas, elmélyült olvasásra. Kicsit szomorúan veszem tudomásul, hogy a könyvtárak időnként selejtezni is szoktak, bár ennek már több alkalommal haszonélvezője is voltam. Nemrégiben ilyen módon sikerült megszereznem 1982-ben megjelent első kötetemet, s egy kedves barátomat ajándékoztam meg vele. Újabb, s már elolvasott szerzeményeim közé tartozik Kassáktól Az út vége (nahát, milyen ismerős alaphelyzet!), Penn Warrentől a Repül a nehéz kő. Hát így hirtelen most ennyit.

Farkas Wellmann Éva: Szerkesztőként folyamatosan olvasok, igen gyakran minőségi szépirodalmat. Pihenésképp Szil Ágnes rendkívül szórakoztató, nyelvészeti/nyelvművelő írásait olvasgattam, melyek tavaly kötetben is megjelentek, Egy nyelvet beszélünk címmel. Szívből merem ajánlani mindenkinek. Ezen kívül rengeteg népdalszöveget böngésztem, s hallgattam a dalokat is – igaz, némileg „érdekből”, de élvezettel – egy készülő munkámhoz. Legközelebb a Nádasdy Ádám fordításában megjelent Lear királyt akarom elolvasni – s összevetni a korábbi változatokkal, főként a Mészöly-féle variánssal. Ezt szinte könyv nélkül tudom; határozottan kíváncsi vagyok egy-egy szöveghely új nyelvi/poétikai megoldásaira. Szeretem az efféle csemegéket, és nyáron meg is engedhetem magamnak.

Korpa Tamás: Thomas Bernhard Irtás című könyvét például (notórius T. B.-olvasó vagyok). Szeretném újraolvasni Térey János Mollját. Izgalmas volt Fenyvesi Orsolya verskötete. Fontos íróasztalról fontos mű: György Péter Állatkert Kolozsváron – A  képzelt Erdély című esszékötete, melyben a kultusz- és kontextusképződés néhány vonását (is) vizsgálja pl. Bretter György, Szabédi László, Szilágyi Domokos esetében. Elidőzésre vár Báthori Csaba Ellenmérgek című (szintén esszé)kötete, valamint Láng Zsolt Kovács Emma születése és más elbeszélések című könyve – amit néhány napja sikerült beszerezni, hiszen eddig hiányzott, egy szatmári kis könyvüzletből. Adós vagyok a disszertációm (Szilágyi Domokos és Kovács András Ferenc versei) számtalan részével – szóval olvasás közben/alatt írnom is kellene.

Lackfi János: Heinrich Bölltől olvasom egyik elmaradásomat, a Csoportkép hölggyel címűt, s nagy örömömre szolgál, hogy a könyvet nagylányom, Margit ajánlotta figyelmembe. Elképesztő játékot űz a pasas a dokumentumszerűség műfajával, hol fülön, hol orron pöcköli az olvasót, sose lehet kiszámítani a következő trükköt. Igazi virtuóz munka. Megvettem Tóth Kriszta új könyvét, arra is sor kerül hamarost.

Petőcz András: Hogy mit is olvas az író a meleg nyári napokon? Azt, ami a munkájához kell, ami érdekli, ami inspirációt adhat, mindent, minden olyasmit is, amit egyébként év közben is olvas. Én például egy kiváló francia költő, Francis Combes verseit olvastam, és fordítottam is, tehát munka volt ez is, de olvastam még a belga Caroline Lamarche regényét is, ami éppen a párizsi Gallimard kiadónál jelent meg.

Közben pedig elmerültem újból Zola Nana című regényének világában néhány napra, és, mert a klasszikusok mindig erőt adnak, Balzac műveiben is – megbízható alkotások ezek, nem évülnek el, sőt, mint az igazi, jó borok, egyre zamatosabbak.

És így, munkával, jól telik a nyár.

Sárközi Mátyás: A kerti vén eperfa árnyékában elolvastam a siófoki költő, Matyikó Sebestyén József eddigi legszebbre sikerült verseskönyvét (Takarónk a csillagos ég) és Halász Margit modern Ábel-parafrázisát: egy mátrai szénégető legény szembekerülését Budapesttel és - egy szállító vállalat munkásaként - Európával. Az írónőt az Ünnepi Könyvhéten ismertem meg, amikor együtt dedikáltuk új munkáinkat a Kortárs Kiadó pavilonjánál. A Vidróczki-kódex igazi unaloműző olvasmány, kedves anakronizmusaival.

Most az esős, hűvös Londonban pihenem ki a nyaralás fáradalmait, majd pedig irány a Tokaji Írótábor.

(Összeállításunk zárórészét olvashatták.)