Payertől Rónaiig

Turczi István, a felolvasóest-sorozat szerkesztője programajánlóval kezdte az műsort, és felhívta a figyelmet többek között a sok éve hagyományos „Költők karácsonyára”, melyet december 12-én tartanak majd a Magyar Írószövetségben. Aztán ezen az esten is a költők vették át a szót, elsőként Payer Imre, akinek a hangja mikrofon nélkül is remekül bezengte volna a teret, de az erősítő csak fokozta a felolvasott szövegek „zenei” hatását.

„Az alkonyatról azt hiszik, pirkadat” – kezdte Payer felolvasását, majd a Blokkolt hajnal soraival maradtunk a napfelkelte képeinél: „Márvány fokain kel a bíbor”, „Mint orgonahangban a tömjén, / zúgó zajcső közelít” –  szóltak az időmértékes sorok. „Szótlan zörgő pillanatokkal az idő zaja beterít” – zárult a lírai látomás, melyet hol személyesebb, hol a vers beszélőjétől eltávolodó-objektív költemények követtek.

Így például a Szemgolyómhoz, vagy A sínpár végénél ott állt egy almafa, melyet már több felolvasás alkalmával is hallhattunk a költőtől. Payertől nem idegen, sőt nagyon is sajátja a csattanós, példázatszerű vers, mint például a Villany utca három alatt, melyet ezen az esten is felolvasott: „Villany utca három alatt / sötétségbe borult a Nap, / lekapcsolta az Úristen, / elég legyen, édes kincsem…” Az áramot nem pazarló, teremtést leoltó Isten után nagyon is földi helyre röppentünk át: a Pince Tokajban sorai, és az azokban megénekelt társaság képe talán a Tokaji Írótábor alatt született meg a költő fejében.

Elhangzott a Fát ültetek mégis, mely már címében is a reménynek áldozik, aztán egy nagy hang- és hangulatváltással Payer prófétai vehemenciával döngette az Átokrondót – „Darabonként rohadjatok!” „Nem ezért szeretünk, Imi” – jegyezte meg halkan Turczi István a drámaiság és a humor kettősségével egyébként mesterien bánó Payer előadása után, aki aztán a humorfaktorhoz még bőven hozzátett. Hiszen elhangzott még többek közt a Noé, a paradicsomhal groteszk „versnovellája”, melyben „leszbikus félhomályban”, egy elfüggönyözött garzonban látunk egy nyugdíjas hölgyet „neurotikus törpepapagája” társaságában, amint barátnőjével sms-ezget. Szintén a szerelem kiüresedését vette célba a Tele című vers, a csattanós lezárással: „És egész évben akció, igen!”

A felolvasás végére maradtak a legjobb Payer-versek, például a Magyar táj alkaioszi photoshoppal: „Nem tudni: gyár volt, napragyogó hotel. / Ma csak rideg rom. Nincs neve. / Légvonat fut át poros zöld, ócska barna / csarnokokon, szoba drapp magányán.” A Pattanni, hullni felolvasása előtt Payer megköszönte Turczi Istvánnak verseskötete kiadását, melynek méltán ez lett a címadó verse – „Isten véletlen passzaként / pattanni bentre, hullani túlra”. A létversek nem lettek volna teljesen a Valami spájzban nélkül, majd zárásképp közkívánatra hangzott el A fehér cápa éneke, mely már védjegye lett Payernek és költészetének: „Úszom az éjszaka zord vizében, / A fehér cápa, én.”

A felolvasások után Turczi István arról kérdezte Payer Imrét, miért Rónai-Balázs Zoltánt invitálta meg az estre „társ-felolvasónak”? (Az Open Reading-esteken hagyományosan a vendég mindig javasol egy másik felolvasót is.) „Zoli jóbarátom – felelte Payer –, azonkívül a líratörténet egy reprezentatív hagyományát újítja meg, a közéleti költészetet.”  Rónai előrebocsátotta: Imi után nehéz lesz hatásosnak lenni, de a felolvasása természetesen messze elkerülte a hatástalanságot. Az első vers, a Fárosz rögtön képzőművész feleségének szólt, aki jelen is volt az esten – „te vagy a fárosz, hogy a sötét szobában eltaláljak az ágyig”. Aztán városi helyszíneket jártunk be Rónai verseivel: a zsúfolt 6-os villamoson utazva (Stroboszkóp-anzix) „Kőbánya-semmi”-ig („Ma láttam Kőbányán a behavazott semmit”), de érintettük a Pál utcát is, a költő szűkebb hazájának környékét. A Kínai leves sokszínűsége a szürkeséggel lépett párbeszédbe: „Szürke tél van, / szürke a város (…) Csípős-savanyú, meleg az Isten, / és elfogadja a pénzáldozatot.”

Az egyik legemlékezetesebb vers, az Idővel gondjaid lesznek sorai az időre figyelmeztettek; majd konkrétabb térben jelent meg az örök ideológiai szembenállás a Bal, jobb című költeményben. A közéletiség után a személyesebb líra is helyet kapott: Az Angyal macskánk elrepült megkapóan szép halálvers, ahogy a szerelem az Anzix Verával festői pillanataiban teljesült be. Hatásosan követte ezeket a Homlokod mögött a fény, vagy az Első hajnali anzix. Zárásképp Ladányi Mihályt invokálta egy versében Rónai, mellyel az Irodalmi Jelen online-on már találkozhattak is az olvasók:

Ladányis

Hát nem látják meg a buták,

egy korántsem úr mért köszön.

És nem tudják, hogy mit gondol,

miközben szívéről szaval.

Hogy nem sikertelen-kukán

áll: ésszel úr az ösztönön,

ma úgy lép pénzért át lantot,

mint tegnap ondós lányhasat.

Ladányi, nem vagy te se már,

hogy haragudj és megdögölj,

hogy elmondd, mi sem változott,

de nem bánom, ha rám marad.

E csúnya ars poeticát

most megfonom sírod fölött

és azt mondom, itthon vagyok

MO-n, ahol a part szakad.

Az est hátralévő részében, ahogy az immár hagyomány, a közönségből bárki felolvashatta verseit a publikum előtt.

Szöveg és fotók: Laik Eszter